Harmincharmadik fejezet – A másik oldal

Sziasztok!

Na itt is a fejezet, befejeztem.Voltam ma ruhapróbán, és hát az első ruhába bele is szerettem, amit felvettem.. :$ a gond csak az, hogy 29.000ft lenne, de kedvezménnyel csak 22.000, szóval szurkoljatok, hogy anyukám rábólintson! ^^ 

A fejezet kissé rendhagyó, nem tudom mennyire fog nektek tetszeni, de több ilyen nagyon nem lesz, ezért is az átlag 1700-1800 szó helyett ez most közel 2200. ;) Ám bétázva továbbra sincs sajna, és át sem olvastam, szóval az átmeneti túlpörgésem miatt lehet nem stimmel majd minden.. xD Jelezzétek!

Szóval jó olvasást, képet nem találtam olyat, amilyet akartam volna, de majd legközelebb és a következő fejezetet már mindenki (?), mint iskolás olvashatja.. xD íjáíjáó.. -.-"

Szóval, kitartást a következő tanévhez minden diáknak! :P

Pusssz, jó olvasást!

/Seth/

            Mikor először rámutatott Brad Kanadában egy lányra, még nem gondoltam, hogy milyen nehéz feladatot is kapok. Egyszerű volt vele beszélni, és bár ő nem mondta el, de én tudtam, hogy vámpír, mégsem volt okom félni tőle. Vicces volt és kedves. Nem tudtam mi dolguk van azoknak az embereknek velem, és ezzel az aranyos lánnyal, de úgy gondoltam jobb nem tudni, jobb nem belefolyni annál jobban, mint amennyire muszáj.

            Azt tettem, amit kértek tőlem, összebarátkoztam vele, majd hagytam elmenni. Másnap reggel csak egy cetlit találtam, amit meg is mutattam Bradnak, majd engedtek távozni és éltem tovább az életem, míg egy nap megint csörgött a telefon. El kellett indulnom ebbe a bizonyos Mystic Falls-ba, hogy elcsaljam Chessiet valahová, de a még azelőtt összehozott vele a sors, hogy megérkeztem volna. Attól a perctől kezdve, hogy az első kortyát megitta a kávéjából már meg lett pecsételve a jövője. Lehet, jobban jár, ha akkor elüti az autó…

            Kötelességemhez híven felhívtam Bradet, aki a legközelebbi repteret jelölte ki cél állomásul. Amikor magára hagytam Chessiet, megtudtam, hova kell mennünk, hova fogunk kilyukadni a géppel, és hogy ott mi lesz a feladatom… Ekkor jött el a pillanat, hogy először ki akartam szállni. Igaz nem csak a saját életem függ attól, hogy miként cselekszem, de ez az aljas trükk már a határokat feszegette. Aztán rájöttem, hogy mindegy, ha nem velem, akkor mással csináltatják meg, hisz Chessie már itt áll a reptér előtt, én csak megöletem magam és másokat a nagy semmiért. A kezembe nyomtak egy hitelkártyát és pár hamis papírt, és pillanatok alatt felkerültünk az Ibizára tartó gépre.

            Olya volt a szállodától kezdve az egész út, mint egy nyaralás, azon kívül, hogy folyamatosan mérgeznem kellett Chessie minden italát, és el kellett ültetem a fejében a gondolatot, hogy ő nem is ő, hanem egy Sophia Liberta nevű lány. Igen, ezt leszámítva nagyon jó nyaralás lett volna, főleg, mivel minden pillanatban úgy éreztem, hogy közelebb kerülünk egymáshoz, pedig a méregben semmi ajzószer nincs. És megint visszajutottunk oda, hogy hazudok neki, ez az egész egy aljas átverés, egy rohadt színjáték és ő mégis vonzódik hozzám, engem pedig ezért mardos a lelkiismeret-furdalás.

            Aztán jött az SMS, hogy kell a felvétel másnap estére és, hogy utazunk vissza Amerikába, szóval siessek. Így nem volt mit tenni, szereztem Chessienek egy kellemes délelőttöt a szörnyű reggel után, aztán pedig beadtam neki egy egész fiolányit abból a főzetből, amitől egy sereg vámpír is lebénulna. Mindent úgy csináltam, ahogy mondták, közben pedig leköptem volna magam, mert tudtam, ezt sosem teszem jóvá, és erre nem lesz mentségem sem ember, sem isten előtt…

/Brad/

            Minden terv szerint haladt. Seth teszi a dolgát, Damon pedig gyorsan kiszúrt minket, és mint egy őrült indult is a Hong Kong-i járatra. A marhája olyan zajt csapott, hogy egy ágyúlövést sem hallott volna meg, nem hogy azt, hogy egy szellőző résen át mögé ugrom. Amikor már nem volt magánál, egyszerűen csak a vállamra dobtam, és a személyzeti kijáraton át távozva bedobtam a kocsiba, és beültem az anyós ülésre.

-         Minden rendben volt. – mondtam Isobellnek, aki elégedetten mosolygott és indított.

-         Üzenj Sethnek, melyik géppel jönnek haza, Jay már várja őket.

1 percen belül elküldtem az üzenetet.

-         Mikor száll le a gépük?

-         Holnap reggel. Aztán én elmulatom velük az időt, amíg te és Jay ide nem hozzátok a másik kettőt. Holnap utánra készen is állunk majd.

-         Mikor árulod el végre, mi ennek az egésznek a célja?

-         Te csak elégedj meg ennyivel… - azzal megcsókolt és végigsimította a kezét a lábamon. – És azzal, hogy nekem örömet okozol és bőséges jutalomban lesz részed.

-         Rendben. – minden mást elfeledtetett velem a gondolat, hogy ezek szerint végre a mai éjszakát együtt tudjuk tölteni.

Isobell tempójában nem kocsikáztunk valami sokáig, szinte pillanatok alatt elérkeztünk a házhoz, amit berendeztünk az akciónkra. Damont megint a vállamra dobtam, és kicsit sem óvatosan vittem fel az emeletre, az egyik olyan szobába, ami vámpírok bezárására lett tervezve. Miután kikötöttem mindenét az ágyhoz, és elvettem tőle mindent a ruháin kívül meg is érkezett Isobell.

-         Gyere, megjött a vacsora. – mosolygott mézédesen és lementünk a földszintre, ahol egy megbűvölt férfi és nő várt ránk.

Nem tétováztunk sokáig, kiittuk az összes vérüket, egy cseppnyit sem hagytunk bennük, majd jóllakottan, kellemesen bódult fejjel ültünk fel a kanapéra.

