Tizenhetedik fejezet – Tehetetlenség

Sziasztok!

Na, hát olvastam a kommenteket és örültem, hogy senki nem vette a lelkére azt, hogy ez alkalommal nem Damon nyert. :D A mostani és a következő fejezet, előre szólok, kissé lassú lesz, és inkább "lelkizős", de ezt is muszáj megértenetek, mielőtt belevágunk a további eseményekbe, mert különben nem értenétek ki mit miért tesz. 

Ígérem, mindenki kap majd olyan fejezetet, ami igazán az esete, mert lesz veszekedős, nyugis, akciós és nyugodt, hosszú és rövid fejezet... (és még sorolhatnám a jelzőket)

Többet nem akartam most mondani, készítem közben a Rókavadászat második részének az oldalát, (igazából, már kész is van) és sajnos nem fogom tudni júliusban elkezdeni, mert még egy fejezet sincs meg, és előre kéne legalább 2-3, hogy sose legyen lemaradás. Várjatok türelemmel, és addig olvassátok ezt a történetemet! ;) :P 

A kommenteket, mármint a számukat megértem, tudom, hogy nyár van, fene se olvas és mindenki nyaral, szóval semmi gond, pótolva is várom őket mindig! xD

Pusssz, jó olvasást! 

 Körülbelül öt percbe is beletelt mire mindketten normálisan tudtunk levegőt venni. Először Tyler emelte fel a fejét és nézett rám. A szeme tisztább volt, és én is úgy éreztem, hogy az alkohol hatása ezzel gyorsan eltűnt belőlünk. Megvakarta a fejét, mint aki zavarban van, és eközben „feltűnés nélkül” végignézett rajtam, majd szorosan összezárta a szemét, és így elég gondterheltnek tűnt.

-         Ne haragudj, nem lett volna szabad ennyit innunk, én nem tudom hova tettem az eszem, de egyszer csak itt voltunk és én… - nem gondterhelt volt, hanem attól tartott, hogy én megbántam, vagy haragudni fogok rá ezért gyorsan befogtam a száját.

-         Nyugi, én voltam a felbujtó, és végig tisztában voltam vele, hogy mit csinálunk. Ne aggódj! Egyébként meg boldog szülinapot! – elvettem a kezem, de helyette adtam a szájára egy puszit.

Kis időbe azért beletelt, míg elért az agyához az információ, de mikor ez megtörtént nagy mosolyra húzta a száját.

-         Jó lenne, ha minden nap lehetne szülinapom…

-         Majd megbeszéljük. – nyitotta volna a száját, hogy visszakérdezzen, de beléfojtottam a szót. –  Jó lenne felöltözni, mielőtt idetéved valaki. – azzal fel is keltem a hideg földről és elkezdtem összeszedni a ruháimat.

Szerencsére minden darab egészben megúszta, és a kisebb sérülések, már gyógyulásnak is indultak mindkettőnkön. Bár mondjuk Tyler hátán a karmolások elég mélynek tűntek, pedig már gyógyultak valamennyit. Ha nem vérfarkas lenne, lehet, hogy már nem élne. Eközben Tyler is engedelmesen felöltözködött, így már csak feltűnés nélkül vissza kell térnünk a táncparkettre. Nyúltam a kilincsért, de Tyler előbb fogta meg a csuklóm, és magához fordított hasonló helyzetbe, mint ahogy pár perce voltunk.

-         Még egy ilyen tánc, és én a parkett közepén fallak fel, szóval…

-         Rendes leszek, ígérem.

Most meglepő módon Tyler kezdeményezett, és egy hosszabb gyengéd csókot adott, olyat, amilyet még sose kaptam.

            Visszatértünk a táncolók közé, mintha el sem tűntünk volna, de az én gondolataim már sokkal messzebb jártak. Mit tettem, és mit hoztam ezzel a saját fejemre? Damon előtt csábítottam el Tylert, aki minden jel szerint már belém is habarodott, ahogy azt a WC-s akciónk is alátámasztja. Ráadásul ő nem egy egyszerű ember, hanem egy vérfarkas, akinek egyetlen harapása is halálos rám nézve. Azt hiszem Mystic Falls már az elején sem volt unalmas hely, de mostanra már túl izgalmas is, és akkor bele se mertem gondolni a jövőbe. Tyler is látta rajtam, hogy elvesztettem a tánc iránti érdeklődésem és a pult felé kezdett el vezetni. Csak mikor odaértünk, esett le, hogy Damon akár még mindig itt ülhetne, de nem ült. Vajon hova tűnt, és mikor ment el? Remélem, nem csinál túl nagy hülyeséget.. Miket beszélek? Azt csinál, amit akar, ha nagy baromságot csinál, akkor majd rájön, kimászik belőle egyedül és talán tanul is valamit.

            Tyler csak egy-egy sört rendelt, mert talán az nem olyan alkoholos, és valamennyire szomjoltó is és lehet úgy inni, mint egy üdítőt, a Martinivel ellentétben. Tylerrel még eliszogattuk a sörünket, de mindkettőnkre rávetette baljós árnyát Damon felszívódása. Le merem fogadni, hogy ugyanazon kattog az agyunk Tylerrel. Akkor most hogyan tovább? Már a bulizók is kezdtek lassan hazaszállingózni, ezért mi is az indulás mellett döntöttünk. Abban a hitben lépkedtem Tyler mellett, hogy csendben hazakísér, ezért is lepődtem meg annyira, mikor a házuk kapuján léptünk be.

-         Nehogy félreérts, nem akarlak rávenni semmire, de talán jobb, ha nem vagy egy légtérben Damonnal. És van vendégszobánk… - mosolygott bizonytalanul.

Végül is igaza van, bár játszi könnyedséggel megvédem magam Damontól, de aranyos volt az aggódása, ezért egy szó nélkül követtem őt be a házba.

            Eddig csak Tyler szobáját láttam, de ahhoz képest a ház elképesztően elegáns és gyönyörű volt. Míg a Salvatore villa meleg színekkel van dekorálva és ettől kissé sötétté válik, addig a Lockwood ház a pasztellszínekkel büszkélkedhetett, amitől világosnak és tágasnak hatott. Nagyjából mindent megnéztünk a földszinten így sötétben, majd csendben az emeletre osontunk, nehogy felébresszük Mrs. Lockwoodot. Tyler egyszer csak megállt a folyosó közepén.

-         Ez itt az én szobám, - mutatott a baloldali ajtóra – az pedig a vendégszoba. – bökött a jobboldalira, majd hátrébblépett.

