Huszonegyedik fejezet – Kérdések, válaszok

Sziasztok!

Hát itt is volnék! :)) Igyekszem behozni a lemaradásaimat, de elég nehéz... Ma is 8-ra már itthon voltam úgy, hogy kibuszoztam a lovardába, megetettem mind a 17 lovat, összeszedtem az összes sz*rt, beszénáztam, vizet engedtem és aztán megint hazabuszoztam. (huh, leírni is fárasztó) Aztán muszáj voltam aludni egy keveset, de mikor felkeltem rögtön nekiültem az írásnak.

A holnapom hosszabb lesz, mert kiviszem életem első terepét egyedül, 9-10ig!! ^^ (szóval szurkoljatok hogy minden simán menjen!) De 11-re itthon vagyok és 4-ig még tudok írni valamit, de a csütörtököm üres, ergo a 22. már megint lesz bétázva!

Bocsánat előre is a hibákért, mert előfordulhatnak, és csak remélem, hogy minden érthető lett! 

Pusssz nektek és jó olvasást! (és aki alul nyom egy tetsziket, az itt is nyomhat egy like-ot alul! : http://konyvbaratok.blogger.hu/2011/07/07/jilly-cooper-polo-2-kritika )

/Damon/

            Majdnem elvesztettem a fejem, ott, lent a pincében. Olyan közel álltunk egymáshoz, mint még soha, és abban a pillanatban döbbentem rá, hogy attól a perctől kezdve, hogy viccelődve levetkőzött előttem hozzá akartam érni. Nem akartam kihasználni, mint a többi áldozatomat, és hálát adtam az égnek, hogy nem ittam többet pár pohár bourbonnél, mert így még épp idejében tudtam lépni. Adtam egy csókot a feje tetejére, és közben végigsimítottam a kezemmel a hasán, majd pillanatok alatt eltűntem, még a házból is. Innentől nincs más dolgom, csak rávezetni őt arra, hogy velem találkozott a fürdőben és a pincében is. Biztos, hogy Tylerbe nem szeretett bele, és az is tuti, hogy az én érintéseimre vágyik, csak ezzel még nincs tisztában a makacssága miatt. Rá kell jönnie egyszer, és akkor szakítanak majd. Csak egy kis löket kell ennek a kapcsolatnak és atomjaira hullik majd szét.

/Chessie/

            Kicsivel hamarabb összeszedtem magam, mint a múltkor a fürdőben, talán mert akkor váratlanul ért. De ez a mostani… Fölszedtem a földről a pulcsim és visszavettem, majd az idejövetelem eredeti okát is, csak kétszeres mennyiségben magamhoz vettem. A nappaliba mentem, hogy szerezzek egy poharat, de megakadt a szemem egy kis hibán a nagy rendben. Allie is rendmániás, és ahogy észrevettem Stefan is elpakol maga után, ezek alapján és még a pohár szaga miatt is ki merem jelenteni, hogy Damon hagyta itt. De mikor?

            Mindegy is, kitöltöttem gyorsan egy nagy pohárnyi vért, és egy húzásra ledöntöttem.

-         Ez undorító volt.. – szólalt meg Tyler hangja meg mögöttem.

Ha lett volna még a pohárban, már kiöntöttem volna, olyan gyorsan pördültem meg. Nem gondoltam volna, hogy a vámpíroknak is lehet pánik hangulatuk. – Szia. – jött közelebb Tyler és egy puszit adott a számra, amit nem tudtam időben viszonozni. – Mi baj?

-         Hogy kerülsz ide? – nem épp a legkedvesebb kérdés, de már kicsúszott.

-         Olyan gyorsan hagytál ott, hogy csak na. Azt hittem örülsz majd, ha meglátogatlak.

-         Persze, bocsi, örülök, hogy átjöttél. – még magamnak sem hangzott túl meggyőzően.

-         Hmm, ha akarod, visszajöhetek később.

-         Nem kell, nem zavarsz tényleg. – ezt már el is lehetett volna hinni, ha nem látom meg Damont felsuhanni az emeletre és nem csuklik el a hangom. Basszus. – De figyelj, - mentsük, ami menthető – mi lenne, ha inkább elmennénk valahova? Mondjuk, adsz nekem 2 órát, hogy elkészüljek, és addig te kitalálod, hogy mi legyen a program. Mit szólsz?

-         Rendben. – Tyler arcán egyértelműen csak az öröm látszott, és simán bevette, hogy van kedvem bármit is csinálni. De lényeg, a lényeg, eltereltem arról a figyelmét, hogy most kissé zavart vagyok. – Akkor 2 óra múlva ugyan itt. – hozzám hajolt egy csókra, amire már számítottam, így meggyőzően tudtam viszonozni, majd kikísértem az ajtóig.

Mikor becsukódott a bejárat, hangosan fújtam ki a bennem lévő összes levegőt.

-         Dúl a szerelem mi? – a kevés fényben is remekül láttam Damon kifejezését.

-         Fogd be! – sziszegtem felé, de koránt sem volt a hangom olyan dühös, mint pár órája. Mi történt bennem csupán egy idegen érintésre?

