Tizenegyedik fejezet – Nyugalom

Sziasztok!

Íme az új fejezet, remélem sokak örömére! ;) 

Ma nagyon pipa voltam, mert konkrétan behívtak suliba 10-re..Ez még oké is lenne, de a francia óra annyiból állt, hogy bejött a tanár és elmondta az évvégi jegyeket.... -.-" Aztán jött (volna) egy töri, de a tanár csak óra 18kor beesett, hogy holnapra hozza a kijavított tz-ket, majd távozott. Ezek után jött volna egy fizikám, de elmaradt, mert már le vagyunk zárva, és egy matekom, amiből szintén le vagyok zárva, szóval 2 óra ücsörgés után elrángattam az egyik barátnőm moziba. XDXD Megnéztük a halálos iramban 5. sebesség-et és K**VA JÓ VOLT! Ajánlom mindenkinek, aki szereti egy picit a kocsikat, lövöldözést és akciót. :$ 

Na aztán a fejezetről annyit, hogy lesz benne egy Stefan szemszög, remélem ez senkit nem fog zavarni. (Ha igen írjátok le!) Mert a jövőben is előfordulhat vagy Allie vagy Stefan vagy mind2 szemszög.. ^^ 

Ám nem bírok a kis fejemmel, mert ma egész nap egy olyan történet (mese) járt a fejemben, aminek nem kéne. Semmi köze ám a vámpírnaplókhoz, de nembaj, úgy döntöttem, majd magamnak megírom... ^^ (1500 szavas vázlatot írtam hozzá hazafele a telómon. xD :$)

Na ennyit rizsázni már bűn, jó olvasást és várom a minél több komit! ;) ;P <3

Ahogy a megoldás és a bosszú közelébe kerültem elvesztettem a fejem. Tylert a torkánál fogva emeltem fel és nyomtam a falhoz.

-         Hol van most?! Mondd meg! Gyerünk!

-         Nem tudom! – kiabálta, hátha így elhiszem, de nem volt ilyen könnyű dolga. Kicsit jobban szorítottam a nyakát, mire mélyen a szemembe nézett, és halkan ismételte el, hogy nem tudja.

Így már elhittem neki. Nem azért, meg lejjebb vette a hangerőt, hanem mert a szemében láttam, hogy igazat mond. Leeresztettem a földre, majd elsuttogtam egy bocsánatkérést, és kiviharzottam a házból.

/Damon/

            Túl könnyen rájöttünk, hogy Isobell volt az elkövető, valószínűleg ez nem véletlen. Okos nő, tudja, hogy látták, sőt, ő maga akarhatta, hogy Tyler hozzánk fusson a megszerzett információval. Nincs igazán bajom Tylerrel azon kívül, hogy vérfarkas, de túl jól esett látni, ahogy Chessie a falhoz csapta.

            Miután sietősen elhagyta a szobát a kis balerina, Tyler mondott egy cifrát, majd ő is távozott a főbejáraton.

-         Meg kéne keresni… - mondta Stefan, és már indult is volna, de valami mégis megállította.

-         Nem akarsz inkább te menni?

Majdnem rávágtam, hogy de, aztán jobban megfontoltam.

-         A te asztalod a lelkizés, menj inkább te. – azzal hátat fordítottam a nappalinak, és az emeletre indultam.

Nem vagyok ijedős, de most a frászt hozta rám a lépcső tetején ülő Allie.

-         Mit csinálsz itt? – morogtam rá, majd majdnem felrúgva őt, átléptem a lépcsőfokot, amin ült.

-         Csak figyeltem.

Azt hittem ennyivel megúsztuk a beszélgetést, de tévedtem. Allie legalább olyan szócséplő, mint Stefan.

-         Miért nem mentél te utána?

-         Csak.

-         Pedig neked kellett volna.

-         Nyugi, nem fogja elrabolni tőled a kicsi Stefan szívét. – ugrattam, de nem vette viccnek a beszólásom. Felállt, hogy ne kelljen rám felnéznie.

-         Te meg vigyázz, nehogy a vérfarkas előzzön meg… - kacsintott egyet, majd bevonult a szobájába.

Hát ezzel meg mi a jó eget akart mondani? Kb. még fél percig gondolkodtam Allie szavain, aztán megráztam magam, és el is felejtettem az egészet. Úgysem számít egy ilyen fiatal fruska minden buta véleménye.

