Harmincadik fejezet – Gyanú

Sziasztok!

Hát lett ebből este is, de úgy érzem, hogy lényeg a lényeg, még ma jött a fejezet. Kicsit, nem is, nagyon szomorú, hogy egyszer csak 2 komment jön, aztán 5, majd megint csak 3... Tudom, hogy nyár van, én is nyaralok, de épp ezért kéne még több nyaggatás, hogy megírjam a mindig soron következő fejezetet. Még az 5 komment sem elég felvillanyozó, főleg azok után, hogy "fénykoromban", még a Rókavadászaton jöttek 10-12 hozzászólások. :/ 

Tudom, nekem is az a történet a szívem csücske, de ha egyszer belekezdek valamibe, azt végig viszem, és nem vállalok többet, mint amennyit teljesíteni tudok, különben nem én lennék és ezért vagyunk itt, ahol vagyunk, meg szerintem ti sem örülnétek, ha két összecsapott története olvasnátok, mint egy átgondoltat. 

Ez a fejezet sincs bétázva sajnos, mert 19:40kor fejeztem be pontban. Még több kép a szokásos helyen. 

Jó olvasást!

/Stefan/

-         Tyler? Tyler! Hol van Chessie?

-         Nem tudom… Damon itt van? Ő jutott valamire?

-         Damon nem mond semmit. Mi történt Tyler, mondj el mindent! – karon ragadtam és behúztam a házba, hogy Allie is hallhasson mindent.

Amikor már a nappaliba leültettem Tylert és a kezébe nyomtam egy kis szíverősítőt, hagytam beszélni.

-         Addig tudjuk, hogy Clevelandbe mentetek.

-         Oké. Hát szóval… Semmi nem történt igazából. Vacsoráztunk, aztán aludtunk, de én felébredtem, mikor Chessie álmába beszélni kezdett. – Allie megremegett mellettem, neki is vannak álmai, és én is tudom milyen erre ébredni. – Először valami farkasról, hollóról meg kígyóról magyarázott, aztán pedig ellazult és… khm… - láthatóan zavarba jött, ami nem kis szó Tylernél.

-         Értjük. És aztán?

-         Rákérdeztem mikor felébredt, de nem tudta megmagyarázni én pedig elvesztettem a türelmem és elrohantam a házból. – ezek szerint Damon nem is hazudott, érdekes. – Akkor futottam bele Damonba az erdőben és összeszólalkoztunk. – ennyit Damonról.

-         Miről balhéztatok?

-         Szerintem ti is tudjátok. Fúrja az oldalát, hogy Chessie velem van, nem pedig vele.

-         De téged is bánt valami… - hajolt közelebb hozzá Allie, mint aki tud valamit, amit én nem. – Mit hallgatsz el Tyler? – nem értettem semmit, de hagytam, hagy menjenek a dolgok, ahogy akarnak.

Tyler megvakarta a fejét, ivott egy kortyot a poharából és látszott, hogy Allie nagyon beletalált valamibe.

-         Chessie szerintem róla is álmodott… Szinte biztos, hogy a farkas én vagyok, a holló meg Damon, de nem tudom, hogy ki a kígyó.

-         Szóval nem csak az zavar, hogy Damon ott van, hanem az is, hogy valaki, akit nem tudsz hova tenni? Egy harmadik? – mint egy pszichológus.

-         Pontosan! – nagyon hamar rávágta. Örül, hogy valamit megtarthat magának, de ezt csak egy ideig hagyjuk meg neki. – A vitázásunk közbe hallottunk egy fékcsikorgást és Damon azonnal oda indult, de nem találtunk ott senkit. Mire visszamentünk a házba Chessienek hűlt helye sem volt. Megint oda siettünk, ahol a féknyomot láttuk és megéreztük Chessie szagát. Követtük egy házig, ahova csak én tudtam bemenni, de nem volt bent semmi nyoma, a szagán kívül. Aztán mennünk kellett, mert jöttek a rendőrök. Az erdőbe kötöttünk ki, ahol Damon kis híján először megölt, aztán otthagyott. – hadarta le egy szuszra.

