Sziasztok!
Bocsi a késésért, elhúzódott az estém, nem így terveztem. :/ Nem is húzom tovább az időt, itt a fejezet! A következőre nem tudom mennyit kell várni, de kis türelmeteket kérem, mert valahogy be kell állni arra, hogy mikor mit frissítek. Jövő hétre igyekszem hozni a rendszert!
Jó olvasást, pusssz! Nem tudom elhinni, hogy ez történt. Sosem gondoltam volna, hogy a dolgok ilyen fordulatot is vehetnek. Elijah és Kathrine segítségével megöltük Klaust, eddig oké, aztán megöltük Kathrinet is, ez is jó, de innentől fordult minden katasztrofálissá. Ugyanis Kath még előtte megölte Elenát, akinek a biztonság kedvéért vámpír vér is volt a szervezetében, de Elena nem tudta elviseli ezt a fajta létet itt, Mystic Fallsban, és lelépett Elijahval, aki Klaus halála óta a legöregebb vámpírnak számít. Fényes a helyzet már így is, de ehhez még társul Stefan elkeseredettsége is. Egyszerűen ezt már nem lehet elviselni. Mindenki rajtunk keresi a drága Elenát, és mivel a fedőstory az, hogy Stefannal kirándulni ment, ezért mindenki engem nyaggat. Elegem van, itt hagyom ezt a nyavalyás várost. Itt semmi sem sikerülhet jól. Már másodszor az a történet vége, hogy happy end lenne, ha a szeretett lány nem lépne le. De elmenekült, és én is ugyan azt fogom tenni, mint 1864-ben. Elköltözöm. Már Stefan életét sem tudom megkeseríteni. (Ennél jobban.) Szerencsém, hogy nem jöttem össze Elenával egyszer sem, és így nem hagy bennem olyan mély nyomot, mint annak idején Kathrine. Ő legalább nem hitette el velem, hogy szeret, nem ringatott hiú ábrándok közé, és nyíltan kijelentette, hogy elmegy, és nem játszotta meg a saját halálát. Őt nem is fogom megkeresni, és kinyírni, mint a drága hasonmását, akinek a pora még itt van a kandallóban.
Felvettem a kabátom, és nekivágtam az erdőnek. A legközelebbi város olyan 50km, lassan sétálva is ott vagyok estére. Stefantól nem köszöntem el, még marasztalni próbálna. Nagyfiú ő, megbirkózik a gondjaival, vagy nem, de kit érdekel?
/Chessie/
- Ça fait mal… Ce qui s’est passé? Allie? Allie vous vous sentez bien? Où sommes-nous? (Ez fáj… Mi történt? Allie? Allie jól vagy? Hol vagyunk?)
- Je vais bien. Je ne sais pas, regardez autour de. (Jól vagyok. Nem tudom, nézzünk körül.)
Fájt minden egyes porcikám, és nagyon nehezen ment a mozgás. Nagyon hangosnak tűnt minden, és büdös volt, de nagyon. A torkom meg kapar, és szomjas vagyok. Mi történt velünk? Hogy kerültünk ide? És egyáltalán hol lehetünk?
Körülnéztem, és egy mocskos sikátor két közeli falát láttam csak. Jobbra egy ház fala, tehát zsákutca, balra messze viszont valami fény van, arra kéne mennünk. Felsegítettem Alliet a földről, és a kijárat felé indultunk. Mikor a napra értünk olyan fájdalmat éreztem, amit még soha. Mintha égne a bőröm! Gyorsan visszaléptem az árnyékba, és nem engedtem, hogy Allie kilépjen a fényre. Ahogy lenéztem a kezemre, hányingerem támadt. Bőröm szinte semmi nem volt, csak a csupasz hús és csont. Mintha tényleg tűzbe nyúltam volna. Émelygett a gyomrom, de nem tudtam levenni a szemem a karomról, ugyanis a szemem láttára kezdett el visszanőni a bőröm. Ez lehetetlen!
- Regardez! (Nézd!) – szóltam a barátnőmnek, és magam felé fordítottam a karjánál fogva.
- Oh mon Dieu! (Úristen!) – maradt tátva az ő szája is. A fájdalom enyhülni kezdett, és pár percen belül a kezem olyan volt, mint régen.
Leültünk a sikátor széléhez, ahol még árnyékban voltunk, és megpróbáltuk felidézni, hogy mi történt velünk. Emlékszem, hogy megszöktünk a suliból, de hová?! Mi volt olyan fontos, hogy szabályt kellett szegni? Szilveszter volt! Hát persze, parfümcég, fotózás! Beugrott, hogy a Ritz hotelben voltunk, és táncoltunk a közönségnek. A közönség… Volt valaki furcsa, rá emlékeznem kell. A DJ srác? Nem, vele csak táncoltam… De akkor ki? A NŐ! Az amerikai ijesztő nő! Hozott valamit inni, furcsa íze volt, aztán éjfélt ütött az óra és fájt! A nyakamba harapott. Kaptam reflexből a helyre, de nem éreztem semmit. Mi harapja meg az ember nyakát? Vámpírok, de azok nem léteznek. Megégetett a nap! Mi van? Akkor vámpír vagyok? Nem az képtelenség, agyamra ment a sok alkohol. Égető nap, nyakharapás, reccsenés, fájdalom, halál, szomjúság… Kapar a torkom. Nem, nem, nem, nem…
- No!