/Chessie/

            Le kellett valamin vezetnem a tehetetlen dühömet, és erre csak a nagy és öreg fák tűntek alkalmasak. Épp az egyiket püföltem, mikor megmozdult mögöttem valami. Imádkoztam, hogy Damon legyen, és rajta le tudjam verni a felgyülemlett fezültséget, de sajnos Stefan jött utánam, őt pedig nem akartam bántani.

-         Nyugodj le, meg fogjuk keresni Isobelt, kiderítjük miért tette ezt, aztán elintézheted. Megígérem.

-         Tudom, csak annyira hirtelen lettem dühös ettől az egésztől…

-         Ez normális. Minden érzéked mellett, az összes érzelmed is felerősödik. Ha dühös vagy, akkor ezerszer erősebben érzed, mint emberként.

-         Mikorra múlik el? – sóhajtottam egy nagyot, ami kicsit lecsillapított.

-         Még azért az idő, de napról napra könnyebb lesz.

Leültem a fagyos földre, Stefan pedig mellém guggolt, és kivárta, míg a gondolataim letisztultak.

-         Bocsánatot kellene kérnem Tylertől.

-         Ráér, majd ha legközelebb átjön…

-         Nem. Most kell megtennem. Tudod, nem vagyok jó a sajnálkozásban, és nem is szeretem csinálni, de ha muszáj, akkor inkább nem halogatom, mert azzal csak esélyt adok magamnak arra, hogy elfelejtsem, vagy valahogy kibújjak alóla.

-         Akkor elkísérlek a házáig.

Stefan a kezét nyújtotta, amit hálásan el is fogadtam, majd miután felsegített a földről el is indultunk az erdőben. Jól megfigyeltem magam körül mindent, hogy ha esetleg még egyszer ide tévednék, ne tévedjek el.

            Alig mentünk egy perce, mikor Stefan mosolyogva fordult felém.

-         Damon azt mesélte nagyon gyors vagy.

Értettem a célzást.

-         Merre kell menni?

-         Csak egyenesen. – állt mellém Stefan, majd egyszerre nekiindultunk.

Hát Stefan Damonnál jóval könnyebb ellenfél volt. Csak néhány lépésig tudta tartani a fej-fej melletti helyzetet, aztán könnyen helybenhagytam, és csak akkor álltam meg, amikor megláttam, hogy ritkulni kezdenek a fák. Stefan is pillanatokon belül ott állt mellettem.

-         Ezt egyszer majd meg kell ismételnünk. Kíváncsi vagyok, hogy ezt az okozza, hogy új vámpír vagy, vagy valami egészen más. – nézett végig rajtam gondolkodva. – Az ott Tylerék háza. Az ő ablaka hátulról nyílik, első emelet balról a második. A házba nem mehetsz be, ha csak be nem hívnak.

-         Köszi, de miért nem mehetek a főbejáraton?

-         Figyeld a hangokat! Hallod a beszélgetést a házban?

Fülelni kezdtem és tényleg meghallottam néhány elmosódó hangot. Nem tudtam megállapítani, hogy mit mond, csak azt, hogy nő.

-         Van otthon még más is. – mondtam félig kijelentve, félig kérdezve.

-         Nem lenne okos, ha az anyjával találkoznál. Tud a vámpírokról, és egy egyszerű trükkel le is leplezhet, azzal pedig nagyon rosszul járnánk.

-         Oké, akkor marad az ablak. Megvársz vagy…

-         Hazatalálsz egyedül. Aztán csak okosan, vegyük úgy, hogy ez a második próbád. – mosolygott rám, aztán egy villanásnyi idő alatt el is tűnt.

A fák mögött haladva megkerültem a házat, és a hátsó kerthez lopakodtam. A Stefan által mondott szobában égett a villany. De hogy jutok fel oda? Vajon tudok akkorát ugrani? Közel osontam a ház sarkához, ahol nem volt ablak, és egy gyors mozdulattal átugrottam a fák közül a ház mellé. Megláttam a vízelvezető csövet, és úgy döntöttem, először mászni próbálok. Felnyúltam jó magasra és felrántottam magam. A testem könnyen, szinte erőfeszítés nélkül jutott feljebb és feljebb, aztán mire észbe kaphattam volna, már az első emelet párkányán volt a lábam.

            Egy elégedett mosoly után átlépkedtem a második ablakig, ahol benézve egy számítógép előtt ülő fiút láttam meg. Igaz, csak szemből láttam eddig, de biztos, hogy Tyler az, így ház bekopogtam az ablakon.