Újra töltöttem Tyler poharát, hátha megoldja egy kicsit a nyelvét. Kicsit füleltem, de továbbra sem hallottam zajt Damon felől. Csend, idegesítő, zavaró, gyanús csend…

-         Szerinted kit szeret Chessie? – kérdezte váratlanul Allie. Nem mozdultam, kimaradtam ebből a beszélgetésből, hátha talán egy nőnek könnyebben megnyílik.

Sokáig nem érkezett válasz Tylertől, de aztán egy nagy sóhajtás után meggondolta magát és nem hallgatott tovább.

-         A második álmába folyton azt hajtogatta, hogy rejtélyes idegen… Nem tudom kiverni a fejemből, hogy esetleg Damon valahogy szórakozik Chessievel, míg alszik. De az is zavarna, ha nem Damon tenné, mert akkor meg van egy harmadik, aki vagy babrál vele, vagy Chess tényleg belé van esve. Egyik lehetőség sem tetszik… Úgy érzem csak egy eszköz voltam neki, hogy valaki mást kiverjen a fejéből. – hangja tényleg szomorúsággal volt tele. Nem tudtam, nem sajnálni.

/Damon/

            Bármilyen csendesek is akartak lenni, meghallottam, hogy Tyler is megérkezett és majdnem mindent kitálalt. Ennyi baj legyen, még mindig két lépéssel előrébb járok. Hátra hajtott fejjel csendben élveztem Vanessa tudását és ügyességét, amit nagy részben mellettem szerzett, amikor megütötte a fülemet egy gondolat Tylertől.

            Nem tudom, miért rakta így össze az agyam a kapott információkat, de az eredmény érdekes lett. Tyler azon gondolkodott, be lehet-e jutni valakinek az álmaiba, ami persze pofon egyszerű feladat egy boszorkánynak. A boszorkány szóhoz azonnal hozzá kötöttem a Chessie álmaiban szereplő kígyót, ahhoz pedig a reptéri felvételen látható szőke férfit. Igaz az álmainak az eredete nem mágikus, hisz én ültettem a fejébe a gondolatot, de attól még lehet, hogy ez a pasi ilyen erőkkel bír, és így vette rá Chessiet a búcsú nélküli távozásra.

            De mire kellhet neki egy fiatal vámpír? Nagyot nyeltem az egyértelmű választól. Nem neki kell, valaki másnak viszi… Meg kell tudnom melyik az a gép, amire felszálltak!

            Vanessát felhúztam a földről és arccal előre a falhoz nyomtam.

-         Ki tudod deríteni milyen gépek szálltak fel kb. akkor? – a válla fölött sejtelmesen hátranézet rám.

Megfogtam a nadrágját, és egy mozdulattal a bokájáig húztam.

-         Ki tudod deríteni? – két apró lépéssel kisebb fajta terpeszbe állt.

-         Talán? - lépett hátrébb és szinte már hozzám ért.

-         Igen? – mögé léptem, és már majdnem belé hatoltam, de még vártam a választ.

-         Igen. – morogta mély hangon.

Az üzlet, az üzlet. Bele markoltam a csípőjébe és magamhoz húztam, miközben én is előre mozdultam. Jól eső sóhaj hagyta el mindkettőnk száját, amit aztán hamar felváltottak az egyre hangosabb nyögések. Közel sem élveztem annyira, mint régen, pedig Vanessa csak ügyesebb lett az évek során… Folyamatosan gyorsítottam a tempón és miután éreztem a testén átfutó remegéseket én is elengedtem magam.

            Mikor már kitisztult a fejem hátrébb léptem és felhúztam a nadrágom, majd a telefonomért mentem és Vanessa kezébe nyomtam, aki még mindig a falnak támaszkodva állt. Értetlen tekintettel meredt rám.

