Tízedik fejezet – Ismerkedés 2.

Sziasztok!

Hát látjátok?!? Korán kelő lettem év végére.... xD Na máris indulnom kell Vácrátótra, ezért nem is szövegelek tovább. Tudom, hogy Damon hiány van, de a következő részben lévő konfliktus, remélem majd kárpótol titeket ezért! ;) :P

Pussz Jó olvasást!

/Damon/

           

            Stefan gondjaira bíztam a két csinos problémát, és elindultam kideríteni, hogy ki változtatta át őket, és főleg, hogy miért. Első utam Bonniehoz vezetett, akihez nem igazán húzott a szívem. Fogalmam sem volt, hogy várhatok-e tőle bármilyen segítséget, főleg azok után, ami Elenával történt. Nem lepődnék meg, ha kiátkozna még a kertjéből is, de hát próba, szerencse. Az ajtajához sétáltam, és bekopogtam. Pár másodpercen belül kivágódott az ajtó, ami mögött egy csalódott boszorkány állt.

-         Hát nem is örülsz nekem? – próbáltam elviccelődni a helyzetet, de nem volt vevő a humoromra.

-         Mit akarsz?

-         Van egy kis problémám.

-         Csak egy? És csak kicsi? Akkor miért nem oldod meg magad? – már csukta volna be az ajtót, de egy könnyed mozdulattal kitámasztottam azt, és mielőtt szétrepeszthette volna a fejem, kinyitottam a szám.

-         Valaki idehozott két francia lányt, akik pár napja vámpírok, és szabadon engedte őket. Tudnom kéne ki tette és miért.

Bonnie pár másodpercig gondolkozott, aztán már nem feszítette tovább az ajtót.

-         Gondolkodni fogok rajta. – láttam, hogy többet hülyeség lenne megpróbálni elérni nála, így is bőven túlszárnyalta a várakozásaimat.

Rábólintottam, majd elvettem a kezem az ajtóról, ami így gond nélkül csukódott be a boszorka mögött. Nem értem el semmit, nem lettem okosabb, mégis elégedettséget éreztem. Talán mert túléltem ezt a találkozást, vagy, mert talán tettem egy lépést a megoldás felé? Ki tudja? Hogy megünnepeljem a részeredményt, és erőt merítsek a következő lépcsőfokhoz, betértem a Mistic Grillbe.

            Matt érthető okokból nézett rám gyanakodva, mikor beléptem. Amióta Caroline elmondta neki az igazságot, sajnos a teljes igazságot, azóta Matt szívesen döfne karót a szívembe. Persze be kell állnia a sorba, mert nem ő az egyetlen jelentkező, és sokan ugyan azért keresnek, amiért Matt is, mert lefeküdtem a barátnőjükkel. Ha megmondanám neki, hogy akkor gyakorlatilag még nem voltak együtt, azzal csak még jobban felingerelném. Ha nem kéne most egy kis nyugalom, biztos kipróbálnám, de így nem. Rendeltem szép csendben egy Bourbont, és tovább gondolkodtam.

/Chessie/

            Stefan nem engedte, hogy segítsünk a cipekedésben, inkább egyedül ügyeskedett be mindent a házba. Miután kiválogattuk, hogy mi, kié, mindenki elvonult a saját szobájába. Amíg pakoltam a ruhákat be a szekrénybe, meg is feledkeztem arról, hogy hol is vagyok és meg merem kockáztatni, hogy vidámnak éreztem magam. Ebből a nyugodt állapotból egy hang zökkentett ki.

-         Igen? – kiáltottam a kopogtatónak.

-         El kell mennem, maradjatok itthon jó? – nézett be Stefan.

Bólintottam, mire csak elmosolyodott, majd ki is ment a szobámból.