Egyértelmű, ahova belépek, ott alszom ma éjjel, de tettem róla, hogy a válaszom cseppet se legyen egyértelmű Tyler számára. Járattam a szemem a két ajtó között, mint aki nagyon gondolkodik, sőt néha meg is billentem a két oldal között. Végig figyeltem Tylert, aki feszülten figyelte minden rezdülésemet, aztán eljött a pillanat, amikor a jobboldali ajtóhoz léptem. Láttam Tyler arcán az átsuhanó csalódottságot, de mivel lehajtotta a fejét, ő már nem látta a soron következő lépésemet. Kinyitottam az ajtót, majd megragadtam Tyler kezét és behúztam magam után, a vendégszobába. Már be is csuktam az ajtót, mire feleszmélt, hogy mi is történik. Körülnézett a szobában, majd megállt a tekintete rajtam, vagyis a kezemen, ami a csukott ajtó kilincsét markolta még mindig.

-         Nagyon ravasz… - azzal villámgyorsan előttem termett, felkapott a földről, és egy másodperccel később a hátam már a puha ágyon landolt.

Vártam, hogy majd rám nehezedik a teste, vagy az ágyat nyomja majd mellettem, de egyik sem következett be, ezért kinyitottam a szemem. Az ágy mellett állt, fölém hajolt, ahogy lerakott, és a kezével mellettem támaszkodott, de nem ért hozzám, csak nézett.

-         Mi az?

-         Csak elgondolkodtam. – leült az ágy szélére, miközben nagyon komoly képet vágott. – Azt hiszem ez eddig a legjobb születésnapom. – vigyorgott rám végül.

Ez volt a revans az előző ijesztgetésemért? Bolond ez a srác, de már a következő lépésen gondolkodtam. Feltérdeltem az ágyra és a háta mögé másztam, majd a vállára tettem a kezem, és lassan átöleltem a mellkasát. Az állam a vállára támasztottam, de nem a meghittségnek szántam ezt a percet, ezért egy gyors mozdulattal a fülére tapasztottam a szám, és belepusziltam. Kiskoromban anyukám csinálta mindig ezt, és tudom, milyen hangos ez, de egy olyan lénynek, mint ő vagy én, ez vagy százszor erősebb.

            Tyler szitkozódva pattant fel az ágyról és percekig dörzsölte a fülét, ám eljött az a pillanat is, mikor elmúlt a csengés, és szembe kellett néznem a bosszújával.

-         Így játszunk? Igen? – ijesztően lassan lépkedett az ágy felé, én meg, mint egy öt éves kisgyerek megjátszottam, hogy félek és bebújtam a takaró alá, hátha nem talál meg a csúnya nagy szörnyeteg.

Egy hátránya van ennek a helyzetnek, hogy nem látom az ellenfelem, így nem számítottam az egyszer csak rám ugró, nyolcvan kilóra. Arra meg aztán végképp nem, hogy csikizni is kezd.

-         Eléég! Feladom! Eléééég! – próbáltam csak halkan kiabálni, hogy ne ébredjen fel senki a házban, és végül meg is szűnt a kezek támadása, az oldalam ellen.

Kibújtam a takaró alól, hogy szembenézzek Tyler vakító, fülig húzott vigyorával.

-         Szeretek nyerni.

-         Ki hitte volna? – kérdeztem kissé gúnyosan.

Egy gyors mozdulattal levette az ingét, letolta a nadrágját, majd egy szál boxerben bújt be mellém, a takaró alá. Könnyű dolga van neki, de én mégis mibe aludjak? Körül néztem a szobában, és egyedül Tyler levetett inge nézett ki kényelmes és laza viseletnek, ezért gyorsan belebújtam, és én is levettem magamról mindent, kivéve a bugyimat. Tyler vigyorogva figyelte végig a manőveremet.

-         Így kéne öltözködnöd minden nap... – felemelte a takarót, hogy bújjak be én is.

Nem totojáztam, nem vagyok már olyan kislány, szorosan nekinyomtam a hátam Tyler hasának, ő pedig átkarolta a derekam és talán öt perc alatt el is aludt, a szuszogásából ítélve. Nem volt rossz itt így feküdni. Jó volt érezni, hogy szeretnek, és hogy vigyáznak rám, bármennyire is vagyok én egyedül erős. Régóta először mosollyal az arcomon aludtam el.

/Damon/

            Biztos, hogy mindketten láttak, és nem csak Tyler, mert Chessiet nem ekkora ribancnak ismertem meg. Végül is, akkor ez rám nézve hízelgő, ha engem próbál felhúzni, de egyáltalán nem tudom ezt értékelni, miközben azt kell végignéznem, ahogy Tyler ott fogdossa, ahol csak akarja. És Chessie is úgy csinál, mint aki élvezi, de van e mögött valami még. Percenként felém pillant, és figyeli a reakciómat egy-egy új mozdulatára, és mintha elégedetlen lenne. Hát akkor lássuk, meddig megy el, nem hagyom, hogy felhúzzon. Rövidesen kiderült, hogy nem olyan véges a türelmem, mert ahogy Chessie magához húzta Tylert egy csókra, úgy pattant el bennem valami. Alig bírtam magammal, ahogy néztem, hogy falják fel egymást mindenki szeme láttára. A bourbonös pohár már rég széttört a kezemben, és félő volt, hogy még valamiben kárt fogok tenni, de ha megmozdulok, akkor elárulom magam, mert gyorsan fogok távozni. Egyszer csak elszakadtak egymástól, de ezzel még korán sem volt vége a műsornak. Tyler megragadta a kezét, és maga után húzta a sarokban lévő mosdóba. Bármennyire is tiltakozott ellene az agyam, mégis ülve maradtam, és füleltem. Hallottam minden légvételüket, szinte láttam minden mozdulatukat, és ez már sok volt, nem bírtam tovább ülni és tétlenül elviselni, ezt a furcsa érzést a gyomromban.

            Kerestem a szememmel három fiatal lányt a pult mellett, és alig két perc beszélgetés után készségesen követtek engem haza. Nehezen, de el tudták terelni a gondolataimat arról, hogy mi is történhet most a Grillben. Miután elvettem tőlük mindazt, amit adni tudtak, otthagytam a kihűlt testüket a szobám közepén. Kissé lenyugodva, de semennyire sem megkönnyebbülve öltöztem fel és futottam vissza a Grillhez, ami akkorra már szinte teljesen kiürült. A WC-ben találtam némi vért a földön és a falakon, de nem annyit, ami elég bármelyikük halálához is.

-         Legalább nem ölték meg egymást… De jó… - hiába próbáltam jobb kedvre deríteni magam a gúnyolódással.