-         És most kapsz egy kis jutalmat a jó munkádért… - nézett fel rám a szempillái alól Isobell, majd már hajolt is le, hogy a fogaival gombolja ki az ingem.

Órákig csak ő kényeztetett engem, de mikor már egyikünk sem bírt magával, leszaggattam róla én is az összes ruháját, és ledöntöttem a díványra. Csak ketten voltunk az egész házban, így nem kellett visszafogunk magunkat. Nem mintha máskor megtettük volna, de így még jobb volt. Reméltem, hogy Damon majd felébred és a mi kielégülésünk hangja fogja majd először érinteni a fülét, de miután végeztünk és felmentem ellenőrizni, ő még mindig úgy hevert az ágyban, mint egy rongybaba.

-         Még ki van ütve. – jelentettem Isobellnek, de szinte meg sem hallott.

-         Elmegyek fürdeni. – és már el is tűnt.

-         Szuper… - húztam a szám, pedig már megszokhattam volna, hogy sosem marad velem egy együttlétük után sem.

Mindig megy fürödni, majd külön szobában alszik, ha egyáltalán alszik. De nem szokott, az ördögi tervén dolgozik éjt nappallá téve, a számítógépét nyomkodja, telefonál, el-eltűnik és hozzám közben nem is szól.

            Most is lefürdött, majd a laptopját az ölébe véve ült le a nappali egyetlen foteljába, természetesen velem szemben, hogy semmit ne lássak. Fogalmam sincs mennyi idő telt el így, hogy ő a monitort nézte, én pedig őt, szótlanul és mozdulatlanul. Damon szakított félbe minket.

-         Isobell! – kiáltott, mire ő nagy mosollyal az arcán nézett fel.

Kinyomta a gépét, majd felsietett az emeletre, és mindeközben annyit se mondott, hogy jó reggel, pedig a nap fénye már erősen bevilágított az ablakon. Nem telt el sok idő, mire visszajött, de bennem pont megfogalmazódott a felháborodásom.

-         Ideje kimenni a reptérre Jayért és Sethért. Egyiküket se engedd elmenni!

-         Rendben.

Felvettem egy adag tiszta ruhát, majd a reptérre hajtottam.

/Seth/

            Miután Chessie elájult az ágyon, és én is kiadós hányáson átestem, összeszedtem minden holminkat, rendet tettem a szobában és felöltöztem. Chessiet betettem egy kád, forró vízbe, majd felöltöztettem és a csomagokkal együtt a vállamra vettem.

            A folyosón nem találkoztam senkivel, és mivel a lépcsőn mentem le, attól sem tartottam, hogy a liftet megállítják. A hátsó kijáratnál várt rám Jay és egy szó nélkül vette el a csomagokat.

-         Ezek szerint… - kezdett bele, de hallani sem bírtam.

-         Igen.

-         Huh, haver… - vakarta meg gondterhelten a fejét, mintha neki lenne gondja és nem nekem.

Őt is én kevertem bele az egészbe. Régen sokat baromkodtunk együtt és mindenki együtt emlegette a nevünk, így mikor apám után kezdtem kutatni, természetes volt, hogy velem tartott. Nem kellett volna engednem.

            Jay kinyitott egy kocsit, majd miután ő a csomagokat a csomagtartóba hajigálta, én pedig óvatosan befektettem Chessiet hátra, mindketten beültünk és padlógázzal hajtottunk a reptérre. Az éjszaka miatt tele voltak az utak, de Jay volt a legjobb sofőr, akit életemben láttam, így könnyen megtalálta a kihalt kerülőutakat és szinte pillanatok alatt a reptérre értünk. A kifutóhoz közel álltunk meg, és a kerítésre vágott lyukon át másztunk be. Aztán már csak a megfelelő csomagszállító kocsira kellett felugranunk, és mikor az megállt a gépnél, mindenki előtt be kellett másznunk a raktérbe. Pofon egyszerű feladat volt, csak a csomagok és Chessie nehezítették a dolgunk.

            Egy ideig feszült csendben ültünk, aztán bezáródott az ajtó, zúgni kezdett a motor, remegni az egész gép, és lassan, de biztosan felszálltunk. Újra úton vagyunk Amerikába.

/Damon/

            Hiába próbáltam kibújni a bilincsekből, vagy letépni azokat, semmi sem működött. Valami különleges anyagból készülhetett. Legalább a megérzéseimben nem csalódtam és tényleg Isobell állt minden mögött. A lányok átváltoztatása és Amerikába hozatala, Chessie eltűnése… Csak azt tudnám, én minek kellek!? Még egy ideig vergődtem, már csak azért is, hogy levezessem az idegességet, meg hátha mégis elszakad a lánc, de a düh nem múlt el, sőt, a tehetetlenségem miatt inkább csak nőtt.

-         Isobell! – kiabáltam torkom szakadtából. – Isobell!

Vártam, mert mit tudnék mást csinálni, de vagy egyedül hagytak a házba, vagy szarnak rá, hogy kiabálok. A második esélyesebb.

Valahogy ki kéne jutni innen… Maguktól nem fognak elengedni, nem olyan hülyék, tehát a kulcsot kéne valahogy megszerezni. Esetleg, ha Isobell zsebében van, mikor bejön… Ha szabad lenne a kezem, most csapnám magam tarkón. És ha ott van, akkor mi van? Nem vagyok kaméleon, nincsen méteres kicsapható nyelvem, mással pedig nem igazán tudnék egy centit sem közeledni, egy zsebben lévő kulcshoz. Szánalmas.

            Hiába fújtattam dühösen, hogy képtelenség megoldást találni, még magamnak sem hittem el és legalább valami lekötötte a figyelmem. Legalább ezt a TV-t bekapcsolhatták volna…

-         Na, kipihented már magad Damon? – jelent meg Isobell feje egyszer csak az ajtóban. – Mert, ha nem vagy túl álmos, hoztam neked egy kis elfoglaltságot.

Lassan közelebb sétált és kivett a farzsebéből egy DVD lemezt. Én csak vicceltem a TV-vel, komolyan…

-         Lehet, hogy nem fog tetszeni a történet, vagy a szereposztás, de vegyük figyelembe, hogy végül is te most foglyul vagy ejtve, nincs nagyon választásod. – a TV alatti DVD lejátszóhoz sétált és betette a lemezt. – Jó szórakozást.

Vészjósló mosollyal az arcán hátrált ki a szobából, újra rám csukva az ajtót. Azt hiszem, jobban utálom, mint Katherinet valaha, kár volt átváltoztatni.

