2011. június 14., kedd

Tizenharmadik fejezet – Új ízek

Sziasztok!
Hát most értem haza, kissé megázva, de sebaj. Szeressük az esőt! <3 
A fejezethez nincs nagyon hozzáfűzni valóm, várom a kommenteket, ha lehet, akkor kicsit többet, mint az előzőhöz.. :/ A szavazást pedig a nyárra való tekintettel kicsit meghosszabbítom, mert ahogy észrevettem, ilyenkor mindenki táborozik, nyaral, stb., és kisebb a jelenlét. Mindegy is, a nyár erre való, nem a szobában kuksolásra, de azért pótolja mindenki a lemaradást szorgosan! :)))
Jó olvasást, és mivel szombaton írok legközelebb, ezért előre is JÓ NYÁRI SZÜNETET! (nekem speciel pénteken van az évzáró...)
u.i.: Akinek van hozzá kedve, megírhatná kommentbe milyen lett az év végi átlaga! ;) :P


/Stefan/

            Az erdőbe érve még nagy volt Allie lelkesedése, de ahogy megpillantotta az első nyulat, rögtön kiült az arcára a nemtetszés. Csábított a kis állat vére, nagyon szomjas voltam, de nem akartam megölni így. Allie csak állt és mereven nézte a nyulat, aztán egyszer csak egy villámgyors mozdulattal elkapta és elharapta a torkát. Meglepődni sem volt időm, olyan hamar végzett. Egy ilyen kis állatban nagyon kevés a vér, de ha nincs más, ez is jó.
            Allie elborzadva nézte az nyuszi tetemét a kezében, aztán egyszer csak letérdelt, gödröt ásott és beletemette a nyulat. Már értem miről beszélt Damon, mikor azt mondta Chessie mindig meglepi, sose lehet kiszámítani. Allie megtörölte a száját a ruhája ujjában, aztán felállt és felém fordult.
-         Nem vagyok benne biztos, hogy ezt minden nap meg tudnám tenni.
-         Nem baj. – az se zavarna túlságosan, ha mindenáron élő embert akarna enni.
Egy kis mosolyra húzódott a szája, aztán előttem termett és óvatosan megcsókolt. Furcsa, mikor egy lány kezdeményez, de egyáltalán nincs ellenemre. Egy hangtalan köszönömöt mondott egyenesen a számra.
-         Én köszönöm, hogy megpróbáltad. – húzódtam el tőle egy pillanatra, hogy a szemébe nézhessek, aztán én vehessem birtokba az ő ajkait.
Időtlen időkig tudtam volna még az erdőben állni, de Allien éreztem a feszültséget, ami a Chessie iránti aggodalmából eredt.
-         Menjünk vissza. – javasoltam, de ő már el is indult közben.
Mosolyogva léptem mellé, és kulcsoltam össze a kezeinket.
            A házban nagyjából csönd volt, Damon hangja az emelet felől szűrődött csak le egy kicsit. Alliere néztem, hogy várjunk-e, de tekintete azt mondta, szakítsuk félbe, bármiről is beszélnek. Kérése számomra parancs, így hát a lépcső felé indultunk, vigyázva, hogy ne csapjunk zajt és hátha meghallunk valamit. Csak szavakat hallottunk ki a beszélgetésből, mint „Tyler”, „erő”, „diéta” és rengeteg sok „miért”. Felkeltette a kíváncsiságom a tömérdek töredék információ, ezért megszaporáztam a lépteim, és egy pillanat múlva, már Damon ajtaja előtt álltam.
            Vettem egy nagy levegőt, megszorítottam Allie kezét, majd bekopogtam Damon ajtaján.
-         Mit akarsz? – jött a mogorva válasz.
Kinyitottam az ajtót, és megláttam a szoba közepén fel-alá sétáló Damont és az egyik széken ücsörgő Chessiet.
-         Csak kíváncsiak voltunk mi ez a nagy elzárkózás. És hogy mitől vagy ilyen koszos? – ahogy végig néztem rajta, mindenhol csak sarat láttam. Az inge színe kivehetetlen volt, és még a hajába is sár volt beleszáradva.
-         Lényegtelen. – morogta, majd bevonult a fürdőszobájába, és becsapta az ajtaját.
Chessiere néztem, aki mindent tudóan méregette az összefonódott ujjainkat, aztán egy hatalmas vigyor terült szét az arcán és úgy nézett fel Alliere.
-         Megmondtam, vagy megmondtam?
-         Te megmondtad… - mosolyogta Allie is, aztán elengedte a kezem, hogy meg tudják ölelni egymást. – Na, de most meséld csak el, mi is folyik itt?