Jobb ötlet híján a Lockwood ház felé vettem az irányt. Nem tudtam eddig, hogy milyen mazochista az én ösztönös lényem. A villa csendes volt és sötét, még Tyler szobája is üresen állt. Legszívesebben belerúgtam volna valamibe, de szerencsére még előtte feltűnt, hogy nem egy ember légzését hallom.

            Benyitottam a folyosón szemközt lévő szobába, ahol tényleg ott aludtak mindketten. Egymást átölelve, Chessie, Tyler ingébe… Nagyot nyeltem, hogy megpróbáljam eltüntetni a csomót a torkomból, de hiába való próbálkozás volt. Tyler arca nyugodt volt, és a szája mosolyra húzódott, amit legszívesebben lemostam volna róla. Chessie arca izzadt volt, és ideges, szeme össze-visszaugrált álmában.

            Miért nem mellettem alszik, az én ingemben? Miért nem én húzom bárgyú vigyorra a számat álmomban? És miért érzem magam azóta furcsán, hogy először megpillantottam őt az erdőben? Egy hang nélkül megfordultam és otthagytam a párocskát, majd ahogy kiléptem a házból azonnal az erdőbe futottam, hogy eltüntessem ezeket az idegesítő és nyomasztó gondolatokat a fejemből.

-         Nekem nincs szükségem senkire! Ami kell, azt elveszem erővel, de semmiért nem éri meg szenvedni! Nem számít ki, mit, kivel csinál, csak az számít, hogy én megkapjam azt, amit akarok. És most nem akarok mást, csak elfelejteni mindent, ami az elmúlt napokban történt, és visszakapni a régi önmagamat, aki mindennel szemben érzéketlen tudott maradni. Újra gonosszá kell válnom, mert ez a puhapöcsű énem, nem nyerő.

Fennhangon győzködtem és biztattam magam, és csak reméltem, hogy használni fog.

/Chessie/

            Álmodtam, tudtam végig, hogy csak egy álom, mégis halkan zokogva ébredtem fel reggel. Ugyanaz, az álom volt, mint a múltkor. A farkas a lábamnál feküdt, és hasát felém fordítva nyüszített, a holló pedig a fejem felett repkedett, miközben vércseppekből álló esőt hullatott a fejemre. A kígyó pedig egy nagy körben tekergett körülöttem, és körről-körre egyre közelebb került. Semmit nem jelentett az egész, mégis féltem, rettegtem, megbénultam. Sajgott a mellkasom, égett a szemem, zúgott a fejem és éreztem, hogy valamit tennem kell, hogy jobb legyen. Segítenem kell valakin, vagy épp magamon, de fogalmam sincs, hogy hogyan! A tehetetlenség érzése pedig emésztőbb volt, mint bármi más. A torkomat szorító zokogás keltett fel, még a nap előtt.

Tizenhatodik fejezet – Sodrás

Sziasztok!

Hát ma nem mentem reggel dolgozni, jól le is leszek tolva, de hát így sikerült. Nem ébredtem fel az ébresztőórára.. Nagyon fáj a kezem, mert mindkettő tele van vízhólyagokkal a melótól, szóval nem is írok ide többet, mert még a következő fejezeten is muszáj dolgoznom. 

A fejezetről annyit, hogy ne utáljatok nagyon, és semmiféleképp ne akarjatok megölni, mert akkor lemaradtok minden további írásomról. xD 

Jó olvasást és jó hétvégét azoknak, akik kikapcsolódnak épp valahol! ;)

18+

 

Este nyolcra teljesen elkészültem. A hajamat szög egyenesre szárítottam, a szemem feketével, szürkével és fehérrel húztam ki, a számra pedig csak egy nagyon vékony réteg szájfényt tettem. Belebújtam a szaggatott fehér csőfarmerbe, a fekete fűzőbe, a fekete magassarkúba és végül felvettem egy fehér bőrdzsekit is. Egy szál semmibe mégse mehetek, mert hülyének néznek, akár fázom, akár nem. Fújtam magamra egy kevés parfümöt, majd kinyitottam az ablakomat, és egy egyszerű mozdulattal kiugrottam az első emeletről. A tíz centis sarok bele sem merült a földbe, úgy sikerült le érkeznem. Gyorsan megkerültem a házat, és rögtön ki is szúrtam egy fekete terepjárót, ami a fák között parkolt, kicsivel beljebb az úttól. Egy pillanat alatt az anyósülésen teremtem, és egy gyors mosoly után emlékeztettem Tylert, hogy indulnunk kéne. Elégedetten vettem tudomásul, hogy még így kabátban is sikerült elérnem, hogy Tyler lélegzete megakadjon. Mi lesz, ha leveszem majd? A gondolatra még szélesebb vigyor ült ki az arcomra.

            Nem épp csigalassúsággal hajtottunk végig Mystic Falls utcáin, ahol már szállingóztak a nem teljesen józan emberek a Grill felé.

-         Kinek is van születésnapja?

-         Az egyik csapattársamnak… - ez elég kitérő válasz volt, és én rögtön kombinálni kezdtem.

Lehet, hogy nem kedveli annyira, és azért akarta, hogy vele menjek a buliba, hogy esetleg felvághasson egy idősebb lánnyal? De lehet, hogy valami egészen más van a háttérben. Tűkön ülve vártam, hogy érjünk már oda.

            Befordultunk egy utcába, és rögtön meghallottuk a dübörgő zenét, ami az út másik végén, a sarkon álló bárból jött. Tyler nem messze parkolt le, majd úriember módjára kiugrott a kocsiból és kinyitotta nekem is az ajtót. Együtt csatlakoztunk a Grill nevű étterem és bár ünneplő áradatához.

            Egy kis előtérbe került az, aki belépett az ajtón és rögtön itt volt a ruhatár is. Tyler levette a kabátját, majd lesegítette rólam az én dzsekimet is. Kíváncsian fordultam felé, mikor már csak a fűzőben álltam előtte. Elégedett lehettem az eredménnyel, mert a kísérőm szája szó szerint a földig nyílt, a szeme pedig akkorára tágult, mint két biliárdgolyó. Arra pedig, hogy a nadrágjában mit érezhet, nagy pénzeket mernék feltenni. Mikor már úgy gondoltam kibámulta magát, kérdően felhúztam a szemöldököm, és lejjebb hajoltam, hogy a szemem oda kerüljön, ahol az előbb még a dekoltázsom volt.

-         Khm, ömm, nagyon csinos vagy. – kiabálta át a hangzavart Ty, én pedig csak egy vakító vigyorral jeleztem, hogy köszönöm a bókot, amit inkább a ruha kapott, mint én.