            Fény gyúlt a képernyőn, és egy biztonsági kamera felvételét mutatta. Egy üres hálószoba volt a képen, és semmi nem mozdult, csak a nyitva hagyott ablak előtt lengő függöny. Sosem láttam még ezt a helyet és fogalmam sem volt, hogy mire számítsak, mi fog következni. Tényleg csak egy film, vagy ez egy valós helyszín igazi biztonsági kamerája? Pörgött az idő a bal felső sarokban, és már vagy fél órája néztem a nagy semmit feszült figyelemmel, mikor végre kinyílt az ajtó.

            Bárcsak kaptam volna még fél órát… A szobába lassan Chessie lépkedett be, egy szinte teljesen átlátszó ruhában és őt a már ismert szőke férfi követte. Összeszorult a torkom, ökölbe szorult a kezem és úgy tapadt a szemem a képernyőre, mintha az életem függne ettől. Sejtettem, sőt tudtam mi fog következni, mégis, mint egy karó a hasamba, úgy fájt, ahogy megálltak az ágy mellett, és a srác Chessie vállába fúrta az orrát, majd a kezével is végigsimította a karját és a feje mögé emelte a kezét. Az volt a legrosszabb, hogy Chessie egy mozdulat erejéig sem tétovázott, vagy tiltakozott, úgy hagyta magát, mintha ez lenne minden vágya.

            Chessie mindkét kezét felemelte, így tapogathatta végig az egész testét az a senki, aztán kibújtatta a ruhájából, így már csak egy nagyon csinos fürdő ruha volt rajta. Miért nem én vagyok a pasi helyébe, miért nem nekem adja magát oda ilyen egyszerűen, miért nem engem akar elkápráztatni a ruháival és a testével? Már belevágott a bilincs a csuklómba, úgy húztam a kezem, de szinte meg sem éreztem, csak a vér szaga jutott el az orromig. Elfogott a rosszullét, ahogy a combjaira és a fenekére siklott a keze, és oda sem néztem, amikor leoldott a bikiniét.

            Nem akartam látni, szorosan behunytam a szemem és a fejemet is elfordítottam, de aztán úgy döntöttem, fontosabb mindent megtudnom erről a szőke srácról, és fontosabb látnom, hogy Chessie jól van, mint a saját problémáim a fejemmel. Ki kell zárnom az érzéseim. Nekem nincsenek érzéseim…

-         Nekem nincsenek érzéseim. – mondtam ki hangosan is, de még jobban elbizonytalanított a saját hangom. Remek.

Pár pillanatig megfontoltam, hogy inkább mégis a tudatlanságot választom, amikor Chessie megfordult és megcsókolták egymást, de végül ebben nem engedtem és tovább figyeltem a TV-t. Megpróbáltam a részletekre figyelni, hátha találok valami árulkodó nyomot arról, hogy merre lehetnek, de csak azt vettem észre, hogy Chessie szeme végig nyitva volt a csók közben. Aztán valamit suttogott a srác, mire megszakították a csókot és Chessie fél kézzel kigombolta a másik nadrágját.

            Elöntött a méreg, jobban, mint amikor Chessie Tylerrel feküdt össze, hisz azt csak hallgattam egy darabig, nem kellett végig is néznem. Ha most nem lennék idekötözve, már nagyon sokan nem élnének… A fiú megint mondott valamit, mire Chessie hanyatt feküdt az ágyra, így ő könnyedén levehette róla a maradék ruhát. Chessien átfutott egy gyenge remegés, talán az izgatottságtól, mikor a lábai közé hajol az a görény, akit ki fogok csinálni, amint elszabadulok innét. Mikor végre felbukkant, és végig nyalta Chessie hasát, inkább küldtem volna oda vissza, ahonnan jött, főleg mivel megint kinyitotta a száját és Chessie már nem hanyatt feküdt, hanem fenn térdelt az ágyon.

            Egy pillanatra elforgattam a szemem, aztán mégis tovább néztem a felvételt. Csak a srác mozdult meg, ő helyezte Chessiet maga elé és kezdte el kielégíteni saját magát. Chessie egy hangot nem adott ki, és csak a lepedőt markolászó ujjai jelezték, hogy azért ő sem egy bábu…

            Hangosan fújtam ki, az eddig bennem rekedt levegőt. Mi van, ha nem önszántából teszi, amit tesz? Talán megbűvölték valahogy, vagy megfenyegették… De ő csókolta meg a srácot, ő tolta le a nadrágját! Viszont a srác is mondott minden rész előtt valamit, amit nem lehetett hallani. Közbe néztem, ahogy ezek ketten kutyamódra kefélnek, mikor valami lehullott a lepedőre…

            Meresztettem a szemem, ahogy csak tudtam, és a második alkalommal már láttam, hogy valami folyékony, sötét dolog csöppent a lepedőre. Vér.

Harminckettedik fejezet – Fogságban

Sziasztok!

Nah, örülök, hogy mindenki örült a díjaknak, és meglepett, hogy sokan írtak a díjhoz, többen, mint a fejezethez... -.-" Igazából mindegy, de most nagyon kérek mindenkit, hogy írjon 1-2 gondolatot, mert ez a fejezet nagyon gyorsan íródott meg, mert szinte csak úgy ömlöttek belőlem a szavak. Kíváncsi vagyok, nektek tetszik-e, és légyszi ne csak azt nézzétek, hogy most mi történt Chessievel, vagy Damonnal és ezért nem tetszik, hanem azt is nézzétek, hogy ezen felül izgalmas lett-e, fordulatos lett-e, stb... :D

Szóval számítok rátok!!! 

Jó olvasást, pussz!

/Chessie/

            Kattant az ajtó, egyszerre nyeltünk hatalmasat. Én tudom, miért csináltam, de hogy ő miért, arról fogalmam sincs. Megéreztem a leheletét a bőrömön és lassan a kezét is, ahogy először végig simít a nyakamon, aztán a vállamon, a karomon és végül megfogja a csuklóm és a tarkójához emeli a kezem. Nem tudtam ellenállni, nem tudtam semmit sem tenni, pedig legszívesebben világgá szaladtam volna.

            Kezdtem megbízni benne, elhittem minden szavát és ő végig csak átvert. Vajon ki vagyok, honnan jöttem és hogy kerültem ide? Keres egyáltalán valaki, vagy nem hiányzom senkinek, így Seth azt tehet velem, amit akar? Vámpírság ide vagy oda, megrémültem tőle, hogy egy mozdulattal most akár meg is ölhetne, vagy megölhetett volna a tengerben, vagy a tűző napon is… Miért nem tette, mire kellek neki?

