Huszadik fejezet – Egyetlen érintés

Na helló!

Nagy nehezen, de elkészült és itt van a fejezet! Bocsánat a kis csúszásért, de mostanában tényleg nagyon sokat dolgoztam. Hétfőtől minden reggel 5kor indultam és sose értem haza 7nél előbb, sőt egyszer ott is aludtam. Ma is kiígérkeztem, de anya azt mondta nem megyek sehova, mert olyan holdkóros voltam már napok óta, hogy rossz volt rámnézni. xD

Szóval, nem is húzom az időt, a fejezet NINCS bétázva, mert arra már nem volt időm, ergo a hibákért, szóismétlésekért és egyéb hülyeségekért bocsánat. Ja és nem ez lett a leghosszabb rész. ://

Jó olvasást!

u.i.: :))) aki úgy gondolja meg is érdemlem, az szavazzon a kritikámra itt: http://konyvbaratok.blogger.hu/2011/07/07/jilly-cooper-polo-2-kritika

/Damon/

            Stefan és Allie hiába próbáltak kiszedni belőlem bármit is, miután Chessie lelépett. Kifelé közömbösnek mutattam magam, de belülről majd szétvetett az elégedettség. Elég volt fél perc, úgy, hogy azt sem tudta ki vagyok, de máris a karomba omlott volna. Nyugodtan léptem a bárpulthoz, és töltöttem csak egy kis pohárnyi Bourbont, majd kényelembe helyeztem magam a bejárattal szemben az egyik kanapén és türelmesen vártam, hogy Chessie visszaérjen. Ha helyesek a megérzéseim, nem kell sokáig itt ülnöm, de ezt a kis időt is igyekezet a drága öcsikém pokollá tenni. Pokolian unalmassá.

-         Damon, mi történt azon a bulin? – nem válaszoltam, még csak rá sem néztem – Damon! Mi történt köztetek? – várt, de felelet nem érkezett – Összevesztetek? Összejöttetek? Bunkó voltál? Csináltál vele valamit? Csak bólints! Szóval? – egy kőszoborhoz hasonlóan ültem tovább. – Ezt nem hiszem el! És azok a lányok? Miért kellett őket megölni? Azt hittem ezen a ponton már kétszer is túlléptél. – lehorgasztotta a fejét, látszott, mindjárt feladja. – Először Katherine, aztán Elena és most Chessie. Mindig az emberek szívják meg a te szerencsétlen szerelmi életed?!

Nem igazán hallottam Stefant kiakadni, de ez a mondat egyenesen hisztérikusan hangzott. Várt még egy pillanatot, de az elhatározásom erősebb volt, mint az övé, így rövidesen felállt és végre egyedül hagyott.

/Chessie/

            Nem tudtam még a Lockwood ház közelében sem maradni, úgy furdalt a lelkiismeret, pedig régen nem voltam ez az érzékeny típus. Undorító, amit művelek. Legvadabb koromban és álmaimban sem gondoltam volna, hogy valaha vámpír leszek, gyilkolni fogok, elfutok majd Kanadába és egy idegennel osztozom a szobán, hogy vérfarkassal szexelek egy bár mosdójában és azt pedig főleg nem hittem volna, hogy egy rejtélyes, „láthatatlan” idegen légzésének cirógatására is majd elolvadok. Lassan sétáltam az erdőben, miközben gondolkodtam és ekkor talált rám egy pillanatnyi nyugalom. Egy kis tisztásra vitt a lábam, ahol egy régi építmény megmaradt romjai próbáltak eggyé válni a természettel. Amint kitettem a lábam a fák közül megcsapta a fülemet a csend. Semmi nem mozgott, semmi sem adott ki hangot, még madarak vagy rovarok sem.

            Annyira meglepett ez a hely, hogy minden más gondolat, úgy ahogy volt, kiszállt a fejemből, mintha csak a zajokkal együtt a nyomasztó terheket is a fák között hagyhattam volna. Egy elég nagydarab kőhöz sétáltam, és lesöpörtem róla a havas leveleket, hogy leülhessek rá. Valahogy ide akartam tartozni, ide kötni magam örökre, de erre a leülés nem volt elég, ezért hát lassan hátradőltem és végigfeküdtem a régi épület romjain. Felnéztem az égre, egyenesen bele a napba, majd becsuktam a szemem, és élveztem a jótékony sötétséget. Nem telhetett bele 5 perc sem, és már aludtam is.

            Mikor felébredtem és kinyitottam a szemem, már nem vakított el a nap, mert az már a fák mögé bújt és csak az utolsó sugarai festették meg az eget halványlilára. Úgy éreztem magam, mint akinek kiszívták minden erejét, és mintha nem lenne minden rendben. Erősen törtem a fejem, miközben körülnéztem a csendes tisztásáson, de csak akkor jutott eszembe a hiányzó részlet, mikor feladtam volna a keresést.

