Tizenkilencedik fejezet – Idegen a gőzben

Sziasztok!

Hát igazából nincs sok minden, amit mondanék, ez a fejezet nem az lett, amit meg akartam először írni, mivel úgy gondoltam, húzom egy kicsit az időt..... Remélem tetszik majd, és sok kommentel jutalmaztok meg, annak ellenére, hogy nem ez lett a leghoszabb fejezetem... ;) Most nincs is többre időm, mert futok a lovardába táboroztatni.. :D Pusssz, jó olvasást!

-         Az most nem fontos… - próbáltam terelni a témát a saját álmomról – De te milyen börtönről álmodsz? – az ágyamra húztam, hogy üljön ő is mellém.

-         Nem tudom, már pár napja minden éjjel egy sötét, nedves cellában vagyok kiláncolva, és félek attól, hogy telik az idő. Aztán mindig felébredek, mielőtt történne valami, de a csuklóm és a vállam is sajog, úgy mintha tényleg órákat lettem volna láncra verve.

-         Ez durva… - tényleg el tudtam képzelni milyen rossz azt hinni, hogy álom és valóság között van kapcsolat.

És ez még annál is nagyobb nyomás, mint hogy én állatokról álmodom, amik nem csinálnak semmit, és csak én azonosítom őket valós emberekkel. Szorosan magamhoz öleltem Alliet, aztán új témát dobtam fel, hogy eszébe se jusson az én álmaimat felemlegetni.

-         És mi volt Stefannal?

-         Mi? Te honnan…

-         Jajj, Allie! – fojtottam belé a szót – Hallottam mikor elmentetek, mikor én elmentem üres volt a ház, és nem voltatok itthon, mikor Damon végzett a három lánnyal. Egyértelműen voltatok valahol és elég sokáig. Na, ki vele! – Allien most igazán látszott, hogy zavarban van.

-         Hát igazából csak elmentünk piknikezni.

-         Piknikezni? Éjjel? És mit ettetek?

-         Olyan csillagnézés szerű volt, és csak vért ittunk pohárból. Sokat beszélgettünk…

-         Aha, szóval csak ennyi? – csak bólogatást kaptam válasznak. – Semmi rosszalkodás, kis erdei etye-petye…? – Allie zavarában az ablak felé fordult, és nem reagált.

Leesett az állam, szó szerint a földig, és nem hittem saját magamnak se.

-         Úristen! – levakarhatatlan vigyorra húztam a szám, és mint valami bolond ugrottam fel az ágyról. – Allie, komolyan ennyire eltaláltam!? – nem tudtam megállni, hogy ne ugorjak elé, és ne fogjam a kezeim közé az arcát. Látni akartam a szemét. – Nézz rám! Talált süllyedt?

-         Az egész flottát elsüllyesztetted… – vigyorodott el végül ő is.

Nem tudtam ennek a hírnek nem örülni! Allie olyan ritkán jött össze bárkivel is, hogy néha már féltem, hogy apáca lesz belőle, vagy leszbikus! Áh, sikerült őt átnevelnem! Szabadtéri kamatyolás egy vámpírral… Az persze most lényegtelen, hogy ő is az.

-         Ááááh! – nem tudtam leállni, körberohantam az egész szobán, aztán rájöttem, hogy túl kicsi ez a tér nekem, ezért lerongyoltam a nappaliba, ahol Stefant sejtettem.

Kicsit nagy volt a lendület, amivel Stefan nyakába ugrottam, de szerencsére nem borultunk fel.

-          Aztán jót ne halljak felőletek! – vigyorogtam, mint a vadalma, és mikor Stefannak is leesett, mit miért mondtam, egy kicsit erősebben ölelt vissza.

-         Vigyázok rá.

-         Ajánlom is. – még egy utolsót szorítottam rajta, majd jeleztem, hogy letehetne a földre.

-         Úgy látom, egy férfi sem lehet már biztonságban, akár farkas, akár vámpír. – Damon hangjára összeomlott a vidám légkör.

Allie az egyik fal mellett állt, és értetlenkedve figyelte Damont, aki a nappali ajtajának támaszkodva figyelt engem és Stefant.

-         Tőled pedig egyáltalán senki sincs biztonságban. – idegesen vágtam vissza, és a három lányra gondoltam.

-         Hát, igaz, megint én nyertem. Kösz a takarítást! A Grill mosdóját lehet egyszerűbb volt Mattnek felmosnia. – gondolkodó fejet vágott, majd nagyon elégedettnek tűnt, mikor sem Stefan, sem Allie nem értette.