            Már mindkét karom a fejem fölé emelve pihen az ő tarkóján, és a szája már el is kezdte felfedezni a bőrt a nyakamon, apró csókokkal. A bőröm még reagált, minden apró szőrszál felállt rajtam. Átnyúlt a felemelt kezeim alatt és rásimult a tenyere a torkomra, majd végig járta az útját le a melleim közt egészen a ruhám anyagának a széléig.

-         Ne küzdj ellene… Belehalsz, ha nagyon erőlködsz. – rohamosan fogyott az erőm, mintha az elfogyasztott vér nem adta volna, hanem inkább elvenné.

Azzal lassan felhúzta a ruhám és áthúzta a fejemen és a karjaimon, majd oldalra hajította. Hozzápréselődött a teste a hátamnak… Más esetben, ettől izgalomba jöttem volna, de most csak felkavarodott a gyomrom. Nem csak a kidolgozott izmait éreztem, hanem azt, hogy bármi is kényszeríti őt ebben, az csak 50%-ban kényszer. A keze végig járta a combom külső oldalát, a fenekem, aztán a hasam és végül a bikinimnél állt meg, hogy kikapcsolja azt. Miután kikötötte a nyakpántját az egyik kezével és a kapcsot elöl a másikkal, lehullott rólam, és a bokámhoz esett. Már most meztelennek éreztem magam, és még inkább kiszolgáltatottnak. A nap besütött a szobába, és szinte olyan volt, mintha a világ rám irányítaná az összes reflektorát, hogy mindenki jól lássa, mennyit ér a bizalom.

            Csókolgatta a fülem és a nyakam, ami még nem volt olyan rossz, ameddig újra a fülembe nem suttogott.

-         Fordulj meg. – a testem már meg is tette. A karjaim a vállain nyugodtak, az arcom pedig pár centire került az övétől. – Csókolj meg!

Újabb adag energiát pazaroltam az ellenállásra. Az ajkai úgy falták az enyémeket, mint még soha, de egyáltalán nem vett le a lábamról. A kezei beletúrtak a hajamba majd végig karistolták a körmei a hátam… A szemem végig nyitva volt, így láttam, hogy az ő arca egyre inkább ellazul, a szeme csukva és a homloka már gyöngyözik az izzadtságtól. A teste, a teste pedig úgy remegett, mint az enyém, csak az övé az izgalomtól, az enyém pedig a rettegéstől.

-         Gombold ki a nadrágom… - lihegte a számba, és az egyik kezem már mozdult is.

Csak a fürdőnadrágját viselte, így mikor az a földre került, ő már teljesen meztelenül lépett ki belőle. Egy lépést tett előre, én egyet hátra és megéreztem a térdemnél az ágy puha anyagát.

-         Feküdj hanyatt! – adta ki a következő utasítást én pedig elterültem az ágyon.

Folyamatosan a plafont bámultam, így csak a hangokból tudtam rá tippelni, hogy Seth letérdelt a földre. Megfogta a bikini alsóm és elkezdte lehúzni rólam. Amikor a bokámhoz ért megemelte a lábam és feltette az ágyra úgy, hogy behajlítsam közbe a térdem.

            Folyamatosan rázott a hideg, egyre inkább gyengültem és rám tört a hányinger is. Amikor megéreztem Seth ujjait a lábam belső oldalán végigszáguldani, elkezdtem felkészülni, arra, hogy még egy próbálkozást, egy utolsót bevessek, de semmi nem történt, mikor Seth ujjain belém hatoltak, a testem nem reagált, pedig ennyi erővel egy hegyet fel lehetett volna fordítani. Majdnem elvesztettem az eszméletemet, de az, hogy Seth a nyelvét is használni kezdte az ujjai mellett még a felszínen tartottak, emlékeztettek rá, hogy nem hagyhatom el magam, ha meg akarok erről a helyről szabadulni.

            A testem továbbra is Sethnek engedelmeskedett, a tetteivel felkészített arra, hogy akaratom ellenére is megtehesse, amit akar.

-         Térdelj fel az ágyra… - mondta, ahogy lassan végignyalta a hasam, a köldökömig, aztán eltávolodott, hogy a lábaim és a kezeim feltérdeljenek az ágyra. Az ujjaim megmarkolták a lepedőt, a testem automatikusan tudta, mi fog jönni és talán próbált megvédeni engem, kevés sikerrel.

Seth hátrébb húzott, egészen az ágy széléig a derekamnál fogva. Egy pillanatnyi szünet következett, talán, hogy még inkább elvegye az erőm és csak aztán hatolt belém.

            Végig száguldott a fájdalom minden porcikámba, talán még a hajszálaim végéig is eljutott, én pedig csak magamba kiáltottam tehetetlenül. Egy hang sem hagy el a szám, csak a levegőt kezdte gyorsabban követelni a tüdőm. A keze simogatott, az alteste sebesen mozgott, a felső testével egészen rám dőlt és a nyakamat és a vállaimat csókolgatta, harapdálta és simogatta. A szemem elhomályosult, szó szerint vörös köd lepte el, hogy aztán egy langyos érintéssel egy véres könnycsepp gördüljön végig az arcomon és hulljon a hófehér lepedőre.

            Egy lassított felvétellé vált a világ, a hajam előre hátra hullázott a levegőben, és nagyon-nagyon lassan még egy-két véres csöpp hullt az ágyneműre, hogy aztán egyre közelebbről nézzem őket, míg nem a vörös feketévé válik és elpárolog körülöttem minden…

/Damon/

            Siettem a gép felé az üres folyosón, annyira, hogy először fel sem tűnt, hogy az eddig engem követő stewardess szőrén-szálán eltűnt. Hallgatóztam egy kicsit, de semmit nem hallottam, ami arra utalt volna, hogy nem vagyok egyedül. Csak az érzés kavargott bennem bizonyíték nélkül. Vettem egy mély lélegzetet, és nagyon halványan, de ott volt a levegőben Isobell szaga. Nagyon figyeltem minden irányba, de tovább haladtam a gép felé, nehogy lemaradjak a beszállásról.

            A lábaim dobogva vízhangot vertek ebben az alumínium dobozban, így lényegesen leromlott a hallásom, ezért még gyorsabbra vettem a tempót, hogy mihamarabb kiérjek. Figyelmetlen voltam és meg is lett az eredménye. Nem hallottam, mikor valaki mögém került, és két tűt szúrt a két nyaki erembe. Éreztem a vasfő maró, zsibbasztó hatását.

