Huszonnegyedik fejezet – Szökés

Sziasztok!

Nos, hát.. Kivételesen időben, sőt a lehető legkorábban hozom a fejezetet. :) A következővel is haladnom kéne lassan, de zűrös ez a hétvége. (nyugi, azért meglesz) De, hogy magyarázatot adjak, ezzel szeretném megköszönni a sok like-ot, mert a kritika versenyen, amit annyiszor linkeltem be, második lettem. :))) Ez nagyon nagy szó, mert bekerültem a 10 versenyző közé, akikre lehetett szavazni és a végén közel voltam a nyerteshez is! (ha ne alszom délig, talán nyerek, ki tudja!)

Nem is mondok többet, előre is bocsánat, ha valakinek nem tetszenek a fejlemények, de ez van. Tudjátok mit mondanak... Lesz ez még így se! xD

Jó olvasást, és szép álmokat, jó reggelt vagy szép napot! ;)

-         Nem gondoltam volna, hogy még összefutunk. – hallottam a hangján, hogy ő is mosolyog.

Kibontakoztunk az ölelésből, és közös erővel álltunk fel, immár a járdán. Lesöpörtük magunkról a hó nagy részét, de az én ruhám már így is teljesen átázott.

-         Azt pedig főleg nem gondoltam, hogy egy autó elől kell, majd arrébb lökjelek. Mit is csináltál te az úttest kellős közepén?

-         Ez egy nagyon hosszú történet.

-         Akkor gyere, itt lakom most egy utcányira. Szerzünk valami száraz ruhát, na?

-         Rendben. – bólintottam rá. Nem is történhetett volna ennél jobb dolog velem a mai nap, mint összefutni Seth-tel.

Ő neki nem kell majd magyarázkodnom, nem kérdez majd rá a félhomályban hagyott részletekre, felvidít és lenyugtat majd. Nem számítottam rá, hogy fütyülni fog, ezért kicsit összerándultam a fülsüketítő hangra.

-         Ezt miért… - nem tudtam befejezni a kérdést, mert egy gyönyörű husky kutya szaladt át a hangra hozzánk.

-         Chessie, bemutatom Buck-ot. Buck, ő Chessie. – aranyos volt a bemutatkozás, főleg mivel Buck magától nyújtotta felém a mancsát egy pacsira.

-         De gyönyörű vagy és okos is! – megráztam a mancsát és megsimogattam a fejét. – A tiéd?

-         Aha.

-         És hol volt, amikor Kanadában voltál?

-         Érte mentem oda. Amíg volt egy kis dolgom, egy barátomra bíztam.

Hárman folytattuk tovább az utat, és ahogy Seth mondta, a következő sarok után, már mentünk is fel egy ház tornácára. Nagyon szurkoltam, hogy magától behívjon, mert különben bajban leszek. A ház nem volt túl nagy, de kicsi sem, nem volt feltűnő, de csúnya sem. Pont egy ideillő egyszerű tóparti ház. Seth előre ment, hogy mutassa az utat és mázlimra mikor kinyitotta az ajtót így szólt:

-         Gyere be, de csak lábtörlés után! – mutatott a Welcome feliratú szőnyegre.

Szíves örömest töröltem tisztára a cipőm a szőnyegen, és mikor beléptem, akkor lett pont befejezve Buck mancsmosása is.

-         Nem gondoltam volna, hogy ilyen pedáns vagy.

-         Nem is vagyok, csak nem szeretnék lebukni.

Hát ezt most nem értettem, és amíg az emeletre felsétáltunk, magától sem adott magyarázatot, így rá kellett kérdezzek.

-         Nem értettem. Miért buksz le?

Válasz helyett kinyitott egy szép hálószobába vezető ajtót és a benne lévő hatalmas mahagóni szekrényhez sétált. Ahogy felnyitotta, leesett.

-         Szóval betörő is vagy?

-         A jóból sosem elég. – vigyorgott.

A szekrényben hatalmas méretű öltönyök tömkelegei voltak szépen sorban felakasztva, egy polcon ingek vasalt halmai és az ajtón lévő akasztókon nyakkendők egész kiállítása volt. Ez volt az egyik oldalt, a másik oldalon különféle női ruhák voltak összehajtogatva, de ez már lényegesen biztatóbb volt az én szempontomból, mint a zakók.

-         Válogass kedvedre. – azzal ki is ment a szobából.

Nem bírtam nem vigyorogni Seth lazaságán. Fogalmam sincs róla ki ő, mit csinál, hogy került ide, ráadásul, amit tudok az sem bíztató… Gyilkosságban gyanúsított szökevény és betörő. Mégis első pillanattól kedveltem, és talán meg is bízom benne.