            Tyler akkorát ugrott, hogy egy béka is megirigyelhette volna, és a széket feldöntve fordult az ablak felé. Amikor meglátott szintén meglepődött, de az ablakhoz jött és kinyitotta, én pedig bemásztam volna, de egy láthatatlan falnak ütköztem. Várakozva néztem fel Tylerre.

-         Mit akarsz? – kérdezte kissé sértődötten.

-         Nem mehetnék be?

-         Attól függ, miért jöttél.

-         Beszélni akarok veled.

-         Bővebben? – vettem egy nagy levegőt, aztán egy szuszra elmondtam, amit kellett.

-         Csak bocsánatot akartam kérni azért, hogy úgy neked estem, nem akartalak bántani.

Tyler egy percig semmilyen reakciót nem mutatott, aztán elmosolyodott.

-         Gyere be.

A fal abban a pillanatban eltűnt, én pedig ha nem figyelek, beestem volna a szoba közepére, de így egy ügyes mozdulattal talpra érkeztem Tyler elé.

-         Köszönöm.

-         Végül is, ennek a háznak oly mindegy már. Ritka az olyan vámpír, aki még nem jött be ide. – forgatta a szemét, majd beljebb sétált és kihúzott egy széket, mutatva, hogy üljek le rá.

Csönd telepedett a szobára, mert igazából én elmondtam az ablakban azt, amiért idejöttem.

/Damon/

            Allie szavai bogarat ültettek a fülembe, akárhogy is próbáltam tagadni. Hogy tompítsam a fejemben kavargó zavaró zümmögést a nappaliba mentem, és töltöttem egy jó nagy adagnyit a kedvenc Bourbonomből. Hallottam, hogy kinyílik az ajtó, így egy gúnyos mosolyt erőltettem az arcomra és azzal fordultam meg, de az képemre fagyott a vigyor, mikor csak Stefant láttam bejönni.

-         Nem találtad meg?

-         De.

-         Ééés?

-         Elvittem Tylerhez, mert bocsánatot akart tőle kérni.

A bourbon semmit nem segített már, Allie hangja mindennél hangosabban visszhangzott a fejemben.

-         A francba… – kicsit túl erősen csaptam hozzá a poharat a bárpulthoz, így az ezernyi apró szilánkkal tette csillogóbbá a földre csurgó italt, de ezt már csak fél szemmel láttam, mert akkor rég úton voltam az ajtó felé.

/Stefan/

            Allie a hangokra felfigyelve lejött az emeletre, és végighallgatta a háttérben az egész beszélgetést.

-         Azt hiszem elültettem egy gondolatot a fejében, ami rövid idő alatt nagy gyökeret eresztett.

-         Miféle gondolatot?

-         Hallottam ma minden beszélgetést, és szóvá tettem Damonnak, hogy miért nem ő ment Chessie után, mire ő bunkóskodott én pedig visszavágtam.

-         Mit mondott neked?

Nem válaszolt azonnal, sőt pár másodpercig azt hittem nem is árulja el, de végül halk szavak hagyták el a száját, amit így is túl jól hallottam.

-         Azt mondta ne aggódjak miattad, mert Chessie úgysem tud téged elvenni. – igyekezett kétértelműen fogalmazni, de 150 éves tapasztalattal elég jó rejtvényfejtő vagyok. Észrevettem a ferdítést, és azt is tudtam mit akart eltakarni vele.

Közelebb léptem egy kicsivel, és feltettem még egy kérdést. Kell még egy kis idő.

-         És mivel vágtál vissza? – felnézett a szemembe, amitől megállt volna a lélegzetem, ha épp vettem volna levegőt.

-         Azt mondtam, hogy tőle fogja elvenni a vérfarkas Chessiet, ha nem vigyáz. – hangja határozott volt, szeme egyszerre volt a mélykék tenger, és szikrázó tűzoszlop.

Ebben már nem volt terelés, és megerősítette az előző feltételezéseimet. Nem tudott érdekelni, hogy Allie mit szabadíthatott el ezzel, csak azt akartam, hogy tűnjön el közülünk az a maradék átkozott egy méter is. Egyszerre léptünk, együtt szűntettük meg, a megmaradt távolságot, és úgy találkoztak az ajkaink, mint ahogy az a nagykönyvben meg van

írva.