Tyler leadta a kabátokat, majd kissé bátortalanul átkarolta a derekamat, hogy bevezessen a tömegbe. Amint beléptünk egymás kezdték böködni az emberek, majd a zene is elhalkult és egyszerre harsant fel a tömeg.

-         BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT TYLER! – mindenki jött, hogy megveregesse Tyler hátát, és hogy legeltesse rajtam a szemét. A szülinapos pedig, egy fokkal határozottabban tartott maga mellett.

Mikor az utolsó gratuláció is elhangzott én is felé fordultam.

-         Még hogy egy csapattársnak…! – csak vigyorogva megrántotta a vállát – Boldog szülinapot! De nincs ajándékom, mert nem erre készültem. – azért két puszit adtam az arcára.

-         Hát, akkor kénytelen leszek én kitalálni valamit. – egy kis fáziskéséssel fogtam fel, hogy ezt mire mondta. – Mondjuk, elkísérhetne a szép hölgy inni valamit.

-         Erre igazán nem mondhatok nemet. – nevettem vele én is, majd átvágtunk a tömegen a pult fele.

-         Mit innál?

-         Egy martinit. – ez volt az első ugyanis, ami eszembe jutott.

-         Szia Matt! – kiáltott egy szőke pultos srácnak Tyler. – Egy martinit és egy whiskyt kérünk.

Természetesen a Mattnek nevezett fiú is rendesen végigmért, mielőtt felfogta volna a rendelést. Sokat mondó pillantást vetett Tylerre, majd hozta is az italokat.

-         A ház vendégei vagytok! – vigyorogta, miközben a pultra tette a két poharat.

-         Boldog valahányadik születésnapot! – emeltem fel a poharam.

-         Hogy a buli még jobb legyen! – tette hozzá Tyler, majd egy gyors koccintás után, egy húzásra eltüntettük a piát mindketten.

-         Még kettőt Matt! – kacsintott rám Tyler, én pedig még egy körbe simán belementem.

/Damon/

            Stefan és Allie leléptek, itt az alkalom elbeszélgetni a kis szökevény fejével. Csendben kiléptem a szobámból és Chessié felé indultam, de az ajtaján már kopogás nélkül léptem be, felkészülve a rám váró szitok áradatra, ami végül nem érkezett meg. Mikor megfordultam láttam is, hogy miért. Chessie szobája üres volt és sötét.

-         Hova a francba tűnt ez? – de ahogy ezt kimondtam rögtön kiszúrtam a nyitott ablakot, és beugrott az este, mikor Tylert elhívta őt egy buliba, amire ez az ostoba lány igent is mondott.

Egy percig sem tétlenkedtem tovább, én is kivetettem magam a nyitott ablakon és futva indultam meg a Grill felé.

            A buli hangzavarát már több utcányiról is hallani lehetett, és ez nem jelentett mást, mint hogy már egy ideje elkezdődött. Jó, akkor már mindenki holt részeg lesz, és fel sem fogok tűnni senkinek. A hátsó ajtóhoz mentem, és erővel téptem fel, de a zenétől a kiszakadó zár robaját még én sem nagyon hallottam.

            A hely zsúfolásig megtelt, és több helyen fel voltak lógatva a „Boldog Szülinapot Tyler” szalagok. Szuper, ráadásul ennek a baromnak van születésnapja. Körbenéztem, és rögtön megláttam a pult mellett ülő és szorgalmasan iszogató párocskát. Legalább a táncoló tömegbe nem kell elvegyülnöm. Elindultam végig a pult mellett, de több embert kellett félrelöknöm, hogy tudjak haladni, és ez jelentősen lelassított. Mikor egy igazán nagy barmot kellett arrébb tennem megláttam, hogy Tyler elnéz Chessie feje felett, egyenesen rám, majd előre hajol és Chessie fülébe súg valamit.

            Hát ennyit arról, hogy feltűnés nélkül gyorsan kiviszem innen. Pláne, hogy Chessie azonnal felpattant és Tylerrel karöltve bevonultak a táncparkettre. Mikor megláttam, hogy mi van rajta, nem tudtam nem csodálkozni. A külseje már magában vadító volt, pláne, hogy ismertem a természetét, és tudtam, hogy végig szemmel kell tartanom, mert ha innen Tylerrel távozik, akkor a srác szét fogja tépni őt. Én is azt tenném.

            Tánc közben végig egymásnak simultak, és nem látszott, hogy bármelyiküket zavarná, hogy Chessie tud táncolni, ő pedig nem.

/Chessie/

            Mikor láttam, hogy Tyler összehúzza a szemöldökét valamire, ami mögöttem van, majd a fülemhez hajolt és táncolni hívott, tudtam, hogy Damon megérkezett. Félrehúztam a hajam az egyik vállamra, hogy a másik oldalon szabadon hagyjam a nyakam, és hogy ne takarja el Damon elől azt, amit mutatni akartam neki magamból, mikor felkeltem. Ügyesen úgy fordultam, hogy minden oldalról szemügyre tudja venni a viseletem, és csak azt sajnáltam, hogy nem láthatom eközben az arcát. Bár mondjuk a körülöttem állók üveges tekintete is elég megerősítést adott.

            A táncparketten utat törtünk magunknak, majd táncolni kezdtünk a zene ritmusára. Igaz, hogy balerina vagyok, de végül is egy táncos, az táncos, így ehhez a stílushoz is jobban értettem, mint az átlagemberek. Először is, hogy húzzam kicsit Tyler agyát, és nagyon Damonét, rávezettem Tylert, hogy nyugodtan hozzámérhet. Mindkét kezem elengedte, mióta megálltunk táncolni, így most az egyiket a saját kezembe fogtam, míg a másikat rávezettem a derekamra, majd a szabad kezemmel átkaroltam a nyakát. Egy lépés volt még közöttünk, így azt is gyorsan eltüntettem, és a csípőmet az ő csípőjének nyomtam, és néha a hasam is az ő kidolgozott hasához érintettem. Tyler végig lefelé nézett, nem tudom, mi kötötte le ennyire, ezért néha a csípőmmel mozdultam kihívóbbakat, néha a mellemet toltam kijjebb.

            Idő közben ki-kipillantottam Damonra, aki oda se nézve, folyamatosan hajtotta le a bourbonöket, és messziről látszott, ahogy az állkapcsán néha, néha megfeszültek az izmok. Ha Damon előbb érkezik, és nem tudok meginni öt martinit, akkor nem tudnám most itt előadni magam, de hát így alakult. Belefért az öt kör mindkettőnknek, az én elmémet ez felszabadította, Tyler eszét pedig szinte elvette.