-         Akkor derítsd ki. – azzal visszasétáltam az ágyamhoz, leültem rá és tovább néztem a TV kimerevített képét. Ha jó a sejtésem és tényleg az, ez a srác, aminek hiszem, akkor nem fogok tétlenül ülni és várni, hogy Chessie haza térjen, mert nem fog tudni. Talán már nem is él…

Vanessa pár perc múlva szintén felöltözött és tárcsázott, majd egy rövid beszélgetés után letette a telefont és ő is a TV-t kezdte vizslatni.

-         Mi olyan különleges benne?

-         Tessék?

-         Miért keresed?

-         Mert nekem kell rá vigyázni… - hazudtam, bár félig igaz lett volna bármi, amit mondok. – Miért?

-         Az első ember, akit felhívtam, pont az nap jelentett beteget, így megkérdeztem ki állt be helyette. Azt mondta egy új fiú, aki egy napot dolgozott nálunk, egy bizonyos Brad Collins. Aki ráadásul a te általad megjelölt időpont után nyomtalanul el is tűnt. Egyébként két gép indult 10 percen belül, egy Hong Kong-ba, egy pedig Ibizára.

Semmi sem normális ebben. Chessie elmegy, ráadásul egy tök idegen pasival, aki a személyzeti bejárón át jut el a gépekhez, valószínűleg egy olyan ember segítségével, aki nem is dolgozik ott. Ha nem láttam volna, hogy Chessie a saját lábán közlekedik, azt mondanám elrabolták, de ha nem elrabolták, akkor nem tudom. Megbűvölték, megzsarolták, fene se tudja….

-         Kössz Vanessa. – adtam neki egy puszit és otthagytam a szobámban.

Egyenesen az emelet korlátjához siettem és leugrottam az előszobába, ahol már nyoma sem volt Tylernek. Jobb is, ha kimarad ebből.

-         Stefan. – szóltam fennhangon, majd a nappaliba mentem és leültem a fotelbe. Egy percen belül mindketten előttem álltak, én pedig tőmondatokban elmondtam a gyanúm, miszerint Chessie nem önszántából ment el, és valószínűleg vagy Hong Kong-ban, vagy Ibizán van, ráadásul lehet, hogy az átváltoztatójuk akaratából.

Stefannak leesett az álla, Allie szemében pedig inkább ijedtség tükröződött.

-         Nos, ha nincs ellenetekre, indulnék. – álltam fel a fotelból.

-         Mégis hova?

-         Ibizára vagy Hong Kong-ba, ahova előbb megy gép.

-         És mi addig üljünk itt ölbe tett kézzel? – kérdezte Allie.

-         Te? Igen. Stefan, te viszont utána nézhetnél ennek a Brad Collinsnak és a szobámban, a TV-n látszódó pasinak is. Hívj, ha tudsz valamit!

Nem adtam nekik lehetőséget a vitatkozásra, mert már úton is voltam a reptérre.

/Chessie/

            Előszedtem egy szatyorból, amire Seth mutatott, a fürdőruhám. Szar érzés, hogy ő jobban tudja az én dolgaimat, mint saját magam. Folyamatosan szorongatott az érzés, hogy nem jó ez így, de nem tudtam mit csinálni. Remélem, csak ideiglenes az amnézia és visszatér majd az emlékezetem idővel. Mennyi mindent felejthettem el? Vámpírok, boszorkányság… Vajon akkor mi létezik még? A fürdőruhás tükörképemre nézve viszont egyértelmű volt, hogy EZT én választottam. Nem volt kihívó darab, egyszerű fehér kétrészes fürdőruha, ami nagyon is kiemelte a barnább árnyalatú bőröm és a sötét hajam. De mivel nem akartam csak ebbe flangálni elővettem egy szinte átlátszó párducmintás ruhát, amit a fürdőruhára vettem rá. Mielőtt kiléptem volna a fürdőből belekotortam a szatyorba és találtam egy napszemüveget is. Lehet, hogy nem árt a nap, de attól még vakít embert, vámpírt egyaránt.