-         Megvagy… - mondta egy mély férfihang, aztán se kép, se hang…

/Stefan/

            Gyűlölöm, mikor Damon ezt csinálja, de ez esetben tény és való, nagyon hatékonyan járt el. Amíg mi csak a múltra derítettünk fényt, ő szinte megtalálta Chessiet. Nagyon belezúghatott, gondoltam, miközben szélesen vigyorogtam.

-         Te meg mit mosolyogsz? – kérdezte Allie ingerülten. – Itt ülünk, nem tudunk semmit, majd szétvet az ideg és te is vigyorogsz!

-         Nyugi, nyugalom. – álltam fel rögtön, és megfogtam a kezét, amit eddig tördelt. – Azon mosolyogtam, hogy Damon szerintem eléggé beleszeretett Chessiebe, és kétségem sincs afelől, hogy hamarabb megtalálja, minthogy mi kettőt pislogunk.

-         Biztos, főleg, ha segítünk neki. – azzal magam után húztam az emeletre, egyenesen Damon szobájába.

Ahogy beléptünk, mindkettőnk orrát megcsapta az a bizonyos, jellegzetes szag, ami akkor leng be egy szobát, ha ott nem rég szeretkeztek. Allie arcáról rögtön eltűnt a reménykedő kifejezés, és meg is értettem, de én tudom, hogy Damonnál ez nem jelent semmit.

-         Láttad már azt a férfit? – mutattam a TV lefagyott képére, ahol pont középen ott világított Chessie fehér bőre és mellette egy szőke pasi.

-         Nem, nem hiszem.

-         Akkor ezt halasszuk el. – idő közben már be is kapcsoltam Damon laptopját, így csak le kellett üljünk elé.

Beírtam a Google képkeresőbe, hogy Brad Collins, de semmi érdemlegeset sem találtam.

-         Na, jó, add ide! – kapta el előlem a gépet Allie.

Csak ámultam azon, ahogy a gépen átvillogtak az ablakok és a szövegek, én semmit nem értetem, ő viszont nagyon úgy tűnt, tudja, mit csinál.

-         Tessék, Brad Collins, 1987. augusztus 17-én született Wichita-ban. Szülei ismeretlenek, állami nevelőintézetben élt 18 éves koráig, utána hivatásos katonának állt. Fél éve elesett Irakban.

-         Hogy mi?

-         Ezek szerint ő is vámpír?

-         Nagyon úgy néz ki… Valószínűleg ebben is Isobell keze van, a szőke is velük lehet. És Damon valószínűleg egy csapdába sétál bele!

A telefonomhoz kaptam és Damont tárcsáztam, de nem csöngött ki.

-         A francba! – rosszat sejtettem, nagyon is!

Allire néztem, de ő tejesen elfehéredve ült a földön, a laptop előtt.

-         Mi baj?

Erre csak elindított egy videót, ami ennek a Brad Collins-nak lehetett az Iraki videó naplója. Nem volt semmi érdekes se a képen, se mondandójában, nem értettem, miért vált ettől ennyire mássá.

-         Nem értem…

-         Ő is ott volt. Ott volt.

-         Hol volt ott?

-         Ő volt Isobell társa, akkor, mikor átváltoztattak minket. Franciaországban, a szállodai bemutatón, szilveszterkor. – lassan és alig hallhatóan mondta, még az én fülemnek is halk volt.

-         Maradj itthon, megpróbálom Damont utolérni a reptéren. Semmi féleképp ne gyere utánam! Ha nem hívlak fél órán belül, akkor hívd fel ezt a számot! – beírtam a mobiljába egy nevet és egy számot, majd leraktam elé. – Ő segít visszajutni Franciaországba. – lehajoltam és egy rövid, de gyengéd csókot adtam a szájára.

Remélem nem ez volt a búcsú.

/Damon/

            A fájdalom jutott át először a gáton, ami az idegeim és az agyam közé állt. Mindenem zsibbadt és hasogatott, mégis a legjobban az zavart, hogy minden tagom elgémberedett. Lassan meg akartam mozdulni, de nem tudtam. Felpattantak a szemeim. Egy átlagos hálószobában feküdtem egy ágyon, de ahogy jobban megnéztem magam körül mindent, be kellett lássam, megint tévedtem.

            Egy erős vaságyhoz volt láncolva mindkét bokám és csuklóm, sőt, egy pánt még a hasamat is rögzítette, furcsa módon viszont a fejem alá egy párnát tettek. Ez megmagyarázza az elgémberedést és a mozgásképtelenséget. Egyébként tudtam volna irányítani a testem, mert az ujjaim már engedelmesen kiropogtak.

            Ijedten kaptam a szemem az ujjamra, ahonnan hiányzott a gyűrűm. A fenébe! Az ablakra fordítottam a tekintetem, ahonnan tűzött befelé a nap, egyenesen rám, mégsem égtem meg. Tehát az ágy fogolytartásra van, az ablaküveg pedig vámpíroknak készül UV szűrős változat.

-         Isobell! – szóltam emelt hangon, és elég volt hozzá 1 perc, hogy nyíljon az ajtó.

-         Á, Damon! Hát felébredtél? Már alig vártam ezt a percet. – vigyorgott mézes mázosan és pedig nem tagadtam meg tőle egy gúnyos grimaszt. – Hogy tetszik a szobád?

-         Az ágy kényelmetlen, az ablakon nem jön be elég fény, de egyébként elmegy.

-         Örülök. – ült le a lábamhoz. – A problémáidat hamarosan orvosoljuk. Kérsz valamit enni?

-         Nem, köszönöm, nem akarom kihasználni a vendégszeretetedet.

-         Igazán kár. – végig simogatta a lábam a bokámtól a combomig, jelezve a vendégszeretetét.

-         Az. Esetleg elárulnád, hol vagyok?

-         Damon-Damon, akkor hol maradna a móka? – eszméletlenül hasonlított így Katherinere.

-         Ha-ha. – tettettem nevetést – Akkor esetleg, hogy milyen nap van?

-         Hmm, csak annyit mondok sokáig aludtál, nagyon sokáig. Biztos kimerült voltál.

-         Még valami? – kérdeztem, mintha nem is én lennék a fogva tartott.

-         Majd később, most hagylak pihenni, hogy jobban vágjon majd az eszed. Úgy érdekesebb társaság vagy. – kacsintott rám, majd felállt és kiment a szobából, kulcsra zárva az ajtót.

5. Díj

Sziasztok!