Nem akartam időt hagyni, hogy bármelyikük is rákérdezzen, de Stefan egyik keze, még az én karomat markolta, így nem tudtam gyorsan eltűnni.

-         Mi történt a Grillben? – kérdezte Stefan félve, mert tudta, hogy ha Damon ekkora örömét leli a pletykálásban, az jó semmiféleképp nem lehet.

-         Oh, azt hiszem, ezt nem tőlem kéne kérdezni, én csak fültanú voltam. – nézett rám jelentőségteljesen Damon, bár én láttam a szemében, azt az egy csepp keserűséget és mérget.

-         Chessie?

-         Semmi. – vágtam rá.

-         Hát hazudni még meg kell tanulnod. – kacsintott Damon.

-         Chessie? – kérdezte most Allie. Hát, még mindig jobb, ha ezen csámcsognak, mintha az álmomat próbálnák megfejteni, vagy azt, hogy ki járt a fürdőmben.

-         Tyler születésnapját ünnepeltük és kissé felöntöttünk a garatra.

-         És? – Stefan nem elégedett meg ennyivel, a folytatást akarta.

-         Nem öltem meg senkit, esküszöm. – hátha ezzel letudjuk, hátha…

Allie úgy tűnt elégedett, de Stefannak elég volt egy pillantást vetnie Damon arcára, hogy tudja, nem ez volt a lényeg.

-         És hol aludtál az éjjel Csipkerózsika? – vágott közbe türelmetlenül Damon, ekkor már elszakadt a cérna.

-         Ne csinálj úgy, mint aki nem tudja! Ne csinálj úgy, mint aki nem volt ott! – időközben kitéptem a karom Stefan szorításából, hogy az utolsó szót, már Damon arcába mondhassam.

Elég közel voltam hozzá, hogy lássam, és hogy más ne lássa a Damon arcán átsuhanó meglepődést, majd tanácstalanságot és végül az álarcként felvett elégedett kifejezést.

-         Te ne csinálj úgy, mint aki mindent tud. – nem emelte fel a hangját, halkan és magabiztosan beszélt.

Valami volt ebben az egy mondatban, ami elbizonytalanított, amitől úgy éreztem talán tényleg nem tudok valamit. Nem tudtam elviselni a Damon arcára kiülő elégedettséget. Elvesztettem a kontrollt magam felett. Belemarkoltam a fekete hajába, és hátrahúztam úgy a fejét, hogy erősen beverje az ajtófélfába.

-         Ne hidd, hogy olyan okos vagy, túl sok az önbizalmad… - sziszegtem centikre az arcától, de ő csak elmosolyodott.

-         Alábecsülsz.

Kezelhetetlen lett az ő arroganciája és az én vérszomjam is. Egyetlen pillanaton múlt, hogy el tudjam szakítani magam Damontól, és kivethessem magam a legközelebbi nyitott ablakon.

            Csak futni akartam, de végül mégis a Lockwood háznál kötöttem ki. Pár percig haboztam a fák között, de végül az önzőbb énem nyert, és nem törődtem vele, hogy eddig és ez után is csak kihasználom Tyler, és most a feszültséget is rajta fogom levezetni. Az a tény nyugtatott csak, hogy ő is élvezni fogja.

/Damon/

            Mikor úgy éreztem eléggé úrrá lettem önmagamon visszasiettem a házba, hogy eltakarítsam a hullákat, de azok addigra már eltűntek. Tudtam, hogy ezért még magyarázatot várnak majd, de rá fogom tudni húzni Chessiere a vizes lepedőt. Elindultam Stefan szobájába, de megálltam, mielőtt beronthattam volna, mert hangokat hallottam kiszűrődni.

-         Szerinted Chessie Damonra értette azt a megjegyzését?

-         Azt, hogy elszabadította a poklot? Valószínű, de nem tudom, hogy hogyan csinálta.

-         Pedig én azt hittem, hogy összejönnek majd. Annyira hasonlóak, és Damon ráadásul kb. pont Chessie esete.

-         Damonnak minden lány az esete, de én is azt hittem, hogy nem fogja sokáig bírni ezzel a lánnyal a küzdelmet. Van köztük valami a levegőben, és lehet, hogy ez robbant be azon a bulin…

Elég volt ebből a gyümölcsöző hallgatózásból mára. Persze, hogy én nem bírom majd ellene! Ő nem fogja sokáig húzni, főleg, ha igaz, amit a kis szöszi mondott és tényleg az „esete” vagyok. Erős késztetést éreztem rá, hogy ezt most azonnal ki is próbáljam, de csak azután léptem be Chessie szobájába, hogy ellenőriztem magamban, elég erős-e a kegyetlen énem.