            Meguntam, hogy Damon szemében nem az őrjöngést látom, csak a lassú forrást, és hogy Tyler tekintetét egyáltalán nem látom, ezért a kezemben tartott kezét a fenekemre vezettem, majd a felszabadult ujjaimmal az álla alá nyúltam, és felemeltem a fejét, egészen addig, hogy a szemembe nézhessen. Meglepett Tyler tekintete, ami sárgán meg-megvillant, és mérhetetlen vágyat sugárzott. Nem kellett neki több bíztatás, épp csak egy cseppnyi önkontrollal vetette magát a számra, mint a szomjazó, aki oázist talál a sivatagban. Hagytam, hogy úgy csókoljon, ahogy ő akar, engedtem, hogy a nyelvével is felfedezze a számat, de közben úgy fordultam, hogy Damonra is vethessek egy pillantást. Belemosolyogtam Tyler ügyes nyelvjátékába, ahogy láttam Damont összetörni a teli bourbonös poharat.

            Elégedetten, célomat elérve szálltam be én is a játékba, ami régi emberi emlékeket idézett fel bennem. Az alkalmakat, mikor szerelmes voltam, és amikor odaadóan csókoltam és szeretkeztem. Sikerült Tylernek addig hajszolnia, míg én is elértem azt a pontot, hogy nem csak, hogy nem tudok, de nem is akarok leállni. Már nem táncoltunk, csak szorosan egymásnak simulva álltunk, és szó szerint felfaltuk egymást. Tyler kezének már nem volt szüksége irányításra, magától is ügyesen simogatott és markolt ott ahol kellett, én pedig a hátát az ingen keresztül is véresre karmoltam.

            Ő volt az, akinél hamarabb szakadt el a cérna. Egyszer csak elszakadt a számtól, majd megragadta a kezem, és villámgyorsan húzott ki a táncparkettről. Nem figyeltem, hogy merre megyünk, hogy ki néz minket, és hogy figyel-e még Damon, csak mentem és próbáltam rendbe tenni a gondolataimat. Tyler felcsapott egy ajtót, majd miután engem is behúzott egy első ránézésre WC-nek tűnő helységbe rögtön nekitaszított a már csukott ajtónak, és a saját szájával fojtotta belém a szót. A keze végigsimított a combomon elölről, majd a térdemnél irányt és oldalt váltott, aztán belém markolva húzta fel a dereka köré a lábamat. Ilyen közelről már tisztán éreztem izgalmának bizonyítékát, és az meggyőzött a folytatásról. Én is benyúltam Tyler inge alá, majd mikor már megszámoltam az összes kockát, a sarkánál fogva lehúztam róla a ruhadarabot. A kapott pár másodpercben vettem egy nagy levegőt, aztán Tyler újra lecsapott a számra, majd lassan a nyakamra és a kulcscsontomra is, amivel egyre hangosabb hangok kiadására kényszerített. Nem tudtam tovább kontrollálni magam, éreztem, ahogy a szemfogaim megnyúlnak. Egy gyors mozdulattal tépte le rólam a felsőt, amit szerencsére patentok tartottak csak össze, így a ruha maga épségben megúszta. Nem cicázott többet, a kezével és a szájával is egyre lejjebb haladt a bőrömön.

            Sosem tudták még így elvenni az eszemet, és ennyire felizgatni… Ha ez is azért van, mert vámpír lettem, hát, akkor sajnálom, hogy nem előbb találtak rám. A lehetetlennel küzdöttem, mikor a kezemmel még közelebb próbáltam húzni magamhoz Tyler fejét. Amikor a nadrágom széléhez ért, gondolkodás nélkül gombolta ki és húzta le a sliccet, de mielőtt abból is kihámozott volna, felegyenesedett és újra a számat kezdte kényeztetni. Csak nem elbizonytalanodott a célegyenesben? Hát akkor, a biblia szerint kötelességem kisegíteni felebarátomat nem? Most én szakítottam el magamat a mohó ajkaktól és kezdtem el lefelé haladni az izmos és ínycsiklandozó nyakon, a széles vállakon és kockás hason. Vigyáztam, hogy a fogaim csak vékonyan karcolják végig az utat, amelyet bejártam. Tyler torkából mély morgások és hörgések törtek fel, de köze nem volt a hangoknak a dühhöz, vagy a vérszomjhoz, annál inkább a vágyhoz. Mikor elértem Tyler nadrágját én is kigomboltam azt, és miközben felálltam egy újabb csókért, le is toltam a csípőjéről. Hatalmas sóhajt kaptam a számba elégedettségének jeléül, majd egy türelmetlen mozdulattal nyúlt le és szabadított ki a szűk farmerból.

            Egy pillanatra megállt és rám nézett. Szeme sárga tűzben égett, és elidőzött egy ideig a tekintete a szemfogaimon, de aztán, mint aki dűlőre jutott magával újra lecsapott a számra. Ugyanabban a pillanatban eltüntetett minden távolságot kettőnk közül, a két kezével a lábam alá nyúlt, elemelve a földtől. Iszonyatos erővel nyomott az ajtónak, és ha ember lettem volna, már rég összeroppantott volna, de szerencsére nem voltam egy egyszerű halandó. Éreztem Tyler testében egy pillanatig a felgyülemlő feszültséget, és tudtam ez mit jelent. Felkészülten ért Tyler belém hatoló férfiassága, mégsem tudtam magamban tartani a feltörő kiáltásom. Sosem volt még csak hasonló élményem sem. Ahogy Tyler elkezdett mozogni az én agyam úgy vesztette el a testem feletti irányítást. Haraptuk, karmoltuk egymást, éreztem a vérének ízét a számban, és ettől teljesen elvesztettem a fejem. Én is mozogni kezdtem vele együtt, hogy tovább fokozzuk, a már így is elviselhetetlen kínokat, és ez hamar eredményt is hozott. Nem tudom, hányan hallhatták a dübörgő zenén keresztül az artikulátlan üvöltéseinket, és arról sincs fogalmam, Tyler hogy tudta megtartani a megfeszülő testem, de mikor mindketten elterültünk a hideg kövön, kifáradtan, de nagyon elégedetten, nem is tudott érdekelni.

P.s.: Képek a ráadás képek menü alatt! ;)

Audrey Pályázata

Sziasztok!

Ma elég rossz napom van, sőt szerdától már olyan a hetem, hogy el sem tudjátok képzelni. Minden nap 5kor kelek, negyed7re már a lovardában vagyok, és csak este 9 körül érek haza. :/ Ma pedig meghalt nagymamám kutyája, akit egy hete vittünk minden nap állatorvoshoz. Ezért is sietek most, mert mint a család legerősebb tagjának, nekem a kötelességem megásni a kutyus sírját. A fejezet jön holnap ígérem, már meg van írva szerencsére, mert most semmi időm nem lenne egyébként.