Hát először is örülök, hogy a már megszokott 4 komment nagyon gyorsan befutott, viszont sajnálom, hogy (egyelőre) nem jött több. Itt válaszolnék nektek:

1. Nina Law: Tudod, hogy a zavar keltés, a váratlan fordulatok és a függővég az én erősségem.. mi mást vártál? xD Jó a véres tipped, de vissza kell kérdezzek: Ivott bármit Chessie magától az utóbbi időben??? O.o

2. Orchidée: :)) Idővel, lassan kiderül majd, hogy miért lett a két lány átváltoztatva és Amerikába víve, és még az is lehet, hogy Isobell keze is benne van. És én a helyedben még nem mocskoznám le Seth-et, mert ki tudja.. xD (valahol itt a válaszban van egy mini füllentés.............. :$)

3. Lexi: Remekül összefoglaltad a lényeget. És köszönöm az elismerést: "jól kutyulod itt a kutyulni valót". xD<3

4. Ebi: Sose hidd nálam, hogy tudod mi fog jönni! xD ;) :P Mert akkor sokszor fogsz még így csalódni.. Azt pedig, hogy miért Hong Kong...? Minden ki fog derülni, kivéve, ami nem... 

Írtam a chat-be, de ott lehet nem olvassátok, hogy ha összegyűlik a 7 komment, kaptok egy rövid ízelítőt (felcsigázásképp)! Meg kell mondjam, a következő fejezet nekem nagyon tetszett, ahogy visszaolvastam. :$ Sosem szoktam magamat méltatni, de remek számokat találtam, és nagyon-nagyon passzol egymáshoz szöveg és zene.. 

Annyit elárulok, hogy nagyon sok nem tetszik-re számítok, szóval csak nyugodtan, de aki csak azért azt nyomja, mert nem tetszik neki, ahogy a dolgok alakulnak, de magával a fejezettel nincs baja, az nyomjon vagy egy elmegy-et, vagy akkor nyomjon egy tetsziket és egy nem tetsziket is! xD 

Na de a bejegyzés lényege.....!

Díjat kaptam Pletyustól! :)) Szeretném neki itt megköszönni! <3 És doree17-től is! Köszi! :D És Adrika-tól.. :DXD

Szabályok:

1. Tedd ki a logót a blogodra!

2. Köszönd meg a díjat annak, akitől kaptad!

3.Írj magadról 7 dolgot!

4. Küldd tovább 7 embernek!

5. Hagyj üzenetet a blogjukon, hogy meglepetés várja őket!

Nah, már megint 7 dolog... xD

1. Egyszer kb. 100 órán át (majdnem 5 nap) nem aludtam...

2. Imádom a napfelkeltét, a hűvös reggeli levegőt és az a legjobb, mikor ez a kettő vegyül a lovardában, mikor felülök a karám szélére, iszogatok egy bögre kávét, hallgatom, ahogy a lovak elégedetten rágcsálnak, közbe mélyeket lélgzek a friss levegőből és bámulom a felkelő napot.. :$

3. Nagyon aljas, gonosz és kegyetlen tudok lenni, ha kihozzák belőlem, vagy ha rovarokról van szó... xD

4. Mindig a híradó alatt porszívózok, hogy idegesítsem az alattunk lakót.. xD

5. Tudok vezetni kb. bármit, amit alám raknak, csak jogsim nincs még... :D

6. Az utóbbi időben megszerettem a hajam.. (hosszú-barna-hullámos és mindig egyeneset akartam, egészen mostanáig.. )

7. Régen gyümölcsfagyi mániás voltam, most már jobban szeretem a süti ízesítésűeket.. (tiramisu, sajttorta, sztracsatella és ez az ízvilág), de a sütiket nem szeretem.

7 ember, akiket most nem tudom mi alapján, de kiválasztottam..: 

- Nina Law - True Blood, True Life, True Love

- Orchidée - Az erdő illata

- Myka - Vivien's Destiny

- Vervain - You can't turn back the hands of time

- doree17 - True Love in Hogwarts

- Adrika - Jeremy and Anna

- Little Girl - Crystal World

Boccs, akit most kihagytam.. :/ 

Remélem érkeznek még kommentek az előző fejezethez és szombaton hozom a következőt, megígérem, most pontos leszek! ;)

Pusssz nektek!

Harmincegyedik - Félrevezetés

Sziasztok!

Na, hát tartozom egy kis magyarázattal.. :/ A fejezetet 20-ára ígértem, de sajnos nem tudtam teljesíteni, mivel már jár hozzám a külön angol tanár, és szombaton ráadásul muszáj volta találkozni valakivel a világ másik végén, így nem is nagyon jutottam a gép elé. :( Aztán 21-én akartam megírni és feltenni, de berendeltek dolgozni, így reggel 5kor mentem és este 9-re sikerült bekapcsolni a gépem és leülnöm. Aztán itt volt a mai nap, mikor is tankönyvvásárra kellett mennem, (elvette az egész délelőttöt, mert 8tól készültem és 3ra értem haza) aztán a nagyimhoz kellett elbicikliznem fontos levelek miatt, ergo mehettem azonnal a postára is. (4-6ig, kva melegben...-.-")

Nah, de a 19.-én elkezdett 31. fejezetet, befejeztem 22-én, ergo kemény 3 nap alatt. xD 

Bétázva sajnos továbbra sincs, mivel, ha arra is elküldeném, még később kerülne fel.. Bocsánat a hibákért előre is. :( 

Nagyon várnék egy kicsit több kommentet, lehet, hogy rásegítenétek az írásra és tudnám tartani a végéig a heti 2-t.... :/ Látom ám, hogy olvassátok, ott a sok kattintás a tetszikre és társaira, de örülnék a bővebb véleményekre, elég lenne annyi, hogy mit váltott ki belőletek a rész, vagy mit gondoltok, mi lesz a következőben. :)

Előre is köszönöm. Pussz, jó éjt a későn fekvőknek, jó reggelt a korán kelőknek és szép napot a sokáig lustálkodóknak. ;)

/Damon/

            Ilyen az én szerencsém.

„- A Hong Kongba induló 527-es járatra megkezdődött a beszállás, a repülőgép 15 perc múlva indul.

- Az Ibizai 432-es járatra 5 perc múlva kezdhetik meg a felszállást, a repülőgép 20 perc múlva indul.”