-         Nem álmodtam. Nem volt se farkas, se holló, se kígyó… - magyarázatot várva néztem a kőre, amin feküdtem, de nem meglepő módon, a szikára nem hasadt száj alakú repedés és nem árulta el nekem a válaszokat.

Hiába ültem, és gondolkodtam, míg lement a nap. Annyira magamba feledkeztem, hogy alig hallottam meg a közeledő lépteket. Füleltem egy kicsit, és lassan beszélgetés foszlányokat hallottam meg. Turisták. Ideje indulnom, ha nem akarok egy napon belül kétszer is temetni. Már-már rutinosan fordultam a Salvatore ház irányába, és indultam sietős léptekkel útnak.

/Damon/

            Már a teljesen sötét nappaliban ültem, és kezdett elfogyni minden türelmem, mikor nyílt a bejárati ajtó.

            Furcsa dolog az agy... Az elmúlt pár órában gondosan elterveztem, hogy miként fogok viselkedni, és mit fogok pontosan mondani, mikor eljön ez a pillanat, de amikor végre bekövetkezett, sutba vágtam minden elhatározásom, és a pillanatnyi halvány belső hatásaimra hallgattam. Nem hagytam, hogy meglássa, ahogy a nappaliba ülök, mert mire belépett az ajtón, én már a szekrénysor mögött álltam és csak hallgattam a lépteit. Lassan, mint aki fáradt, vagy bizonytalan, lépkedett végig az előszobán, majd fel a lépcsőn és végül be a szobájába. Csak miután újra teljes csend borult a házra mozdultam meg megint.

            Az eső kérdésem magam felé az volt, hogy ezt most mégis miért csináltam? De mivel nem jött a nyelvemre a válasz azonnal a többi, így kimondatlan gondolatom is előtört. Hol volt ennyi ideig? Tévedtem, és nem sikerült olyan hatásosra a fürdőszobai kis akcióm, ahogy én azt gondoltam? Mi lenne most a jó, sőt a tökéletes dolog, amit tehetnék az érdekében, hogy elérjem a célom? De várjunk csak… Mi is az a cél?

/Chessie/

            A ház üresen és sötéten várt. Azt hittem, hogy mindenki itt nyammog majd a nappaliba a legújabb pletykákon, amik a Grillből kiszivárogtak, vagy, hogy Damon épp részletes beszámolót tart a szörnyülködő Allienak és Stefannak, de semmi. Nem is tudom mi a jobb… Ez a csend, béke, nyugalom és magány, vagy az élettel teli, heves, hangos viták, mik felpezsdítik a vérem?

            Lassan haladtam végig a folyosókon, egészen a szobámig, és csak azután hagytam előre esni a fejem és a vállam, miután becsuktam magam mögött az ajtót. Ki akartam kapcsolni a fejemben zúgó hangokat, ezért a fürdőbe mentem és megnyitottam a csapokat, majd mikor megtelt a kád, lassan beleereszkedtem, míg teljesen el nem lepett a víz. Nyitva hagytam az ajtót, így nem kellett a titkos látogatótól tartanom, viszont retteghettem attól, hogy Stefan vagy, ami még rosszabb Damon talál benyitni kopogás nélkül a szobámba. Nem lazultam el a víztől úgy, mint a múltkor, ezért szépen lassan feladtam a próbálkozást, és kikászálódtam a kádból.

            Amíg megtörölköztem végig járt az agyam a közelmúlt eseményein. Mit, miért tettem, hogyan lehetett volna másképp, akkor most mi lenne, stb, de a túl sok lehetőség lassan eggyé vált és nem tudtam különbséget tenni jó és rossz között. Felvettem egy bugyi, meg egy bő hosszú ujjút és úgy indultam meg az egyetlen ideiglenes megoldásnak tűnő dolog felé, le a pincébe a vérhez.

/Damon/

            Hallottam, mikor az emeleten elkezdett folyni egy kádba a víz, de nem akartam most kitenni magam a felesleges kísértésnek, mert biztosra vettem, hogy nem lennék elég erős… Bármennyire is voltam tisztában azzal, hogy lebuktatnám magam, mégis valami felfelé, a lépcső felé hajtott. Küzdenem kellett minden percben, hogy ne induljak el, de amikor megláttam Chessiet belépni a nappaliba, megint csak gondolkodás nélkül cselekedtem. Mozdulatlanul figyeltem, ahogy átvág a nappalin egyenesen a pince lejáratához. Mikor eltűnt a sötétben én is utána vetettem magam. A nyitva hagyott ajtón át beszűrődő halvány kis fények, amelyek a holdból érkeztek csak annyira világítottak, hogy sejthessem, merre lehet most Chessie. Ahogy először gondoltam, a vérhez vezetett az útja, de a hűtő előtt valamiért megállt gondolkodni.