/Chessie/

            Tudtam, hogy ezek gyorsan össze fognak jönni, bár a fene se gondolta, hogy ennyire. Nem tudtam, nem örülni Allie boldogságának, és rám is átragadt az ő vigyorgása.
            Miután lementünk a nappaliba, és mindenki leült nekiálltam elmesélni, mi történt azután, hogy Stefan otthagyott Tylernél. Az átvett mosolygás miatt, kicsit furán hangzott, amit mondtam, de sebaj. Stefan nagyon elgondolkodott, mikor megemlítettem Tyler ajánlatát, és Damon reakcióját, de csak addig, míg el nem meséltem, hogyan döngöltem földbe, a drága bátyját.
-         Bármennyire is furcsa, egyet kell értenem Damon javaslatával, miszerint egyél kevesebbet.
Sejtettem, hogy ezt fogja mondani, hisz rá nézve is veszélyes, ha van valaki, aki erősebb, mint ő. Én is ugyan ezt reagálnám a helyébe, de számítanék rá, hogy az, aki egyszer belekóstolt abba, hogy milyen erősnek lenni, az mindent meg fog tenni a fennálló állapotok megtartására. Már csak az a kérdés, ők számítanak-e erre, és hogy én mit akarok tenni. Jó érzés volt hatalmasabbnak lenni valakinél, jó érzés volt irányítani. Erre még aludnom kell egyet.
            Hamar ki is mentettem magam a beszélgetésből, és egy gyors fürdés után, ami legalább egy órás volt, ágyba is kerültem.
            Amíg ember voltam, sosem emlékeztem reggel arra, amit előző éjjel álmodtam, de ezen is változtatott a vámpírrá válásom. Mikor felébredtem, percekig csak feküdtem és a plafont bámultam, miközben felidéztem a képeket, amitől szó szerint úsztam a verejtékben. Az álmainkban ritkán vannak valós helyek vagy emberek, de könnyű megmondani mi, minek a jelképe.
            Egy sötét sikátorban voltam, ahol mögöttem egy farkas vicsorgott, előttem egy kígyó tekergőzött és közben a fejem fölött egy holló károgott. Lehet, hogy azonosítani tudom, hogy a farkas Tyler, és valahogy a hollóról is csak Damon ugrik be, de hogy hol voltam, ki volt a kígyó és mi az értelme ennek az egésznek, arról halványlila gőzöm sincs.
            Sokáig ismételgettem magamban a három állatot, de nem jutottam előrébb. Hogy valamivel kiverjem ezt a gondolatot a fejemből kikászálódtam az ágyból, és lebotorkáltam a pincébe, hogy szerezzek egy tasak vért. De hiába. Ahogy kinyílt a hűtő láda, azonnal láttam, hogy teljesen üres, és csak egy papír van az aljában. Közelebb hajoltam, hogy el tudjam olvasni.
„Új étrend.J Vért kérj szépen tőlem, ha akarsz, vagy menj és szokj rá te is Stefan bambi diétájára!”
Aláírás nem volt, de nem is kellett. Ahogy olvastam a szavakat, azok Damon hangján szólaltak meg a fejemben.
            Okkal, vagy ok nélkül, én nem tudom, de hirtelen nagyon dühös lettem. Bevágtam a hűtőláda tetejét, majd a szobámba rohantam. Felvettem egy tiszta ruhát, összefogtam a hajam, majd nekiindultam, hogy keressek magamnak valami ehetőt. Meg se fordult a fejemben, hogy megkeressem Damont és vért kuncsorogjak, az állat evéstől pedig szó szerint felfordult a gyomrom, így hát terv nélkül, ötlet nélkül neki vágtam az ismeretlen kisvárosnak.