Na, most mi legyen? Idegesen járattam a szemem a kijelzőn, a két gép között, de nem tudtam eldönteni melyikre szálljak fel. Körülnéztem a reptér csarnokában, hátha meglátok valamit, bármit, ami útba igazít…

            Ráláttam a két kapura is, ahol már felsorakoztak az emberek a beszálláshoz. Hiába, kerestem Chessiet a szememmel, pedig tudtam, hogy úgy sincs itt. Az Ibizára menők leginkább fiatalok voltak, hétköznapi ruhákban, míg Hong Kongba leginkább öltönyös és kosztümös emberek hada állt sorban. Akaratlanul is végigmértem a nőket, és megakadt a szemem egy pároson.

            Fekete hajú, jó alakú, elegáns nő egy farmerba és dzsekibe bújt srác kezét szorongatta, aki biztos nem lehet a fia. Furcsa páros. Az idő rohan, én pedig komolyan azt nézem, hogy két össze nem illő ember, minek szorongatja egymás kezét? Igen, és nem is hiába, mert a nő ekkor jobbra fordult, hogy mondjon valamit a férfinak, így már mindkettejük arcát láthattam.

            Összetört a mobil a kezemben. Isobell ott állt, csak pár méterre tőlem.

„ - A Hong Kong-i járat 10 perc múlva indul. A beszállást kérjük befejezni. Az Ibizára induló 432-es járatra megkezdődött a beszállás, a repülőgép 15 perc múlva indul.”

Gyorsan oda léptem az egyik nőhöz a pultnál, leelőzve egy nagyon hosszú sort és ügyet sem vetve vagy 30 ember szidalmazására kikértem egy jegyet.

-         A Hong Kong-i gépre kérek egy jegyet.

-         Sajnálom uram, de már nem adhatok el jegyet arra a gépre. – közelebb hajoltam hozzá és mélyen a szemébe néztem.

-         A Hong Kong-i gépre egy jegyet, most! – a nő a monitor felé fordult, pötyögött valamit a billentyűzeten, majd egy gép kiadott neki egy jegyet.

-         529 dollárt kérnék.

-         Már kifizettem. – hajoltam közelebb és súgtam oda halkan.

-         Jó utat kívánok! – mosolygott rám rögtön a nő, és nyújtotta a jegyet.

Kikaptam a kezéből és még talán emberi tempóban futva, épp akkor értem oda a kapuhoz, amikor már bezárták volna. Még mielőtt megszólalhatott volna a stewardess, rávillantottam egy mosolyt. Hallottam, ahogy a szíve vált egyet, és a percenkénti 90 helyett, most vagy 150-et ver.

-         Jó napot. – köszöntem rá, és átnyújtottam a jegyet.

Kis fáziskéséssel, de elvette és átengedett a kapun, majd beterelt a folyosóra.

/Chessie/

            Sokáig úszkáltunk a kellemes vízben, miután Seth úgy döntött, ideje elengednie. Meglepődtem, hisz azt vártam, hogy majd nekem fog itt esni a tengerben, főleg, mivel neki megvannak az emlékei, így nem zavartatná magát, de nem tette.

Elengedett, és inkább a tengerben lakó élőlényeket kezdte nekem megmutogatni. Sokáig időztünk lent a víz alatt és számoltuk, hogy hány féle halat láttunk, majd mikor felmentünk levegőért, ő elmondta melyik halnak, mi volt a neve.

            Mikor már nem találtunk újdonságot a víz alatt, a part felé vettük az irányt. Észre sem vettem, hogy mennyire beúsztunk a tengerbe. A part szinte csak egy sötét vonal volt a kétféle kék felület találkozásánál.

-         Sietnünk kéne… - mondta Seth, a kényelmes tempójú mellúszás közben.

-         Miért? – azt hittem nyaralunk, vagy mit csinálunk, és ilyenkor nem kell sehova sem rohanni.

-         Jah, persze… - gondolom megint valami, amire emlékeznem kéne. – Brad és a barátnője is itt vannak Ibizán, és megbeszéltem velük, hogy összefutunk valamikor délután és már elmúlt dél.

-         Elmúlt dél? Honnan tudod? – észre sem vettem, hogy elrepült az idő.

Seth csak felmutatott az égre, ahol a nap már lefelé tartott a fejünk fölül.

-         Akkor mi lenne, ha megfognád a kezem… - nyújtottam felé a bal karom. – és én gyorsabban úsznék?

-         Oké. – egyezett bele és sokkal biztosabb volt az ötletem sikerében, mint én magam.

Csak egy tipp volt, hogy gyorsabban tudok úszni, mint az emberek, hisz sosem próbáltam, főleg nem egy kézzel. Megszorítottam Seth kezét, és elkezdtem a lábammal hajtani magunkat. Könnye megmozdítottam kettőnk súlyát és ez kihatott az önbizalmamra. Gyorsabban kezdtem taposni a vizet és pár perc után megláttam a parton sorakozó nyugágyakat. Lelassítottam és elengedtem Seth kezét, nehogy valaki meglássa, hogy hogyan közlekedünk mi a vízben.

            A part szinte üres volt, csak egy-két ember lézengett a homokban.

-         Nem vagy éhes? Ha megszáradtunk, akkor ehetünk valamit a szobában.

Most, hogy mondja, tényleg megéheztem, vagy talán eddig is éhes voltam, csak nem figyeltem rá.

-         Az úszás kicsit kimerített. – mosolyogtam rá – De azért nagyon élveztem.

-         Akkor jó. – adott egy puszit a homlokomra.

Kifeküdtünk egy kicsit a napágyakra, hisz törölközőt nem hoztunk, de olyan meleg volt, hogy talán 10 perc alatt, még a hajam is megszáradt. El tudtam volna itt aludni, a kényelmes székben, a forró napon és a simogató tengeri szellő ölelésében. Elgondolkodva forgattam meg a gyűrűt az ujjamon. Ha ez nem lenne, nem érezhetném a napfényt, és csak fél életem lenne. Ha Seth nem lenne, lehet, már nem élnék, ki tudja…

            Lassan felültünk, és amíg én felettem a kis ruhám, meg a napszemüvegem Seth rendbe rakta a nyugágyakat, aztán kézen fogva sétáltunk fel a szállodába. Csendben maradtunk, egyikünk sem törte meg. Lehet, hogy neki valami mást jelentett, de engem nyomasztott a hallgatás és olyan érzésem lett a liftbe, mintha épp a nekem készített máglya felé sétálnék, önként. A torkom teljesen kiszáradt és a legapróbb zajokat is meghallottam, mint például a lift fogaskerekeinek a kattogását, pedig sok-sokemeletnyi levegő volt a gát köztem és a szerkezet között.

            Seth ment előre és nyitotta ki előttem az ajtót. Egy pillanatra megfagytam, de ahogy a szemébe néztem, úgy véltem eszembe jut az a sok dolog, amire emlékeznem kéne. Meggyőztem magam arról, hogy nem történhet semmi gond és beléptem, mégis, mikor kattant a zár megremegtem.