Na de a lényegre térve, Audrey indított egy pályázatot nem rég, amire megírtam a rókavadászat epilógusát, és képzeljétek el, én lettem az első. Ez most kicsit felvidított, és úgy döntöttem megosztom veletek a díjat, sőt a győztes művet is!!! :D És szeretnék gratulálni a másik két helyezettnek is, Johanna-nak és Kate-nek! :)

Az epilógus külön álló mű, semmi köze a folytatáshoz, ez egy alternatív befejezés. Elég rövid, de úgy hiszem tartalmas. Jó olvasást és várom a véleményeket, ha van! 

Íme a kitüntető eredmény:

Rókavadászat – Epilógus

/Damon/

            Nem hittem a saját szememnek. De lehet, hogy csak nem akartam elfogadni azt, amit láttam. Éreztem. Úgy gondoltam le tudom győzni Kathrinet, erősebb voltam nála, hála Jennek, mégis kicsúszott a kezeim közül. Az utolsó pillanatban futott el előlem, és bárhogy erőlködtem, nem értem utol. Előbb ért oda Jenhez, és a hajánál fogva húzta fel őt a földről, hogy a szívéhez tarthasson egy karót. Azt hittem van remény, még van esélyünk. Akkor is így gondoltam, mikor láttam, hogy Kathrine fogai felsértik Jen nyakán a bőrt, és kiserkedt a vére. Láttam, éreztem a szagát. Még van időm. Gondoltam, de abban a másodpercben lépett Harald. Leszúrta Kathrinet, de neki még volt annyi ideje és ereje, hogy ugyan ezt megtegye Jennel. Az én szívem is összeszorult, és szinte éreztem, hogy merül bele a húsomba a karó. De nekem semmi bajom nem lett, csak Jen szemében halványult el a fény, csak az ő szívének dübörgő ritmusa lassult le és halkult el, míg végül teljesen meg nem szűnt. Kath összeesett, Harald felkapta Jent, és egy utolsó gúnyos mosoly után eltűnt vele az erdőben.

            Pillanatokkal később tértem csak magamhoz a sokktól, és a döbbenettől, majd mindent és mindenkit magam mögött hagyva próbáltam a nyomra bukkanni. Csak Jen járt a fejemben. A kép, ahogy a tekintete megtörik, az illat, ami az ő véréből származik, és a hang, amivel megszűnt lépezni. Hiába kerestem, hiába láttam oda nyomokat, ahol nem is voltak, semmire se mentem. Kudarcot vallottam. Elvesztettem.

            Összerogytam az avarban, és elhagytam magam. Átadtam mindenem a fájdalomnak, a hiánynak, a reménytelenségnek és nem reméltem többet, hogy felkelek. Mi értelme is lenne, ha Jen nincs mellettem? A sötétben is vörösesnek látszó falevelek is, mintha csak őt akarnák elém idézni. Eszembe jutott a haja, ahogy vizesen terül szét a párán, ahogy a szél fújja, ahogy a nap simogatja, ahogy én markolok bele egy forró csók közben, és ahogy Kath emeli fel vele őt a földről.

            Tűzként lobbant lángra bennem a düh, és olyan energiával áradt szét bennem, hogy szinte már robbanni készültem. Vetettem még egy pillantást a markomban szorongatott levelekre majd szétszórva őket eredtem futásnak vissza a ház felé. Ahogy közeledtem egyre fojtogatóbb volt a füst, és hamar megláttam, hogy miért. A házat már hiába oltják, az erdő is égni kezdett. Mit sem törődve a forrósággal vágtam át a kigyulladt fákon a holtestekkel teli csatatérre, ahol már csak por volt, vér és hamu.

            Egymás mellett feküdt előttem Zac, Tyler, és Drew, az a szemétláda. Jeremy Bonnie karjaiban ébredezett, Carolinet pedig Stefan próbálta meg lenyugtatni. Rick, Elena és Jason vették csak észre, hogy visszatértem.

-         Hol van Jen? – rohant elém Jason, de én nem tudtam neki válaszolni.

A szám nem formálta meg a szavakat, a hangszálaim nem adtak ki hangot.

-         HOL VAN JEN? – üvöltötte Jason bele az arcomba, de nem tudtam megmozdulni.

Elszállt az előbb még oly nagy erőt adó dühöm, és csak a tiszta kétségbeesés maradt hátra.

Nekem esett az öklével, de meg se kottyantak az ütései, hisz nem adott bele igazán erőt. Aztán elfáradt, és elfordult tőlem, hogy ne lássam a könnyeit, amik már sűrű patakokba mosták az arcát.

            Képtelen voltam gondolkodni, vagy egyáltalán bármit tenni. Megéreztem magamon Elena karjait, ahogy a föld felé nyomják a vállaim, és nem ellenkeztem. Leültem a még szinte izzó földre, és éreztem, ahogy Elena is ugyan ezt teszi mellettem, majd nekem dönti a fejét, és vigasztalóan szorítja meg a karom. Rick is letelepedett Elena mellé, majd Jason, és szép sorban Stefan és Caroline is.

            Egyikünk sem törte meg a csendet, csak néztük a lángokban álló erdőt, beszívtuk a füst, a vér és a halál szagát és emlékeztünk mindazokra, akiket ma elvesztettünk.

A tekintetünket hajnalig fogva tartotta a szürkévé és vörössé váló fák sokasága, melyek otthont adtak nekünk, búvóhelyet és táplálékot, melyek elrejtettek minket a világ szeme elől, melyek ismerték az álmainkat és melyek a kezdetet és a véget jelentették mindnyájunknak. És nem maradt más hátra, csak a szürke, kopár, terméketlen, kegyetlen, üres valóság. 


Ez a bejegyzés egy hétig lesz itt körülbelül, de a Rókavadászat oldalán és itt a kapcsolódó írásoknál bármikor meg lehet nézni! :) köszönöm, hogy elolvastad!

Tizenötödik fejezet - Az első titkok

Sziasztok!

Hát muszáj egy kis szöveggel kezdenem. Először is bocsi, hogy csak most hozom a fejezetet, de elkapott a sorozatfüggőség, és ahogy felkeltem első dolgom az évadzáró epizód megnézése volt. xD :$ De most már itt vagyok, szóval 1-2 szó a fejezetről.

Előre szólok, hogy tipikus vihar előtti csend rész lesz ez, nem történik majd nagyon semmi. Ezért elnézéseteket kell kérnem, de kell ilyet is írni. Viszont, a következő fejezetben mindenkit kárpótolok, megígérem!!! Ahogy a fejezet vége sugallja majd, lesz a 16.ban izgalom, fordulat és pergős is lesz. (igazából már meg is írtam, mert nem bírtam magammal....)

