Harmincharmadik fejezet – A másik oldal

Sziasztok!

Na itt is a fejezet, befejeztem.Voltam ma ruhapróbán, és hát az első ruhába bele is szerettem, amit felvettem.. :$ a gond csak az, hogy 29.000ft lenne, de kedvezménnyel csak 22.000, szóval szurkoljatok, hogy anyukám rábólintson! ^^ 

A fejezet kissé rendhagyó, nem tudom mennyire fog nektek tetszeni, de több ilyen nagyon nem lesz, ezért is az átlag 1700-1800 szó helyett ez most közel 2200. ;) Ám bétázva továbbra sincs sajna, és át sem olvastam, szóval az átmeneti túlpörgésem miatt lehet nem stimmel majd minden.. xD Jelezzétek!

Szóval jó olvasást, képet nem találtam olyat, amilyet akartam volna, de majd legközelebb és a következő fejezetet már mindenki (?), mint iskolás olvashatja.. xD íjáíjáó.. -.-"

Szóval, kitartást a következő tanévhez minden diáknak! :P

Pusssz, jó olvasást!

/Seth/

            Mikor először rámutatott Brad Kanadában egy lányra, még nem gondoltam, hogy milyen nehéz feladatot is kapok. Egyszerű volt vele beszélni, és bár ő nem mondta el, de én tudtam, hogy vámpír, mégsem volt okom félni tőle. Vicces volt és kedves. Nem tudtam mi dolguk van azoknak az embereknek velem, és ezzel az aranyos lánnyal, de úgy gondoltam jobb nem tudni, jobb nem belefolyni annál jobban, mint amennyire muszáj.

            Azt tettem, amit kértek tőlem, összebarátkoztam vele, majd hagytam elmenni. Másnap reggel csak egy cetlit találtam, amit meg is mutattam Bradnak, majd engedtek távozni és éltem tovább az életem, míg egy nap megint csörgött a telefon. El kellett indulnom ebbe a bizonyos Mystic Falls-ba, hogy elcsaljam Chessiet valahová, de a még azelőtt összehozott vele a sors, hogy megérkeztem volna. Attól a perctől kezdve, hogy az első kortyát megitta a kávéjából már meg lett pecsételve a jövője. Lehet, jobban jár, ha akkor elüti az autó…

            Kötelességemhez híven felhívtam Bradet, aki a legközelebbi repteret jelölte ki cél állomásul. Amikor magára hagytam Chessiet, megtudtam, hova kell mennünk, hova fogunk kilyukadni a géppel, és hogy ott mi lesz a feladatom… Ekkor jött el a pillanat, hogy először ki akartam szállni. Igaz nem csak a saját életem függ attól, hogy miként cselekszem, de ez az aljas trükk már a határokat feszegette. Aztán rájöttem, hogy mindegy, ha nem velem, akkor mással csináltatják meg, hisz Chessie már itt áll a reptér előtt, én csak megöletem magam és másokat a nagy semmiért. A kezembe nyomtak egy hitelkártyát és pár hamis papírt, és pillanatok alatt felkerültünk az Ibizára tartó gépre.

            Olya volt a szállodától kezdve az egész út, mint egy nyaralás, azon kívül, hogy folyamatosan mérgeznem kellett Chessie minden italát, és el kellett ültetem a fejében a gondolatot, hogy ő nem is ő, hanem egy Sophia Liberta nevű lány. Igen, ezt leszámítva nagyon jó nyaralás lett volna, főleg, mivel minden pillanatban úgy éreztem, hogy közelebb kerülünk egymáshoz, pedig a méregben semmi ajzószer nincs. És megint visszajutottunk oda, hogy hazudok neki, ez az egész egy aljas átverés, egy rohadt színjáték és ő mégis vonzódik hozzám, engem pedig ezért mardos a lelkiismeret-furdalás.

            Aztán jött az SMS, hogy kell a felvétel másnap estére és, hogy utazunk vissza Amerikába, szóval siessek. Így nem volt mit tenni, szereztem Chessienek egy kellemes délelőttöt a szörnyű reggel után, aztán pedig beadtam neki egy egész fiolányit abból a főzetből, amitől egy sereg vámpír is lebénulna. Mindent úgy csináltam, ahogy mondták, közben pedig leköptem volna magam, mert tudtam, ezt sosem teszem jóvá, és erre nem lesz mentségem sem ember, sem isten előtt…

/Brad/

            Minden terv szerint haladt. Seth teszi a dolgát, Damon pedig gyorsan kiszúrt minket, és mint egy őrült indult is a Hong Kong-i járatra. A marhája olyan zajt csapott, hogy egy ágyúlövést sem hallott volna meg, nem hogy azt, hogy egy szellőző résen át mögé ugrom. Amikor már nem volt magánál, egyszerűen csak a vállamra dobtam, és a személyzeti kijáraton át távozva bedobtam a kocsiba, és beültem az anyós ülésre.