            A zubogó hangot azonnal meghallottam és mivel a szoba üres volt, ő sem lehetett máshol, csak a víz alatt. Képtelen voltam elfojtani egy hatalmas vigyort a kegyetlen kis tervem születésének pillanatában. Halkan léptem be a fürdő ajtaján, és bent szinte alig láttam valamit a sűrű gőzfüggönytől. Remek, így ő sem fog észrevenni. Körülnéztem, hogy hol van egy sötétebb folt, ami elé beállva eltűnhetek, de megakadt a szemem egy elütő folttól a mosdó szélén. Odaléptem, és a kezembe fogtam a vöröses szövetet. Elég volt egyetlen érintés, mert az anyag tapintásából rögtön meg tudtam mondani, hogy a most rajtam levő ing egy darabját fogom. Visszaálltam a sarokba, de a mosdó szélére nem tettem vissza a szövetet, még jól jöhet valamire.

            Türelmetlenül vártam, hogy mikor fejezi be Chessie a fürdést, mert a párafelhő egyre sűrűbb lett a szobában. Már én is csak halvány foltokat láttam mindenhol, de aztán mégis elzárult a csap és nyílt a zuhanykabin ajtaja. Csak a hangokból és megmozduló körvonalakból sejtettem, mikor tekerte magát körbe a törülközővel, de már ettől is összefutott a nyál a számban. Egyre növekvő gombóccal a torkomban vártam, aztán egy gyors mozdulattal körülbelül elé dobtam az ingem darabját.

            El tudtam képzelni a döbbent arcát, aztán mikor felvette az anyagot a földről, akkor az ideges kifejezését is, mikor rádöbbent, hogy nincs egyedül és keresni kezdi a szinte vágható tejfehér gőzben a látogatóját. Villámgyors mozdulattal kerültem mögé, és fogtam le a vállánál, hogy ne tudjon megmozdulni, de egy hangot sem adtam ki, hogy ne ismerjen fel. Ez most egy teszt. Az egyik legfontosabb kísérlet.

-         Ki vagy? – kérdezte azonnal és szabadulni próbált, de nem hagytam. Nem mozdultam, nem beszéltem.

-         Ki a franc vagy te? – hanga idegesebb volt és… izgatottabb?

Derítsük ki. Közelhajoltam a füléhez és bele sssh-issegtem, úgy hogy lehetőleg minél nagyobb felületen fújjam rá a levegőt, a nyakára és a vállára.

            Nem feszegette tovább a kezem. Ez érdekes, ilyen gyors eredményt még sosem értem el. Lassan gyengítettem a szorításomon.

-         Engedj el! – hangja dühös, de egyben könyörgő volt. Nem tudná magát sokáig tartani, de ez még nem az a nap.

Vettem egy mély levegőt, és éreztem, hogy tényleg menni kell, mert az elfojtott francos emberi „érzések” előtörni vágytak. Egy utolsó simítás a bőrére a kifújt levegővel, aztán eltűntem a szobájából, és a sajátomba siettem.

            Átkaptam egy másik inget, de közben füleltem, hátha hallok valamit a szomszéd szobákból. Sok idő telt el csendben, amit aztán végül nem a várt felháborodott, ideges hangok szakítottak meg, hanem egy ujjongó kiáltás, ráadásul Chessie szájából.

-         Mi a szent szar történt? – kilestem a folyosóra és csak az elsuhanó Chessiet és Alliet láttam.

Hát itt az idő a felbukkanásomhoz, én is lesiettem a nappalihoz, és lazán az ajtónak támaszkodva néztem végig, ahogy Chessie örül az öcsikém újabb sikeres szerelméhez. Nem bírtam ki beszólás nélkül, és ezzel elindult a lavina.

            Stefan és Allie végül nem hallhatták Chessie szájából az este történteket, de legalább én végig erős, gúnyos és Damonos tudtam maradni, amivel sikeresen húztam fel őt, bár ezzel valószínűleg újra Tyler karjaiba hajszoltam. Miután megkapta, amit akart, lehet rájön majd, hogy nem az volt az igazi, ennél többet is kaphat.

/Chessie/

            Tylert a szobájában sikerült elkapnom és nem kíméltem szegényt. Alig tíz perc alatt teljesen kifárasztottam, de én valahogy nem lettem sem nyugodtabb, sem elégedettebb. Végig nem tudtam magam elengedni, és csak a fürdőszobámra gondoltam, benne az idegennel. Addig, amíg felidéztem a gőzben rejtőző alak „érintését”, csak addig élveztem az együttlétünket Tylerrel. Ettől az egésztől csak még inkább furdalt a lelkiismeret, nem bírtam tovább feküdni.