Na, de most itt a mai rész, jó olvasást azért! Pusz

/Damon/

            Már felkelt a nap és sikeresen elfogyasztottam egy egész üveg whiskyt, mikorra az én türelmem is kezdte felmondani a szolgálatot. Allie egész éjjel, körülbelül óránként akart útnak indulni, de a 6. vagy a 7. próbálkozásakor közöltem Stefannal, hogy állítsa le, különben kipróbálom, hogy ő is van-e olyan erős, mint a barátnője. Kicsit elvonultak, aztán csendesebben tértek vissza a váróként funkcionáló nappaliba és egészen hajnalig csend is volt, mikor Allie újra türelmetlenkedni kezdett.

-         Hol lehet már? Biztos valami baja esett! Már rég keresnünk kéne és nem itt ülnünk… - csak mondta és mondta, de már Stefanon is látszott, hogy kezd betelni a pohara.

Fene a nagy jószívűségemet, inkább én fojtottam a kiscsajba a szót, hogy a párocska nehogy vitába keveredjen.

-         Fogd már be! – ragadtam meg Allie torkát, és sziszegtem bele az arcába a bűvös három szót, ami már órák óta a számon volt.

-         De már rég haza kellett volna, hogy jöjjön!

-         Majd jön, amikor jön. De azt a pillanatot nem fogja megköszöni.

-         Képes lennél még egyszer elüldözni, ahogy visszatér?

-         Mi az, hogy még egyszer?

-         Nehogy azt mondd, hogy nem miattad szökött el, ez alkalommal?!

Ekkor kinyílt az ajtó, és belépett rajta Chessie az előző napi ruhájában, de teljesen épen és egészben.

/Chessie/

            Hát, még sosem hallottam, hogy Allie ilyen hevesen állt volna ki értem, és ez nagyon jól esett, viszont Damon nagyképűsége már az utolsó idegszálaimmal viaskodott.

-         Az emlegetett szamár! – vigyorgott felém gúnyosan Damon, de láttam a szemében, hogy komolyan beszélt, és meg akar leckéztetni, ezért számítottam a támadására.

A szokottnál lassabban mozgott és még mielőtt elérhetett volna félreugrottam, és a kezemmel oldalra nyúlva elkaptam a nyakát és könnyedén a földhöz vágtam.

-         Tévedtél. Pont szeretném neked megköszönni ezt a remek pillanatot! – vigyorogtam rá talán még nála is gúnyosabban.

Mikor feladta a küzdést ellenem, elengedtem és ő azonnal felpattant. Mintha valamit keresett volna rajtam úgy mért végig.

-         Ettél valamit, amíg nem voltál Mistic Fallsban?

-         Nem, miért? – nem értettem, hogy jön ez most ide.

-         Mert nem hogy gyengülni nem gyengültél, de talán még erősödtél is… Vagy csak én vagyok berúgva? – tényleg látszott a szemén, hogy nem olyan gyors, mint máskor.

-         Be vagy rúgva. – mondtuk egyszerre hárman.

-         Akkor hát jó éjt. Veled meg még számolok. – nézett rám utoljára, majd feltornászta magát az emeletre.

-         Hol voltál?! – támadott le azonnal Allie, miközben befelé vonszolt a nappaliba.

Félrelöktem egy üres whiskys üveget a kanapéról, és leültem oda, ahol valószínűleg Damonnak sikerült lerészegednie. Csak miután befejezték velem szembe a fészkelődést, kezdtem bele a rövid magyarázkodásba.

-         Kanadában voltam. – jelentettem ki nemes egyszerűséggel.

-         Hogy hol voltál? Kanadát értettem. – rázta meg a fejét Allie.

-         Jól hallottad.

-         De, hogy kerültél oda?

-         Futottam.

-         És tényleg nem ettél két napja semmit? – kérdezte furcsállva Stefan, de az én szellemi képességeimmel lehet baj, ha megint nem értem, hogy jön ez most ide.

-         Nem. – azzal felállt és eltűnt, hogy egy perccel később egy pohárral és egy zacskó vérrel térjen vissza. – Öm, köszönöm.

Stefan kedvessége Damon bunkósága után igencsak zavarba ejtő volt, de hát a testvérek általában már csak ilyenek, mint tűz és víz, nem?

-         És mit csináltál Kanadában? – vette át a kérdező szerepét Stefan.

-         Aludtam egy motelban, majd jöttem haza.

-         Nem történt semmi érdekes? – mintha kellett volna, hogy történjen valami.

Nem tudom, honnan sejtette, vagy miből feltételezte, hogy ez nem a teljes igazság, de nem árultam el neki, hogy igaza van. Nincs kedvem mentegetőzni, magyarázkodni és esetleg bajba keverni valakit, aki csak segített rajtam.

-         Nem. De ha nem baj, most elmennék fürödni, mert a motelban nem volt rendes kád.

-         Persze, menj csak. Szerintem ránk pedig ránk fér az alvás.

-         Sajnálom. – tényleg sajnáltam, hogy nekik is ekkora gondot okoztam.

Bőven elég lett volna, ha Damon szív miattam és ők kimaradnak belőle, de most már nem csinálhatom vissza. És igazából nem bántam meg. Örülök, hogy megismertem Sethet, és hogy próbára tettem az önkontrollom, ráadásul átmentem a magamnak állított vizsgán.

            Mindnyájan felballagtunk az emeletre, de míg Stefan és Allie aludni tért, én csak fürödni és hajat mosni mentem el. Miközben élveztem a víz jótékony hatását, eszembe jutott, hogy Tyler mára valami bulit emlegetett, és eldöntöttem, hogy betartom az ígéretem. Elmegyek rá, hátha lesz egy jó estém, amivel tovább cukkolhatom Damon barátunkat. Sokáig fürödtem, de mikor kiléptem a szobámba, rájöttem, hogy csak tűnt sok időnek, mert még mindig csak reggel hetet mutatott az óra az éjjeliszekrényen.

            Mivel nem voltam fáradt és ötletem sem volt, hogy mit kezdhetnék magammal, ezért körüljártam a házat, és szerencsémre találtam az egyik szobában lévő íróasztalon egy mp3 lejátszót. Nem tudom, kié lehet, mert minden féle szám volt a listáján, olyan, ami inkább Stefanra és olyan is ami, inkább Damonra illene. Bedugtam a fülembe és visszamentem a szobámba, mert erős késztetést éreztem rá, hogy táncra perdüljek valahol. Villámgyorsan előkotortam a balettcipőmet, amiben még Franciaországban indultam útnak, és újra magamra vettem. Furcsa volt újra így tartanom a lábam, de mikor felálltam nagyon is komfortosan éreztem magam. El is elejtettem, mennyivel másabb ebben a cipőben lábujjhegyre állni, mint e nélkül.