-         Minden rendben volt. – mondtam Isobellnek, aki elégedetten mosolygott és indított.

-         Üzenj Sethnek, melyik géppel jönnek haza, Jay már várja őket.

1 percen belül elküldtem az üzenetet.

-         Mikor száll le a gépük?

-         Holnap reggel. Aztán én elmulatom velük az időt, amíg te és Jay ide nem hozzátok a másik kettőt. Holnap utánra készen is állunk majd.

-         Mikor árulod el végre, mi ennek az egésznek a célja?

-         Te csak elégedj meg ennyivel… - azzal megcsókolt és végigsimította a kezét a lábamon. – És azzal, hogy nekem örömet okozol és bőséges jutalomban lesz részed.

-         Rendben. – minden mást elfeledtetett velem a gondolat, hogy ezek szerint végre a mai éjszakát együtt tudjuk tölteni.

Isobell tempójában nem kocsikáztunk valami sokáig, szinte pillanatok alatt elérkeztünk a házhoz, amit berendeztünk az akciónkra. Damont megint a vállamra dobtam, és kicsit sem óvatosan vittem fel az emeletre, az egyik olyan szobába, ami vámpírok bezárására lett tervezve. Miután kikötöttem mindenét az ágyhoz, és elvettem tőle mindent a ruháin kívül meg is érkezett Isobell.

-         Gyere, megjött a vacsora. – mosolygott mézédesen és lementünk a földszintre, ahol egy megbűvölt férfi és nő várt ránk.

Nem tétováztunk sokáig, kiittuk az összes vérüket, egy cseppnyit sem hagytunk bennük, majd jóllakottan, kellemesen bódult fejjel ültünk fel a kanapéra.

-         És most kapsz egy kis jutalmat a jó munkádért… - nézett fel rám a szempillái alól Isobell, majd már hajolt is le, hogy a fogaival gombolja ki az ingem.

Órákig csak ő kényeztetett engem, de mikor már egyikünk sem bírt magával, leszaggattam róla én is az összes ruháját, és ledöntöttem a díványra. Csak ketten voltunk az egész házban, így nem kellett visszafogunk magunkat. Nem mintha máskor megtettük volna, de így még jobb volt. Reméltem, hogy Damon majd felébred és a mi kielégülésünk hangja fogja majd először érinteni a fülét, de miután végeztünk és felmentem ellenőrizni, ő még mindig úgy hevert az ágyban, mint egy rongybaba.

-         Még ki van ütve. – jelentettem Isobellnek, de szinte meg sem hallott.

-         Elmegyek fürdeni. – és már el is tűnt.

-         Szuper… - húztam a szám, pedig már megszokhattam volna, hogy sosem marad velem egy együttlétük után sem.

Mindig megy fürödni, majd külön szobában alszik, ha egyáltalán alszik. De nem szokott, az ördögi tervén dolgozik éjt nappallá téve, a számítógépét nyomkodja, telefonál, el-eltűnik és hozzám közben nem is szól.

            Most is lefürdött, majd a laptopját az ölébe véve ült le a nappali egyetlen foteljába, természetesen velem szemben, hogy semmit ne lássak. Fogalmam sincs mennyi idő telt el így, hogy ő a monitort nézte, én pedig őt, szótlanul és mozdulatlanul. Damon szakított félbe minket.

-         Isobell! – kiáltott, mire ő nagy mosollyal az arcán nézett fel.

Kinyomta a gépét, majd felsietett az emeletre, és mindeközben annyit se mondott, hogy jó reggel, pedig a nap fénye már erősen bevilágított az ablakon. Nem telt el sok idő, mire visszajött, de bennem pont megfogalmazódott a felháborodásom.

-         Ideje kimenni a reptérre Jayért és Sethért. Egyiküket se engedd elmenni!

-         Rendben.

Felvettem egy adag tiszta ruhát, majd a reptérre hajtottam.

/Seth/

            Miután Chessie elájult az ágyon, és én is kiadós hányáson átestem, összeszedtem minden holminkat, rendet tettem a szobában és felöltöztem. Chessiet betettem egy kád, forró vízbe, majd felöltöztettem és a csomagokkal együtt a vállamra vettem.