            Az ágyon ülve várt rám Seth egy szál sortban. Vajon mikor először láttam póló nélkül, akkor is így leesett az állam? Ahogy felállt azt hiszem még pár emeletet zuhant az alsó állkapcsom. Csak egy egyszerű, sima fekete nadrág volt rajta, de félek, ha kilépünk ebből a szobából egy egész hadseregnyi nő fog majd a nyomába szegődni.

-         Azt elárulnád, hogy mégis hogyan fogom távol tartani tőled Ibiza összes hímneműjét? – kérdezte Ő! Tőlem. Majdnem elnevettem magam.

-         Én is ugyan ezt akartam kérdezni.

-         Hát, remélem a hímneműeket ügyesen űzöd majd el! – poénkodta el az egészet, de nem bántam. – Mehetünk?

-         Azt hiszem. Bár nem hiszem, hogy észben tudnám tartani, mire van szükségem… - ki tudja, lehet, van valami, amit egy vámpírnak mindig vinnie kell magával.

-         Ha a gyűrűd rajtad van és a ruha alatt fürdőruha is van, akkor kész vagy. – kacsintott, majd mellém lépett és összefonta az ujjainkat.

A szállodából kilépve gyalog indultunk el a tenger felé, ami nem is volt messze. Visszanéztem a szállodára, amin ott csillogott nagy betűkkel, hogy Grand Hotel. Hát, ezek után meg sem lepődtem a csak és kizárólag a vendégek számára elkülönített, gyönyörű fehér homokos tengerparton, ahol sorban álltak a hófehér nyugágyak és napernyők, sőt, talán mintha még a tengeris tisztábban csillogna a hálókon innen. Az egyik nyugágyhoz sétáltam és ledobtam rá a napszemüvegem.

- Úszunk egyet?

- Amit csak akarsz. – vigyorgott rám Seth a tökéletes fogsorával.

Megfogtam a ruha alját és lassan áthúztam a fejemen, miközben figyeltem Seth reakcióját. Ádámcsutkája nagyot mozdult, mikor nyelt egy hatalmasat és kicsit talán úgy festett, mintha még ő sem látott volna engem csak ennyi ruhában. A napszemüveg alá raktam a könnyű anyagú szövetet, nehogy egy nagyobb szép elfújja, és a tenger felé kezdtem szaladni, hátra-hátra nézve, hogy Seth követ-e.

            Hamar leesett neki, hogy játszani hívom, de bárhogy próbálta nem ért utol, mert amint közel került, csak arra kellett gondolnom, hogy gyorsabban fussak és máris szereztem 5méter előnyt. Gondolom ez is egyike a képességeimnek. Egy pillanatig nem figyeltem csak, és Seth be is ért. Azonnal felkapott, és pár lépés után beledobott a vízbe. Szerencsére nem vettem levegőt, és nem is éreztem szükségét, így nem ment tele az orrom vízzel, de arra nem számítottam, hogy amint előbukkanok, máris vár rám a következő fröcskölés. Ez már viszont belement a szemembe. Vártam, hogy majd a sós víz csípni fog, de semmit.

            Gonosz mosolyra húztam a szám, és egy gyors mozdulattal Seth mögé kerültem és a hátára ugrottam. Mivel nem számított rá, előre bukott, fejjel bele a vízbe és neki viszont már az orra és a szeme is tele ment a sós vízzel.

-         Ezért ki kell engesztelned, remélem, tudod. – mondta gyerekes, durcás hangon.

Nem akartam elrontani a játékot és egyébként is jól éreztem magam, ezért elé úsztam a már mellig érő vízben és ez alkalommal én csókoltam meg őt.

            Most viszont nem a gyengéd Sethet találtam a szétnyíló ajkak mögött. A nyelvével is elkezdte felfedezni a számat és arra csábított, hogy tegyem meg ezt én is. Közben a kezével végig simította a hátam, a gerincem mentén, egészen le a fenekemre, a combomra és végül a térdemnél állt meg, mikor a dereka köré húzta a lábam. Engedelmesen felmásztam az ölébe a másik lábammal is és hagytam, hogy még mélyebb vizek felé ússzon velem.