/Damon/

            Későn hallottam meg, hogy Chessie elviharzik a házból. Kinéztem az ablakon, hogy lássam, az erdő felé veszi-e az irányt, de sehol nem találta a szemem. Basszus! Sejthettem volna, hogy nem lesz ilyen egyszerű a dolgom. Magamra kaptam egy farmert és egy inget, majd én is sietősen elhagytam a házat, hátha megtalálom valahol Chessiet.
            A ház előtt lefékeztem, hisz fogalmam sem volt, merre indulhatott. Ha nem az erdő felé ment, akkor csak a város lehetett a célja. Beugrottam a kocsiba, hisz csak nem száguldozhatok át az emberek között két lábon, és ráfordultam a Mystic Fallsba vezető útra. Nem tudom miért, de nagyon rossz érzésem volt, és szinte úgy tűnt, ok nélkül félek. De mégis mitől félek? Legrosszabb esetben elharapja valakinek a torkát és jóllakik. Na és? Én is ezt csináltam régen, akkor sem zavart, akkor most miért? Egyszerű volt a válasz, mégis csak akkor jutott eszembe, mikor beértem az első házak közé.
            Ha Chessie megöl valakit, akkor ő fogja magát utána rosszul érezni. Ez eddig oké. DE EZ MI A FENÉÉRT ÉDREKEL ENGEM? Csikorgó fékekkel álltam meg egy piros lámpa előtt. Vettem egy két nagyobb levegőt, és letisztáztam magamban, hogy nem akarok Chessienek rosszat, hisz én vettem gondjaimba, és én vállaltam el, hogy megtanítom neki, hogy legyen vámpír. Ha ő bukik, én is bukok, ennyi a magyarázat. Nagyjából megnyugodva léptem a gázra, mikor zöldre váltott a lámpa, és így már képes voltam betartani nagyjából a sebességkorlátozásokat.
            Se a gimnáziumnál, se a kocsmában, sem a parkban nem találtam Chessiet. Szinte már minden utcát bejártam, mikor beugrott a legvalószínűbb hely, ahol még nem jártam, és ahová Chessie is mehetett. A kórház.

/Chessie/

            Először arra mentem, ahol legerősebben lehetett érezni az emberek illatát, de aztán rájöttem, hogy senkit nem akarok megölni, még akkor sem, ha bosszúra szomjazok. A tasakos vér jutott eszembe, és rájöttem, olyat honnan lehet szerezni, Damonon kívül. Hát persze, hogy a kórházban. A kórházat sem volt nehéz megtalálni, főleg miután előttem száguldott el egy mentő, és csak azt kellett követnem.
            Bejutni gondoltam nehezebb lesz, de a kutya sem figyelt rám. Elégedetten magammal az eligazító táblához léptem és szemügyre vettem az emeleteket. Sehol se volt feltűntetve a vérbank, de az alagsor sem, így hát arra vettem az irányt. Mikor nem nézett oda senki, a felfelé vezető lépcső helyett a lefelé indulóra tettem a lábam, és eltűntem, mint a kámfor. Mikor már alig hallottam a váróban beszélgető embereket, és a hangosbemondó folyamatos zúgását, lelassítottam és figyelni kezdtem az orromra.
            Kár hogy annak a rohadt zacskós vérnek nincs szaga… Minden szobába benéztem, és a legtöbbet üresen is találtam. Az egyikbe bepillantva kis híján frászt kaptam, mert sok-sok embert láttam odabent, de amint jobban szemügyre vettem őket leesett, hogy ezek csak holttestek. Elléptem az ajtótól, és felnéztem. Patológia hirdette egy tábla. Én hülye! Csaptam a homlokomra. Ezentúl, jobban teszem, ha használom a szememet és az eszemet is!
            A jelzéseket figyelve sok időt spóroltam, mert így nem álltam be benézni a mosodába, és a műszerraktárba sem. Az egyik ajtó felett a Raktár felirat díszelgett, és majdnem elmentem mellette, de rájöttem, hogy sok minden lehet a raktárakban, például vér. A kilincshez léptem, majd egy határozott mozdulattal beléptem.
            A szobában ülő férfira nem is számítottam, hisz a hullákon kívül még itt lent nem találkoztam ember formájú dologgal.
-         Mit keres maga itt? – szólt rám a pasas, így már esélyem sem lett volna, hogy feltűnés nélkül kislisszoljak.
Beugrottam a raktár helységbe, és becsaptam magam mögött az ajtót. A férfi, aki minden bizonnyal őr volt, már fel is állt a székéről, és elővette a gumibotját. Muszáj volt nevetnem, mikor eszembe jutott, mit érne velem szemben az a fegyvernek nem minősíthető tárgy.
-         Mit keres maga itt? – ismételte el, nem mintha először nem hallottam volna.
-         Téged. – mosolyogtam rá, majd vettem egy mély levegőt és hagytam előbújni a szemfogaimat.
A pasas úgy hátrált neki az asztalának, mintha valami szörnyet látott volna. Tényleg, látott is! Még mulatságosabbnak tűnt a helyzet, és közelebb léptem hozzá. Kiesett a kezéből a gumibot, és maga elé emelte a karját, hogy védekezni próbáljon. Már csak két lépés hiányzott hozzá, hogy elérjem a nyakát. Ahogy még egyet léptem előre, már láttam, éreztem és hallottam is a vérének dübörgését, és erre türelmetlenül morgott egyet a gyomrom. Emeltem a lábam, hogy megtegyem az utolsó lépést, mikor kivágódott a raktár ajtaja.
-         Állj le! – szólt rám Damon.
-         Te akartad ezt! – vágtam vissza, és mozdultam volna előre, de elkapta a karom.
-         De te nem akarod ezt. – nézett mélyen a szemembe. – Holnapra már nagyon bánnád, hidd el. Emlékezz az első emberre, akit megöltél!
Meghozta a hatását az utolsó mondata. Beugrott elém a pasi arca, aki le akart minket szólítani, és rögtön visszazsugorodtak a fogaim.
-         Jó. – engedett el Damon, majd a férfihez lépett. – Gyere, ma tanulunk valami újat.
Közelebb léptem, bár már kedvem sem volt látni, az ijedt férfit.
-         Nézz mélyen a szemébe és mondd azt neki, hogy nem történt semmi, elaludt és rosszat álmodott, mi itt sem jártunk.
Értetlenül, de a pasi elé álltam, miközben őt Damon fogta le és a szemébe néztem. Furcsa kapcsolatot éreztem, aztán kimondtam az előbb kitalált mesét.
-         Nem történt semmi, csak elaludt és rosszat álmodott. Nem járt ma itt senki.
Az őr tekintete elhomályosult, majd szemhéja lecsukódott, és horkolva elaludt.