            Kivettem az egyik polcról egy szürke farmert, ami picit ugyan szűk volt rám, de annyira azért nem, hogy ne tudnám hordani. Levettem az ingem is, bár az nem ázott át, de az egyik fogasra akasztott pulcsi annyira megtetszett, hogy inkább lecseréltem magamon mindent, kivéve a fehérneműt és a cipőt. A tükörben megnéztem magam és arra jutottam, hogy jól álltak nekem a holmik és a tulajnak valószínűleg nincs rossz ízlése. A fürdőbe mentem és jobban szemügyre vettem magam.

            Az arcom olyan, mint mindig, semmi nyoma az esésnek, csak a hajam rémes. Összeragadt a rászáradt hótól és sártól. Bedugtam a fejem a csap alá és egy gyors mosás után úgy döntöttem hagyom, had száradjon meg magától, inkább megkeresem Sethet. Még vizesen is állítgatni kezdtem a hajam és egy pillanatra megálltam a mozdulatban és szemrehányóan néztem a tükörképemre, ami csábosan mosolygott. Úgy néztem magamra, mint valami bűnösre, azért mert nem akartam Seth elé állni slamposan. És tudjuk, hogy ez kamu, igazából tetszeni akartam neki, de hogy miért?

-         Remek, már magamba beszélek…

-         Ezt hívják skizofréniának. – a gondosan beállított hajamról ennyit, mert a lendületes fordulattól az egész az arcomba kötött ki.

De még mielőtt elsöpörhettem volna, Seth ujjai szabadították ki az arcom a hajam mögül.

-         Addig jó, míg csak beszélsz magadban… Ha már vitatkoznál, dugnálak is be egy kórházba. – rám vigyorgott, aztán megfordult és elindult lefelé.

Anélkül, hogy kérte volna, követtem, hisz csak ezért jöhetett fel nem? Bementünk a nappaliba, ahol két bögre, gőzölgő kávé várt minket az asztalon.

-         Gondolatolvasó.

-         Ezzel még nem vádoltak. – senkivel nem találkoztam még, akivel ennyire könnyű volt nevetni. De a vidámság sem tarthatott végig.

-         Szóval, most hogy szárazon, melegben és biztonságban vagyunk, kezdheted is.

Nem fűlött hozzá a fogam, hogy előadjam a történetem kissé cenzúrázott változatát, de Sethnek, és a mellette fekvő Buck kérlelő szemeinek nem tudtam ellenállni. Mindkettejüknek ugyanolyan kékes szemük volt.

-         Előre szólok, nem a teljes történetet fogod hallani, és lesznek dolgok, amiket nem fogsz érteni, de nem magyarázhatom majd meg. Szóval inkább ne is nagyon kérdezz bele, oké?

-         Igenis értettem. Kezdheted. – hátradőlt és elkezdte vakargatni Buck fülét.

Kortyoltam egyet a kávémból, majd teljesen az elejéről kezdtem el mesélni neki az életemet.

-         Franciaországban születtem és Párizsban tanultam, mikor szilveszter éjjelén, egy barátnőmmel együtt elraboltak minket és idehoztak Amerikába. – láttam Seth szemén a meglepetést, de nem szólalt meg, ezért magabiztosabban folytattam. – Az elején nagyon féltünk, és tanácstalanok voltunk, de akkor jött Damon, aki elvitt minket magához és a testvéréhez. Befogadtak, öltöztettek, etettek minket csupán jó szándékból, viszont Damonról kiderült, hogy a kedves öccsének a szöges ellentéte. Egy bunkó öntelt seggfej, akinek fáj látni, ha más boldog és nem akar mást, csak mindenkit kihasználni, és még szánalmasabb, mikor ebben megakadályozzák. Stefan összejött Allievel és ők ketten, azóta is jól megvannak, csendben, kettesben. Én viszont nem adtam be a derekam Damonnak. Összeismerkedtem viszont egy régi ismerősükkel, Tylerrel, aki nagyon kedves volt velem. Láttam, hogy mennyire idegesíti Damont, ha vele lát, ezért hát igent mondtam, mikor Tyler bulizni hívott. – ittam még egy kortyot a kávéból, mert kiszáradt a szám a beszédben. Csak úgy ömlöttek belőlem a szavak, és mondatról mondatra könnyebb volt, még magamat szabadabbnak éreztem. – Kicsit elengedtük magunkat és sokat ittunk, így mikor Damon beállított, már nem voltam magamnál. Elcsábítottam Tylert egy táncra és még talán többre is. Mire vége lett a bulinak Damon eltűnt, Tyler pedig abban a hitben ragadt le, hogy onnantól kezdve a barátnője voltam, én pedig nem tiltakoztam, csak úsztam az árral. Damon nagy hülyeséget csinált, és teljesen kifordult önmagából, de az a baj, hogy én is. Amikor dühös lettem rá, Tylerhez mentem, hogy még jobban fájjon neki, de az a baj, hogy nekem is egyre rosszabb volt és már nem tudtam megnyugodni. Tegnap aztán megjelent Tyler, hogy menjünk el valahova és itt kötöttünk ki. Viszont este zaklatottan aludtam el és bolondságokat álmodtam, amiket ki is adtam magamból, míg még nem voltam magamnál és ezt sajnos ő is végighallgatta. Kiborult, én viszont nem tudtam elég gyorsan megmagyarázni. Elszaladt. Követtem, de Damonba, hamarabb botlott bele. Kihallgattam a vitájukat és annyira kiborítottak, hogy azt sem tudtam mit csinálok. Így kötöttem ki az út közepén. – egy nagy levegővel zártam le a monológom és kiürítettem a hideg kávét a bögrémből.