            Kaptam az alkalmon és mögé léptem, miközben visszatartottam a lélegzetemet is és vártam a következő mozdulatát. Nem kellett sokat tétlenül álldogálnom, mert lassan a hűtő felé nyúlt, én pedig egy gyors mozdulattal utána kaptam és megfogtam a pulcsiját. Nem kellett gyorsan a másik kezemmel lefognom őt, mert egyszerűen csak megállt a mozdulatban és várt. Mintha számított volna a jelenlétemre.

            Az én fejembe pedig egy villámcsapásra visszatért a régi Damon, aki még tudott gondolkodni. Ki akartam kísérletezni a határokat, de nem tudtam nemet mondani az épp kínálkozó lehetőségre. Lassan elkezdtem húzni a pulcsi ujját, Chessie pedig készségesen húzta ki belőle a karját. Meglepődve figyeltem, hogy nekem kell lassan hátrébb lépnem, ha nem akarom, hogy az egész testével nekem simuljon. Ő akarja ezt, vágyott rá, hogy hozzá érjek!

            A felfedezés friss heuréka örömével húztam le a pulcsi másik ujját is. Egyetlen mozdulat hiányzott hozzá, hogy szinte minden ruhadarabjától megfosszam és ez a gondolat, a Chessieből áradó erővel és vággyal együtt már engem is teljesen az őrületbe kergetett. Nem tudtam magamnak parancsolni odalent és a férfiasságom úgy meredt égnek, mint egy daru emelője. Lassan közelebb léptem hozzá, engedve a csábításának, és a karommal óvatosan előre nyúlva a karja alatt, a hasa előtt markoltam meg a felsőjét.

            Ahogy elkezdtem felfelé húzni az anyagot, óvatosan hozzáértem az ujjaimmal a bőréhez, ami furcsa mód, főleg vámpíroknál forró volt. Amikor elértem a mellkasához felemelte mindkét karját a magasba, hogy segítsen a vetkőztetésben, én pedig már rég nem tudtam volna megállni. Végig simítottam a mellei közt az utat az ujjaimmal, aztán áthúztam a fejét a pulcsi nyakán. Amint szabaddá vált az egész felsőteste, Chessie magabiztosan egyet hátralépett és hozzányomta a hátát az én hasamnak, a vállát az én mellkasomnak, és a csípőjét az én vágyamnak. Kis híja volt, hogy ne nyögjem el magam, a pulcsit viszont nem tudtam tartani, mellettünk hullott le a földre.

/Chessie/

            Tudtam, akartam és éreztem, hogy jönni fog az idegen, csak nem tudtam mikor, és hol, viszont amikor lefelé tartottam a pincelépcsőn, márt tudtam, hogy lent várt, vagy pedig követni fog. Nem is lepődtem meg, mikor egy erős kéz markolt rá a ruhám ujjára, megakadályozva a mozdulatomat. Amikor elkezdett belőle kibújtatni, akkor sem tudtam ellenállni. Akartam, hogy a bőröm szabaddá váljon és végre hozzám érjen. Akarva-akaratlanul is vonzott magához, és észrevettem, hogy egyre távolabb kerültünk a hűtőtől. Lassan végre ő lépett közelebb hozzám, de még mindig nem ért, csak a ruhámhoz. Elöl megfogta a pulcsim, és lassan felfelé húztam, miközben végre találkozott az ő bőre az enyémmel. Mintha tüzes vassal húzták volna végig a hasam, de jól esett ez a perzselő forróság, nem léptem el tőle. Mikor a mellkasomhoz közelített automatikusan felemeltem a kezem, hogy könnyen csússzon át a fejemen a póló, és majdnem feladta a térdem a harcot, ahogy a melleim közötti árokban siklott végig az ujja.

            Nem bírtam tovább, érezni akartam, hogy ki ő, és gyorsan hozzányomtam a hátam az ő hasához. Éreztem a megfeszülő izmokat, a kockás hasat és a tekintetes méretű férfiasságot. Így álltunk pár másodpercig, miközben éreztem a légzését a hajamon és a fejbőrömön is. Egész testemben zsibbadtságot éreztem, ami két pontból is indult ki, egyik a fejemből, a másik az ölemből. A torkom teljesen kiszáradt, és ha akartam volna, se tudtam volna nyelni, pedig a számban összefutott a nyál. Ha dobogna a szívem, most elárulna, mert vagy 200al verne, ha izzadnék, már rég patakokban folyna rólam a víz, és ha nem lennék most vámpír, már rég tehetetlenül estem volna össze már az első érintésétől.

            Aztán egyik pillanatról a másikra eltűnt mögülem a kemény test, eltűnt mellőlem a vonzó, fullasztó és bénító erő, belőlem pedig eltűnt minden energia. Most adták fel a térdeim, és a földön heverő pulcsim mellé tettek le a lábaim.