            Úgy döntöttem, ha már üres a ház, akkor gyakorolhatnék én is egy kicsit, ezért felvettem egy rövidnadrágot, egy pólót és egy lábszár melegítőt, és végül mezítláb ugráltam le a lépcsőn. Mivel nekem nem volt zongoristám, mint múltkor Allienek, ezért a hangfal feletti polcot kezdtem el mustrálni a tekintetemmel, hátha észreveszek valami használhatót. Klasszikusokból nem kis gyűjtemény volt a házban, de egy sem ragadott magával, ezért csak a rádiót nyomtam be, ahol a legújabb slágerek mentek. Franciaországban is az amerikai slágerek mentek, így hát nem voltak ismeretlenek számomra a dalok, sőt, amelyiket jobban ismertem, abból egy-két taktust még énekeltem is. Körülbelül két pörgős szám alatt be is melegítettem, így el kezdhettem a munka részét is. Ezek a zenék nem épp balettre lettek komponálva, de az egyik ütemes dal emlékeztetett egy komoly kihívásra, amit sosem próbáltam meg. Nagy lendületet vett vettem és elkezdtem egy helyben forogni. Ennek a mozdulatsornak az volt a lényege, hogy minél többet tudjak fordulni úgy, hogy csak egy lábon állok. Minden egyes új pördülésnél újra és újra lábujjhegyre kellett állni, és az csinálta ezt jól, aki egy helyben tudott maradni, nem szédült el, és mindeközben végig tökéletes maradt a tartása.

            Sosem próbáltam ki, mert 20 fordulat azért nem egy könnyű feladat, és ha egyszer nem sikerül, az emberek gyakorta elvesztik a lelkesedésüket. De most más a helyzet, mert nem múlik ezen semmi, sőt a vámpírképességekkel meg van rá az esélyem, hogy hibátlanul véghezvigyem a feladatot.

            Elrugaszkodtam, és a zene ütemére pörögtem én is. Egy dob, egy újabb forgás, dob, és forgás, ezt ismételgettem magamban már tizenhetedszerre, mikor is megszólalt az ajtócsengő és én kibillentem az egyensúlyból. Ha ember lettem volna, most nagyot koppantam volna a padlón, lehet, hogy egy törött bokával, de így csak kicsit megrándult a lábam, ami szinte azonnal el is múlt.

            Szitkozódva tártam ki az ajtót.

-         Igen? – egy fiatal, helyes srác állt az ajtóban és kissé zavartan nézett végig rajtam.

-         Ööö… - kis gondolkodás után végre kinyögött valamit – Damon vagy Stefant keresem.

-         Nincsenek itthon. – továbbra is furcsán méregetett a fiú, majd, mint akinek leesik a fejében a tantusz előre nyújtotta a kezét.

-         Bocsi, el is felejtettem, az én nevem Tyler Lockwood. A Salvatore fiúk egyik, öhm, barátja vagyok. Te ki vagy? – ebben a Mistic Fallsban mindenki haverkodik az ismeretlenekkel?

-         Francesca Saint-Just. – válaszoltam, és viszonoztam a kézfogást. Nem volt okos ötlet.

Tyler szemében villant egy árnyalatnyi félelem, majd kikapta a kezét az enyémből.

-         Te is vámpír vagy? – kérdezett rá kerek perec. Innen már nem volt mit takargatni.

-         Lassan három napja.

Erre a srác megfordult és fel-alá kezdett járkálni a ház előtt, majd olyat ütött az egyik oszlopba, hogy azt hittem ketté törik.

-         Damon volt ugye? – fordult újra felém dühös tekintettel. – Megbűvölt, megdöntött majd átváltoztatott, eltaláltam?

-         Mellé. Franciaországban változtatott át, egy fekete hajú nő és annak barátja. három napja Lexingtonban ébredtem a legjobb barátnőmmel. De ezt inkább beszéljük meg bent. – álltam arrébb az ajtóból, és Tyler azonnal be is viharzott.

Érdekes, fura szerzet, de még megtudhatok tőle izgalmas dolgokat. A nappaliba mentünk, és lehalkítottam a zenét, majd leültünk a kanapéra.

-         Te mi vagy? – bukott ki belőlem tudatlanul a kérdés. Ismeri a vámpírokat, és most, hogy jobban figyelem, nem is ember szaga van.

-         Vérfarkas. – most rajtam volt a sor megdöbbenésben.

-         Az milyen?

-         Teliholdkor átváltozok farkassá. Ennyit nagy vonalakban, egyébként az átlagnál erősebb, hosszabb életű ember vagyok. A harapásom pedig megöl titeket.

Ösztönösen hátrébb húzódtam, mire Tyler elnevette magát.

-         Te csak vicceltél? – gyanakodtam.

-         Nem, teljesen komolyan mondtam, de vicces volt látni a reakciód. Egyébként ne félj, nem foglak bántani.