Seth ugyanúgy ült és nézett, mint mikor elkezdtem, csak Buck rakta le a fejét az ágyra.

-         Most már kérdezhetek?

-         Igen.

-         És fogsz válaszolni?

-         Meglátjuk. – mosolyodtam el.

-         Szereted Tylert?

-         Igen. – vagyis kedvelem.

-         Szerelmes vagy belé?

-         Nem.

-         Oké, akkor szereted Damont?

-         Nem.

-         Szerelmes vagy belé?

-         Nem! – túl gyors volt a válasz. Akár mennyire is volt határozott, nem volt meggyőző, még magamnak sem eléggé.

-         Fogjuk rá, hogy rendben. Mit akarsz most kezdeni? Visszamenni Damon házába?

-         Nem tudom, ha lehet nem.

-         Akkor Tylerhez költöznél?

-         Nem tudnék neki hazudni sokáig, és kihasználni sem akarom.

-         Van valamilyen dologra szükséged minden nap? Úgy értem gyógyszer, telefon, bármi, ami most nincs nálad?

-         Ömm… - olyan volt, mint egy profi vallató, nem hagyott időt gondolkodni, az első ösztönös, igaz választ húzta ki belőlem. – Nincs.

-         Akkor én tudom, mit fogsz tenni.

-         Mit? – kíváncsian hajoltam előre, ő pedig nyugodtan és lazán dőlt hátra a kanapén.

-         Velem jössz.

Kellett egy perc, mire felfogtam mit akar tőlem.

-         Szökdössek veled a világ körül?

-         Pontosan. Hagyd magad mögött őket, és járd be a világot.

-         De hogy gondoltad te ezt? Miből van neked pénzed?

-         Az nem a te gondod. Pénz mindig volt, mindig van és mindig is lesz. Neked csak el kell döntened hová menjünk. – most ő is előre dőlt, és közelebbről még mélyebben nézett a szemembe. – Hawaii, Afrika, Európa, Franciaország… Bárhová mehetünk.

Annyira csábítóan hangzott minden, amit mondott. Gondtalan élet bárhol a világon, csak annyiért, hogy nem kérdezem, honnan van a pénz. Seth kedves, jóképű, humoros és megértő, ráadásul felajánlja, hogy kinyit előttem minden kaput, amit csak akarok.

-         És ez neked miért is lenne jó? – ezen hangosan, úgy igazán elnevette magát.

-         Társas lények vagyunk és bár nekem itt van Buck, vele mégsem lehet olyan jókat beszélgetni. Csak szökj el velem és bármi telesülhet. – hatásszünetet tartott, hogy az utolsó szavai még hatásosabbak legyenek. – Csak te, én, Buck és az egész világ.

Nagyon kerestem a negatívumot ebbe az ajánlatban, de sehogy sem találtam meg. Lehet bármilyen veszélyes, és veszélyesebb vagyok, lehet bármilyen rossz én rosszabb vagyok. Ha bármi baj lenne, csak le kell lépnem, és ember legyen a talpán, aki megakadályoz ebben. Sethnek nem kell hazudnom, mert nem kérdez, nem kell magyarázkodnom, mert tőle se fogom ezt elvárni. Csak, mint barátok.

-         Nem tudod, mire vállalkozol. – csak kérdő tekintettel nézett rám. – Nehezen vagyok elviselhető, furcsák a szokásaim, és tegyük hozzá, nem ismersz még annyira, fogalmad sincs róla, mennyire lehetek rossz ember.

-         Bőven eleget hallottam a hangod ahhoz, hogy tudjam, nagyjából milyen lehet a természeted és ezzel megbirkózom. Szóval? – kihívóan csillogott a szeme.

-         Válassz valami meleg helyet. – kacsintottam rá.