-         Erősebben próbálkozz, akkor talán el is hiszem! – nem vettem fel, új taktika. Kikerültem és a lépcső felé vettem az irányt. – És hova mentek? Nem visztek magatokkal engem is?

Megfordultam, hogy visszavágjak valamit, de meggondoltam magam. Az biztos nem nyerő, ha leállok vitatkozni. De a mozdulat már megvolt, tenni kell valamit. Damon a lépcső aljában várta, hogy mi lesz a folytatás, de hála az égnek, jött magától a mentő ötlet. Visszasétáltam egészen Damon elé, mélyen a szemébe néztem egy percig, majd kikerültem és a nappaliba mentem a maradék vérért. Megakadt a szemem Damon ottfelejtett poharán és azt is magamhoz vettem, mielőtt újra a lépcsőhöz mentem volna.

-         Ezt, - mondtam, majd beleszagoltam a pohárba – legközelebb ne hagyd a kanapén. – A kezébe nyomtam a poharat, és elindultam a lépcsőn, de még visszafordultam egyszer. – És ha nem túl megerőltető el is mosogathatnád!

Nagy léptekkel hamar a szobámhoz értem, és miután kizártam mindent és mindenkit, nagyobban sóhajtottam, mint Tyler után. Ilyen lehet egy viharos tengerben fuldoklani.

            Van két órám kitalálni, hogy most hogyan tovább. Nem csak magam miatt, Tyler miatt is fontos és szükséges. Hát akkor, ahogy általános iskolában tanították pro és kontra. Ha együtt maradok vele, az azért jó, mert Tyler nem lesz egyedül és tovább szívathatom Damont, de rossz is, mert átverek mindenkit, magamat és beleértve, és csak egy ideig fogok tudni meggyőzően játszani. Ha elválnak útjaink, akkor azzal megbántom Tylert, örömet szerzek Damonnak és én is egyedül maradok, viszont nem kell hazudnom senkinek. Fene se tudja, most mi a jobb.

            És ha szakítok Tylerrel, mit mondok neki? Hogy beleestem valakibe, akit sose láttam, sose hallottam és azt sem tudom mi a neve, vagy egyáltalán létezik-e, mert csak az érintéseit adta nekem? Erre sárga-házba záratnának, vagy kiröhögnének. Egyik jobb, mint a másik. De akkor mégis mit kéne mondanom… Ha csak kitalálok valamit, azt nem tudom alátámasztani, ha megrendezek valamit, az úgyis kiderül idővel, ha pedig nem adok okot, akkor megutáltatom magam, sőt lehet szerzek egy új ellenséget, vagy Tyler nem is fogadja el a szakításom és levakarhatatlan lesz.

            Azt hiszem ez így nem fog menni... Maradt másfél órám felöltözni. Kitöltöttem még egy pohár vért és miközben azt kortyolgattam a szekrényem tartalmát vettem szemügyre. Kipillantottam az ablakon, hátha abból ötletet nyerek, de csak azon akadt meg a szemem, hogy a éjfekete sötétséget megtöri valami. Havazik.

            Visszamentem a szekrényhez és kivettem az egyetlen fekete csizmám, és rögtön hozzá választottam egy fekete cicanadrágot, mert csak ez megy bele a cipő szárába. Már csak a felső hiányzik. Jobbra-balra tologattam a fogasokat, de egyik sem passzolt a kiválasztott stílushoz, kivéve egy fehér inget. Igaz, hogy ujjatlan, és vékony az anyaga, de beltérben ez kit érdekel, kit pedig nem látnak át a kabáton. Az ágyon hagytam a ruhákat és bementem a fürdőszobába, hogy kisminkeljem magam.

            Vékony réteg szürkés-fekte szemhéjpúder, egy kis szájfény, a hajamat pedig csak egyszerűen egyenesre fésültem. Megkerestem a kabátom, és felakasztottam a kilincsre, hogy nehogy elfelejtsem vinni. Még mindig volt egy órám az indulásig, de elkészültem, és a vér is elfogyott, remek. Ekkor hallottam meg, hogy nyílik az ajtó és két ember lép be a házba. Kiléptem a folyosóra, és a korláthoz lépve lenéztem. Csak Allie és Stefan jöttek haza.

-         Sziasztok! – kiabáltam le, és az öröm a hangomban kivételesen igazi volt. Legalább nem egyedül és nem Damonnal kettesben vagyok itthon.

-         Hűű Chess, nagyon csinos vagy!

-         Egyetértek! – csatlakozott Stefan is mosolyogva. – És hova öltöztél ki ennyire?

Lementem az emeletre, hogy ne kelljen kiabálnom, és hátha Damon épp nem fülel, így meg sem hall.

-         Tylerrel megbeszéltük, hogy elmegyünk valahova. – Stefannak csak a tekintete lett kérdő, de Allie nem tudott, nem rákérdezni.

-         Akkor most mi van? Damon nem árult el semmit… Mi történt pontosan azon a bulin?