-         Miért kéne neked hinnem? – merült fel a kérdés bennem.

-         Nem kell. Majd Stefan megmondja, ha hazaér.

Kis ideig a csend uralkodott el a szobában, és hogy megtörjem a tétlenséget a bárpulthoz léptem.

-         Kérsz? – Tyler csak bólintott, így két pohárral töltöttem a konyakból.

-         Táncos vagy?

-         A ruhából találtad ki?

-         Mondjuk. – vigyorgott barátságosan, majd lazítani kezdett, és hátra dőlt a kanapén.

Biztos meglátta a szememben a furcsállást, ezért rögtön mentegetőzni kezdett.

-         Ha nem baj, akkor megvárnám Stefant, mert nagyon fontos, hogy beszéljek vele.

-         Én nem bánom. De ha már itt vagy, mesélhetnél az itt élő szerzetekről. – hátha be akar vágódni, és elmesél nekem mindent.

Tyler úgy tett, ahogy én vártam. Miközben a földön tornáztam, ő töviről hegyire elmesélt mindenkiről mindent. Megtudtam ki, kinek a kije, hogy mik élnek Mistic Fallsban, és, hogy mi történt az elmúlt pár hónapban. Izgalmas és lebilincselő történet volt, és Tyler nagyon jól adta elő az egészet.

-         És végül most tértem haza. – fejezte be a kellemes hangja a mesét.

-         Ez érdekes volt. – szólalt meg a lépcsőről Allie, majd közelebb sétált.

-         Allie ő Tyler Lockwood helyi vérfarkas, Tyler ő Allie Fouché, a legjobb barátnőm, akit már említettem.

Nem épp megszokott bemutatás volt, de mindkettejük arckifejezését megérte látni, és most rajtam volt a sor a nevetésben.

            Alliet nagyon zavarhatta Tyler szaga, mert lement a pincébe egy zacskó vérért, majd inkább visszavonult az emeletre, engem megint egyedül hagyva. Elvettem Tyler poharát, hogy csináljak is valamit, és az enyémmel együtt a bárpulthoz vittem, hogy töltsek még egy kört. A vérfarkasok is elég hallkak, mert nem hallottam meg, hogy Tyler mögém lépett és majdnem ráborítottam a két pohár tartalmát.

-         Uh, bocs.

-         Semmi gond. – mosolygott le rám Tyler.

-         Hát te mit keresel itt? – szólalt meg egy hang a bejárat felől.

Damon állt pár méterre tőlünk, és olyan utálattal nézte Tylert, hogy azt hittem menten nekiugrik. Vajon miért utálja így?

-         Például rád vártam.

-         Megtudhatnám, hogy miért? – jött be a nappaliba, és letelepedett az egyik fotelbe.

-         Láttam Elenát.

-         És ez engem miért érdekeljen?

Már én is az egyik kanapéhoz sétáltam, és innen remekül láttam a két fiú arcát. Tyleré most teljes döbbenetet tükrözött.

-         Azt hittem, hogy neked fontos Elena…

-         Tévedtél.

-         De Stefannak…

-         Hidd el már Stefan is kezdi kiheverni. Leesett neki, hogy Elena nem csak külsőleg hasonlít Kathrinere.

-         És az se érdekel, hogy láttam Isobelt?

-         Attól függ mit csinált.

Tyler bocsánatkérően pillantott rám, majd kinyitotta a száját.

-         A reptéren láttam December 30.-án, ahogy felszáll egy Párizsba tartó gépre.

Nem teljesen értettem, miért olyan sokkolóak a szavai, hogy még Damon is felpattant a helyértől, és föl-le kezdett járkálni a tűz előtt. Pár percig elviseltem a csendet, aztán muszáj voltam megtörni.

-         Fejezd már be! – szóltam Damonra, majd Tylerhez fordultam. – Te meg elárulnád miért olyan lényeges ez? És ki az-az Isobel?

-         Isobel Rick volt felesége volt, akit Damon változtatott vámpírrá, aki Elena anyja, és aki valószínűleg a te átváltoztatód is.

-         Fekete hajú, mosolygós és tenyérbe mászó? – soroltam fel az ismereteim az átváltoztatómról.

-         Igen. – szólalt meg a hátunk mögül Stefan, akit észre sem vettünk a nagy

összevisszaságban.