            Csodával határos módon, még mindig ugyan úgy nyúltak a szalagjaim és az izmaim, és egyáltalán nem volt megerőltető lemenni spárgába, vagy teljesen ráhajolni a lábamra. A teljes alakos tükröm elé álltam, és újra meg akartam próbálni azt a forgássorozatot, ami egyszer már majdnem sikerült. Lassan kezdtem neki, hogy biztosan meg tudjam tartani az egyensúlyom, de nem tudtam sokáig ellent mondani a zene ritmusának, és muszáj volt gyorsítanom. Minden egyes teljes fordulatnál a saját szememet figyeltem a tükörben, és már majdnem megvolt a 20, mikor a tükörben megmozdult valami, ami nem én voltam. Megtört a koncentrációm és kénytelen voltam letenni a másik lábamat is a földre, ha nem akartam elesni. A tükörhöz fordultam és megláttam, hogy a hátam mögött az ablakban egy kéz integet.

-         Mi a… - csúszott ki hangosan is a számon, de már az ablakban voltam, hogy kinyissam és kinézzek rajta

Ha nincs a természetfeletti gyorsaságom, akkor Tyler igen nagyot ütött volna a fejemen, de szerencsére időben elhajoltam, ahogy ő beugrott az ablakon.

-         Te meg mi a frászt csinálsz itt? – az ingerültség a hangomon is hallatszódott. Megint ő zavarta meg a forgásom, és még le is fejel majdnem, sőt hívás nélkül betoppan az ablakomon keresztül a szobámba.

-         Bocsánat. – talán leesett neki, hogy nem ez volt az évszázad ötlete? – De nem akartam csöngetni.

-         Ezért úgy gondoltad, hogy a frászt hozod rám azzal, hogy felmászol az ablakomba. Teljesen érthető.

-         Tényleg sajnálom, de nem tudtam a telefonszámod, és meg akartam kérdezni, hogy minden rendben van-e és hogy még mindig úgy gondolod, hogy eljössz az esti buliba? – hadarta el egy szuszra.

Kicsit talán megesett rajta a szívem, mert tényleg látszott rajta, hogy zavarban van. Rám se nézett nagyon, mert összesen egy top és egy rövidnadrág volt rajtam a balettcipőn kívül.

-         Ne félts annyira, nem olyan nehéz Damont kordában tartani ám, és persze, hogy megyek.

-         Eljöjjek érted?

-         Gyalog is mehetek, de elég furcsán néznének rám.

-         Akkor itt leszek 8-ra, jó?

-         Oké. – nem tudtam visszatartani egy kisebb mosolyt. – De ne az ablakban várj!

Erre már nem mondott semmit, bár a füle kissé elvörösödött, inkább kiugrott az ablakon, hogy eltűnjön az erdőben.

            A nap további részében csak tengtem-lengtem a házban, majd mikor felkelt Allie, végighallgattam az örömujjongását, mivel Stefan elhívta magával ma este valahova. Remek, legalább ők nem akarják majd megakadályozni, hogy én is eltűnjek egy kis időre. Segítettem neki kiválasztani az alkalomhoz illő ruhát és cipőt, és erről eszembe jutott, hogy nekem sem ártana már elgondolkodni, hogy mi lenne a megfelelő viselet egy helyi szülinapi bulira. Indultam is vissza a szobába, de megjelent minden jó elrontója Damon és újfent ravaszul csillogott a szeme.

-         És megtudhatnám merre jártál?

-         Nem.

-         Miért? Csak nem hazudtál, és rendeztél tényleg vérfürdőt valahol?

-         Itt fogok mindjárt vérfürdőt rendezni…

-         Csak egy helyet kell mondanod, ez túl nagy megerőltetés számodra?

-         Rendben, ha ez megnyugtat, akkor Kanadában voltam, egy motelban aludtam, majd jöttem haza.

-         És mégis hogyan fizettél? – tényleg nem volt már az alkohol lassító hatása alatt.

-         Vámpír vagyok, nem? – a gyorsaságom jutott először eszembe, de aztán beugrott, hogy mit mutatott Damon a kórházban. Ha ez ott is eszembe jutott volna…

-         Igaz. Rendben. Már csak egy dolog érdekelne…

-         Csak egy? – néztem rá meglepődést színlelve kitágult szemekkel és leesett állal.
-         Ha-ha… Mégis miért nem ittad meg azt a vért, amit a kórházban adtam neked? – hát beletalált egy olyan dologba, ami engem is érdekelne.

-         Nem tudom… Valahogy ösztönösen cselekedtem. Pedig éhes voltam… Én is gondolkodtam ezen, de nem tudtam megmagyarázni.

Fél percig csönd volt kettőnk között, majd Damontól szokatlanul egy komoly mondat hangzott el.
-         Hallgass erre az ösztönre, ha előfordul ez még egyszer. – aztán félreállt, és utat engedett nekem a folyosón.

Nem tudtam hová tenni a megváltozott viselkedését, de nem kérdeztem, csak örültem a könnyen jött szabadulásnak és bevágódtam a szobámba, amilyen gyorsan csak tudtam. Néhány percig még a folyosón történtek hatása alatt álltam, aztán összeszedtem magam, és megkerestem az elveszett fonalat, miszerint épp a ruhán törtem a fejem.

            A szekrényhez léptem szemügyre vettem benne az új ruháimat. Több mindent is felvehettem volna, de egyiket sem éreztem igazán jónak. Leültem a földre és csukott szemmel hallgattam egy kicsit a házat. Allie és Stefan mindjárt indulnak, Damon pedig a szobájában pakol valamit. Ekkor tudatosult bennem egy probléma. Az oké, hogy Stefan és Allie nem áll ma az utamban, de ha Damon mellől még el is tudok lógni, akkor is meg fog találni előbb utóbb, és elég dühös lesz a második szökésem miatt két napon belül. Először megrémisztett ez a gondolat, de aztán egy kegyetlen és aljas dolog jutott az eszembe, és ördögi vigyorra húztam a szám.

            Elővettem a szekrényből egy fekete bőrhatású, de szaténból készült fűzőt, egy fehér csőszáru szaggatott farmert, és egy pántos magas sarkú szandált. Letettem az ágyra a ruhákat, és szinte már láttam is magamon őket. Ezekben, egy felejthetetlen estét fogok szerezni mindenkinek…