-         Semmi, csak jól berúgtunk és táncoltunk.

-         Aha, és a hányásod kellett a wc-be feltakarítani?

-         Pontosan. – hagytam rá.

-         Remek, ezzel nem etetsz meg. Szóval?

Nem válaszoltam. Hazudni nem akartam, de igazat mondani sem.

-         Egy az egybe, mint Damon… - ült le a fotelbe Stefan.

-         Mi? – kérdeztem vissza.

-         Mikor elhúztál ma, próbáltam őt kikérdezni, de még annyit sem mondott, mint te.

-         Chessie? – nézett rám jelentőségteljesen Allie.

Láttam a kérdést a szemében, tudtam, hogy tudja, és csak a megerősítésre vár. A legjobb barátnőm, nem fog elítélni bármit is teszek. Bólintottam.

-         Csak ne csinálj túl nagy galibát. – mosolyodott el Allie majd elém lépett és megölelt.

Nem is tudom mennyi ideig álltunk így, mikor eszembe jutott, hogy megkérdezzem, ő vele, vagyis velük mi a helyzet.

-         És hol voltatok?

-         Jaj! – rögtön felcsillant a szeme – Képzeld, kaptam állást!

-         Ne viccelj…! – Allie még sose dolgozott, végzettsége sincs igazán, szóval, ki volt az-az őrült, aki felvette.

-         De, a szomszéd város közösségi házában én leszek az új balett oktató.

-         És hogy kaptad meg az állást, végzettség nélkül?

-         Csak tartanom kellett egy kis bemutatót a közösségi ház vezetőjének, és jelenlegi másik oktatónak, és rögtön hozták is a szerződést!

-         Akkor biztos nagyon ügyes voltál.

-         Jaj, pedig ha tudnád, hogy mennyire féltem! Olyan jó lett volna, ha elkísérsz, de nem tudtam neked szólni…

-         Majd egyszer elhívhatsz, és megnézem, mit művelsz az emberekkel!

-         Akkor jössz, amikor akarsz. De egyelőre még csak a kicsiket fogom tanítani, a teljesen kezdőket az alapokra.

-         Úgyis az a legfontosabb! – nyugtattam meg és most rajtam volt a sor, hogy ölelgessek.

Allie válla fölött Stefanra pillantottam, aki csendben vigyorogva figyelt minket. Eltátogtam egy néma köszönöm-öt, amit ő egy kacsintással vett tudomásul. Gondoltam, hogy azért az ő keze is benne volt a dologban, és egyébként is, már annyi mindent tett érte, és értem is.

            Befogadott minket, vett mindent, amit kértünk és most boldoggá teszi Alliet ezzel a munkával, a szeretetével és még ki tudja mivel. Egy autó fényszórója világított be a szobába, jelezve, hogy megjött Tyler. Búcsút intettem mindenkinek, és indultam is volna, de eszembe jutott, hogy a kabátomat fent hagytam. Gyorsan felrohantam az emeletre, leakasztottam a kilincsemről a kabátot, és rohantam is volna le, de…

-         Hová? Hová? – Damon állt tőlem pár lépésre.

-         Közöd?

-         Csak kíváncsiság.

-         Nehogy hamar megöregedj! – mentem volna el mellette, de az utamat állta.

-         Ettől ne félts.

-         Félt a jó k*rva nénikéd!

-         Egy csinos lány ne beszéljen ilyen csúnyán. – kacsintott rám.

-         Menj a francba. – egész közel hajoltam a füléhez, és belesuttogtam.

Aztán egy gyors mozdulattal átugrottam a korlátot, és simán landoltam az előszobában. Még egyszer beintegettem a nappaliba mosolyogva, aztán elhagytam a házat.

/Stefan/

           

            Sejtettem, hogy Chessie lefeküdt Tylerrel. Meg is magyarázná Damon viselkedését. Ha jól értettem a célzásokat, akkor végighallgatta az egészet. Csodálom, hogy nem rendezett helyben hatalmas mészárlást, és csak három lány életét követelte a bátyám dühe.

            De valami Chessievel sincs rendben. Ingerlékenyebb, szétszórtabb és idegesebb. Ha meglátja Damont azonnal pattan, rögtön védekezik, és ebből rajta kívül mindenki tudja, hogy ő neki sem különb a bátyám.

            Igazából ők ketten, most szépen kikészítik egymást, és az egészet mi és Tyler fogjuk megszívni. Szuper! Mikor meghallottam a leparkoló autót Chessie is rögtön rohant, de pechére nem tudta elkerülni Damont és az ezzel együtt járó szócsatát. Egy rövid párbaj után Chessie ügyesen lelépett, aztán pár perc csend ült végre a házra, egészen addig, míg Damon egy villanással ki nem rohant a házból és be nem csapta a ajtót, de úgy, hogy az majdnem kiszakadt a helyéről.

-         Ebből még baj lesz… - mondtam ki hangosan az első gondolatomat és láttam Allie szemében, hogy ő is ugyan erre jutott. 

Képek még a Ráadás képek menüben! ;)