            A folyosón nem találkoztam senkivel, és mivel a lépcsőn mentem le, attól sem tartottam, hogy a liftet megállítják. A hátsó kijáratnál várt rám Jay és egy szó nélkül vette el a csomagokat.

-         Ezek szerint… - kezdett bele, de hallani sem bírtam.

-         Igen.

-         Huh, haver… - vakarta meg gondterhelten a fejét, mintha neki lenne gondja és nem nekem.

Őt is én kevertem bele az egészbe. Régen sokat baromkodtunk együtt és mindenki együtt emlegette a nevünk, így mikor apám után kezdtem kutatni, természetes volt, hogy velem tartott. Nem kellett volna engednem.

            Jay kinyitott egy kocsit, majd miután ő a csomagokat a csomagtartóba hajigálta, én pedig óvatosan befektettem Chessiet hátra, mindketten beültünk és padlógázzal hajtottunk a reptérre. Az éjszaka miatt tele voltak az utak, de Jay volt a legjobb sofőr, akit életemben láttam, így könnyen megtalálta a kihalt kerülőutakat és szinte pillanatok alatt a reptérre értünk. A kifutóhoz közel álltunk meg, és a kerítésre vágott lyukon át másztunk be. Aztán már csak a megfelelő csomagszállító kocsira kellett felugranunk, és mikor az megállt a gépnél, mindenki előtt be kellett másznunk a raktérbe. Pofon egyszerű feladat volt, csak a csomagok és Chessie nehezítették a dolgunk.

            Egy ideig feszült csendben ültünk, aztán bezáródott az ajtó, zúgni kezdett a motor, remegni az egész gép, és lassan, de biztosan felszálltunk. Újra úton vagyunk Amerikába.

/Damon/

            Hiába próbáltam kibújni a bilincsekből, vagy letépni azokat, semmi sem működött. Valami különleges anyagból készülhetett. Legalább a megérzéseimben nem csalódtam és tényleg Isobell állt minden mögött. A lányok átváltoztatása és Amerikába hozatala, Chessie eltűnése… Csak azt tudnám, én minek kellek!? Még egy ideig vergődtem, már csak azért is, hogy levezessem az idegességet, meg hátha mégis elszakad a lánc, de a düh nem múlt el, sőt, a tehetetlenségem miatt inkább csak nőtt.

-         Isobell! – kiabáltam torkom szakadtából. – Isobell!

Vártam, mert mit tudnék mást csinálni, de vagy egyedül hagytak a házba, vagy szarnak rá, hogy kiabálok. A második esélyesebb.

Valahogy ki kéne jutni innen… Maguktól nem fognak elengedni, nem olyan hülyék, tehát a kulcsot kéne valahogy megszerezni. Esetleg, ha Isobell zsebében van, mikor bejön… Ha szabad lenne a kezem, most csapnám magam tarkón. És ha ott van, akkor mi van? Nem vagyok kaméleon, nincsen méteres kicsapható nyelvem, mással pedig nem igazán tudnék egy centit sem közeledni, egy zsebben lévő kulcshoz. Szánalmas.

            Hiába fújtattam dühösen, hogy képtelenség megoldást találni, még magamnak sem hittem el és legalább valami lekötötte a figyelmem. Legalább ezt a TV-t bekapcsolhatták volna…

-         Na, kipihented már magad Damon? – jelent meg Isobell feje egyszer csak az ajtóban. – Mert, ha nem vagy túl álmos, hoztam neked egy kis elfoglaltságot.

Lassan közelebb sétált és kivett a farzsebéből egy DVD lemezt. Én csak vicceltem a TV-vel, komolyan…

-         Lehet, hogy nem fog tetszeni a történet, vagy a szereposztás, de vegyük figyelembe, hogy végül is te most foglyul vagy ejtve, nincs nagyon választásod. – a TV alatti DVD lejátszóhoz sétált és betette a lemezt. – Jó szórakozást.

Vészjósló mosollyal az arcán hátrált ki a szobából, újra rám csukva az ajtót. Azt hiszem, jobban utálom, mint Katherinet valaha, kár volt átváltoztatni.

            Fény gyúlt a képernyőn, és egy biztonsági kamera felvételét mutatta. Egy üres hálószoba volt a képen, és semmi nem mozdult, csak a nyitva hagyott ablak előtt lengő függöny. Sosem láttam még ezt a helyet és fogalmam sem volt, hogy mire számítsak, mi fog következni. Tényleg csak egy film, vagy ez egy valós helyszín igazi biztonsági kamerája? Pörgött az idő a bal felső sarokban, és már vagy fél órája néztem a nagy semmit feszült figyelemmel, mikor végre kinyílt az ajtó.