5 megjegyzés:

  1. Szia!

    Első? Nem tudom, majd kiderül. :D
    Tetszett a fejezet, minden volt bene, ami kellett. Érzelem, akció, kaland, szóval juhúúúú.
    Damon nagyon édes volt a végén, és a hütőládás résznél hangosan mosolyogtam. :)
    Sosem hiszi el Damon, hogy nem adja meg magát a lány. :D
    Remélem hamar kapjuk a következőt!:)
    Sajnálom, higy ilyen kis rövidke lett.

    Csók <3

    VálaszTörlés
  2. Szia!!!
    Tetszett, hogy Chessie nem hagyja magát, lázad... :) Egyetértek Ninaval, tényleg minden megvolt a fejezetben, ami kellett... Remélem, Allie és Stefan boldogok lesznek együtt... és Damon olyan aranyos volt a végén!!! Nem akarja, hogy Chessie rosszul érezze magát... cuki... <3
    Siess a kövivel!!!
    Puszi

    VálaszTörlés
  3. Szia!
    Nagyot alkottál ezzel a fejezettel is!;) Stef és Allie még mindig nagyon aranyosak^^ Damon pedig annyira, de annyira édeees*.* Chessie pedig most is hozta a formáját:D Dehogy fog ő vérért kuncsorogni..Pont Ő? chhö:DD Szóval nagyon tetszett, és várom a kövit;)
    puszi.

    VálaszTörlés
  4. Szia! Nagyon tetszett! Mint mindig...:) IMÁDÓÓÓÓÓÓÓÓM <3!!!! Alig várom a kövit!
    Ó, és 4,7 lett az átlagom :)
    Csókpuszi

    VálaszTörlés
  5. Szia, Killa!
    Ne haragudj, hogy csak most írok! :D Az álom érdekes volt... talán a kígyó Katherine, aki egy álnok kígyó?! xD Na, mindegy. :) Amúgy, nagyon tetszett a fejezet. Örülök Stefan és Allie kapcsolatának. És mikor jön már össze Damon és Chessie? Én is türelmetlen leszek, mint Chessie "felmorduló" gyomra. :P Nagyon jó lett amúgy, remekül írsz! Elvileg mindenből ötös leszek. :D
    Puszi. ♥U

    VálaszTörlés