-         Készítek valami kaját, nem keresel addig egy filmet, amit nézhetünk közben a TV-ben? – kérdezte Seth, rám sem nézve, mert már a konyhában is volt.

-         De, persze. – vacsora a kanapén, filmet bámulva. Veszélytelen és teljesen hétköznapi.

Végignéztem a DVD-ket, amik a polcon sorakoztak. A romantikus vámpírfilmeket azonnal kilőttem, a Harry Potterrel együtt, és a túlságosan csöpögős alkotásokat is. Maradtak a vígjátékok, a romantikus vígjátékok, az akciófilmek és a horrorfilmek. Aztán megakadt a szemem egy zenés-táncos filmen, egy olyanon, amit még nem láttam, pedig ez a kategória volt a kedvencem, így hát levettem a polcról és beraktam a lejátszóba, pont mire Seth visszaért.

            Egy tálcát hozott, rajta pár szendvicset és két poharat. Az egyik pohárban narancslé volt, a másikban viszont az én vacsorám. Azonnal megéreztem, de lenyugtattam magam és nem ugrottam rá a tálcára rögtön. Megvártam míg Seth leül mellém, aztán elindítottam a filmet és az ölembe kaptam a hatalmas poharat a szívószállal. Morbid, nem morbid, de így a legélvezhetőbb filmezés közben.

            Amikor megjelentek az első képkockák, tudtam nem egy új film, de nem írtam le rögtön, hisz pár évvel ezelőtt is közel annyit tudtak az emberek, mint most, a számítógépes trükkök pedig itt nem fognak hiányozni. A szőke főszereplő lány, ismerősnek tűnt, és ahogy a vonaton ülve, egy magazint olvasott éreztem, emlékeznem kéne valamire. Még inni is elfelejtettem, mikor megláttam egy balerinát az újság címlapján.

-         Én ismerek valakit, aki balettozik? – Seth félrenyelt, és a köhögéstől nem tudott azonnal válaszolni, nekem pedig ezalatt feltűnt még valami. Emlékeztem, az előbb emlékeztem, a filmeknél, tudtam mit szeretek és mit nem, és ez határozottan valami, a múltamból! Nem tudom miért, de titkoltam az örömöm, csak ártatlanul vártam, hogy Seth kapjon levegőt.

-         Mi?

-         Ismerős a lány a filmben és a balett sem tűnik idegennek… Talán én is balettoztam? – egyes szám első személyben még közelebbinek tűnt a dolog. Ha fogadnom kéne, azt mondanám, tudok balettozni.

-         Jah, nem. Nem, csak láttuk már ezt a filmet. Azért is csodálkoztam miért megint ezt nézzük.

-         Aha. – miért tűnik ezek szerint számomra hazugságnak az igazság, és valósnak a valótlan?

Visszafordultam a filmhez.

-         Idd meg, még mielőtt kihűl! – bökött tele szájjal a poharamra Seth. Majdnem el is feledkeztem az ebédemről.

Tovább iszogattam és néztem a filmet. Szomorú hangulata volt, mégis ott volt a háttérben a remény érzése, remény a boldogságéra, főleg, mikor a folyton veszekedő balerina és a suli menő csávója kerültek képbe. Köztük biztos lesz valami…

            A főszereplők parázsvitái, és a még magukban is tagadott vonzalmuk megint sikeresen elterelték a figyelmem az ivásról. Ahogy veszekedtek, ahogy pár centiről szidták egymást szinte még a TV-n keresztül is láttam és éreztem a szikrákat. Valami megint megmozdult bennem.

-         Deja vu. – csúszott ki hangosan, mire Seth mozdulatlanná dermedt, láttam a szemem sarkából. A kifejezés ösztönösen jött, és annyira természetesen hangzott, mintha nap mint nap használtam volna. – C’est abominable…* - suttogtam el az első dolgot, amit a nyelvem és a szám közösen, magától formált.

-         Jah, elfelejtettem mondani, hogy tudsz franciául. – tért magához Seth végre. – De ez jó, azt jelenti, hogy kezdesz emlékezni! – vidult fel az arca.

Az arca, vagyis csak az arca, a szeme nem, az aggódást tükrözött.

-         Megmelegítsem? Vagy hozzak másikat? – nézett megint a már félig kiürült poharamra.

-         Jah, nem, köszi. – mosolyogtam én is, bár nem túl meggyőzően.

Inkább a számba vettem a szívószálat és inni kezdtem, miközben a szemem is visszatért a TV képernyőjére.

            Egyre inkább lekötött a film és nem gondolkodtam tovább a fejemben szárnyaló gondolatokra. Egy csapásra, mint elrepült. Zsibbasztó érzés járta át a testem, mikor az utolsó kortyot is eltüntettem a pohárból. Már levenni se tudtam a szemem a filmről, pedig többször rá akartam nézni Sethre, vagy az órára, de nem mozdult egyik tagom se, bárhogy próbáltam. Mint egy szobor, ültem tovább a földön, némán, mert az egyre hatalmasodó zsibbadástól nem tudtam koncentrálni nem hogy a beszédre, még a gondolataimra sem.

            Seth letette a tálcát az asztalra, majd elém guggolt és a szemembe nézett.

-         Sajnálom. Tudom, hogy semmit nem értesz, de hidd el, jobb ez így mindenkinek. Most pedig állj fel!

A testem magától mozdult és azt tette, amit ő kért tőle. Miközben a felálltam, a kezemért nyúlt és úgy csinált, mintha segítene, de valójában nem tett semmit. Miért játszik velem? Nem működött az agyam. Egy ötlet sem fogant meg a fejemben. A testem nem én irányítom és a fejem sem teljesen.

-         Menj a hálószobába. – mondta szomorú hangon, amit nem értettem, nem tudtam hova tenni, főleg nem most. A lábaim pedig lassan, méterről méterre egyre közelebb vittek a helyhez, ahova nagyon nem akartam menni.

Erőlködtem, küzdöttem, harcoltam, de maximum annyit értem el, hogy lassabban lépkedtem, mint általában, ha az én voltam és nem ez a béklyó, ami megkötötte testem, lelkem. 

*ez lehetetlen. 

Bocsi a hibákért, az érthetetlenségekért, és a rövidségért, de itt kellett befejeznem.. ;) 
U.i.: Ezzel a fejezettel átléptük a 100 oldalt Wordben (103) és az 50.000-szót! (52284). ^^