            Bárcsak kaptam volna még fél órát… A szobába lassan Chessie lépkedett be, egy szinte teljesen átlátszó ruhában és őt a már ismert szőke férfi követte. Összeszorult a torkom, ökölbe szorult a kezem és úgy tapadt a szemem a képernyőre, mintha az életem függne ettől. Sejtettem, sőt tudtam mi fog következni, mégis, mint egy karó a hasamba, úgy fájt, ahogy megálltak az ágy mellett, és a srác Chessie vállába fúrta az orrát, majd a kezével is végigsimította a karját és a feje mögé emelte a kezét. Az volt a legrosszabb, hogy Chessie egy mozdulat erejéig sem tétovázott, vagy tiltakozott, úgy hagyta magát, mintha ez lenne minden vágya.

            Chessie mindkét kezét felemelte, így tapogathatta végig az egész testét az a senki, aztán kibújtatta a ruhájából, így már csak egy nagyon csinos fürdő ruha volt rajta. Miért nem én vagyok a pasi helyébe, miért nem nekem adja magát oda ilyen egyszerűen, miért nem engem akar elkápráztatni a ruháival és a testével? Már belevágott a bilincs a csuklómba, úgy húztam a kezem, de szinte meg sem éreztem, csak a vér szaga jutott el az orromig. Elfogott a rosszullét, ahogy a combjaira és a fenekére siklott a keze, és oda sem néztem, amikor leoldott a bikiniét.

            Nem akartam látni, szorosan behunytam a szemem és a fejemet is elfordítottam, de aztán úgy döntöttem, fontosabb mindent megtudnom erről a szőke srácról, és fontosabb látnom, hogy Chessie jól van, mint a saját problémáim a fejemmel. Ki kell zárnom az érzéseim. Nekem nincsenek érzéseim…

-         Nekem nincsenek érzéseim. – mondtam ki hangosan is, de még jobban elbizonytalanított a saját hangom. Remek.

Pár pillanatig megfontoltam, hogy inkább mégis a tudatlanságot választom, amikor Chessie megfordult és megcsókolták egymást, de végül ebben nem engedtem és tovább figyeltem a TV-t. Megpróbáltam a részletekre figyelni, hátha találok valami árulkodó nyomot arról, hogy merre lehetnek, de csak azt vettem észre, hogy Chessie szeme végig nyitva volt a csók közben. Aztán valamit suttogott a srác, mire megszakították a csókot és Chessie fél kézzel kigombolta a másik nadrágját.

            Elöntött a méreg, jobban, mint amikor Chessie Tylerrel feküdt össze, hisz azt csak hallgattam egy darabig, nem kellett végig is néznem. Ha most nem lennék idekötözve, már nagyon sokan nem élnének… A fiú megint mondott valamit, mire Chessie hanyatt feküdt az ágyra, így ő könnyedén levehette róla a maradék ruhát. Chessien átfutott egy gyenge remegés, talán az izgatottságtól, mikor a lábai közé hajol az a görény, akit ki fogok csinálni, amint elszabadulok innét. Mikor végre felbukkant, és végig nyalta Chessie hasát, inkább küldtem volna oda vissza, ahonnan jött, főleg mivel megint kinyitotta a száját és Chessie már nem hanyatt feküdt, hanem fenn térdelt az ágyon.

            Egy pillanatra elforgattam a szemem, aztán mégis tovább néztem a felvételt. Csak a srác mozdult meg, ő helyezte Chessiet maga elé és kezdte el kielégíteni saját magát. Chessie egy hangot nem adott ki, és csak a lepedőt markolászó ujjai jelezték, hogy azért ő sem egy bábu…

            Hangosan fújtam ki, az eddig bennem rekedt levegőt. Mi van, ha nem önszántából teszi, amit tesz? Talán megbűvölték valahogy, vagy megfenyegették… De ő csókolta meg a srácot, ő tolta le a nadrágját! Viszont a srác is mondott minden rész előtt valamit, amit nem lehetett hallani. Közbe néztem, ahogy ezek ketten kutyamódra kefélnek, mikor valami lehullott a lepedőre…

            Meresztettem a szemem, ahogy csak tudtam, és a második alkalommal már láttam, hogy valami folyékony, sötét dolog csöppent a lepedőre. Vér.