- Quel est le problème? (Mi a baj?)
- Pensez! Essayez de vous souvenir! (Gondolkozz! Próbálj meg emlékezni!)
Nem kellett hozzá sok idő, és Allie is a nyakához kapott, aztán a kezem után nyúlt, és mikor ugyan arra jutott, mint én, akkor tágra nyílt szemekkel bámult rám. Neki látszik, hogy több esze van, mint nekem, mert azonnal a csuklójához kapott és a pulzusát kereste. Próbálkozott mindenhol, de a végén csak könnybe lábadt szemekkel meredt a semmibe, és a fejét rázta.
Vámpírok? Akkor az a nő is egy volt közülük? Közülünk? Ilyen, és ehhez hasonló gondolatok cikáztak a fejemben, és valószínűleg Allieéban is, de nem nagyon szóltunk egymáshoz többet naplementéig. Mikor már a házaknak csak a teteje izzott vörösen a naptól kimerészkedtünk az utcára. Nem jártak sokan, és akik elmentek mellettünk se bámultak meg minket, pedig még mindig a balett ruhánkat viseltük, de már eléggé ramaty állapotban. Megnéztem az első utcatáblát, ami elénk került, és ötszöri olvasás után sem hittem a szememnek. Woods Creek Rd, Lexington, Virginia. Észak-Amerika? Hogy kerülünk mi Amerikába?
Ledöbbentem, itt állok minden bizonnyal amerikai földön, balett dresszbe, pénz, telefon és igazolványok nélkül, és azt hiszem, hogy vámpír vagyok. Valaki ébresszen fel, de nagyon gyorsan. Megcsíptem a karom, de sejtettem, hogy nem fog történni semmi. Allie talán még jobban kiborult, mint én. Fel-alá járkált, és mindannyiszor kinyitotta a száját, hogy mondjon valamit, de csak a fejét rázta meg végül és folytatta a céltalan körözést.
- Csak nem eltévedtetek kiscicáim? – kérdezte egy hang mögöttem angolul. A sok filmnézésnek hála, sok szlenget is megértettem, de ennek most egy cseppet sem tudtam örülni. – Honnan jöttetek ilyen ruhában?
- Nem tévedtünk el, köszönjük. – válaszoltam a rossz külsejű, ápolatlan idegennek, de ő úgy néz ki, elhatározta, hogy játszik egy kicsit velünk, mert az elutasítás ellenére is közelebb lépett.
Vesztére. Ugyanis a bűzön át megcsapta az orromat egy másik illat, ami erősebb és vonzóbb volt bármi másnál ezen a világon. A torkom fájdalmasan kaparni kezdett, a fejem pedig zsongani, és mielőtt felfogtam volna, mi is történik, éreztem egy erős nyomást, és fájdalmat a számban, miközben ráugrottam a férfira, és a nyakába nyomtam a fogaimat. A vére azonnal ömleni kezdett, én pedig úgy ittam, mintha a sivatagban szomjaztam volna egy hétig. Pillanatokon belül megéreztem magam mellett Alliet, aki a másik oldalon tette ugyan azt, mint én. Pár percen belül, már hiába szívtam a még meleg nyakat, de vér nem jött több.
Jóllakottnak éreztem magam, aktívabbnak, erősebbnek, és a torkom sem fájt már annyira, mint az előbb. Allie is hátradőlt és leült a hideg aszfaltra. A számat törölgetve akadt meg a szemem az előttünk fekvő holttesten. Kinyílt a szám, és kapkodni kezdtem a levegőt.
- Megöltem egy embert. – nyögtem fájdalmasan.
Az elégedetten mosolygó és tisztálkodó Allie rám nézett, majd az élettelen testre, és hasonlóan reagált. Elvettük egy ártatlan fickó életét, megöltük! Megettük, és élveztük. Felfordult a gyomrom.
Befordult egy autó a sarkon, és mint a villám ugrottunk be a közeli bokrok mögé. Konkrétan a fák rejtekében fogtam csak fel, hogy milyen gyorsan mozogtunk. Ez is egy vámpírképesség? Vajon mennyire lehetek gyors? A kocsi eközben elhajtott a hulla mellett, de egy pár méterrel később mégis lefékezett, és nyílt a vezető ülés ajtaja. Az agyam azt súgta, menni kéne, de a lábaimat más irányította. A fiatal lány lassan és óvatosan lépkedett a földön fekvő férfi felé, és a szemét le sem vette róla. Mikor közelebb ért, és megláthatta a vértócsát a földön, sikoltásra nyílt a szája, de megelőztem. Mielőtt egy hang elhagyhatta volna a torkát, már ki is törtem a nyakát. Egy apró mozdulat volt, egy hangos reccsenés és vége. Abban a pillanatban nem érdekelt a tettem következménye, csak hogy újabb adag nagyon finom táplálék van a kezem közt tartott nőben. Allie előbb cselekedett, mint én, és már két kortyot is lenyelt, mire én a lány csuklójába beleharaphattam volna. Nem éreztem, hogy elég lenne, még akartam, csak többet és többet, de mint az előbb, most is hamar vége szakadt a falatozásnak. A lány a kezemben még mindig sikolyra nyitott szájjal és tág szemekkel bámult, és ha ember lettem volna, ettől a látványtól a szőr is felállt volna a hátamon és sikítva rohanok el, de most nem ez történt. Inkább az taglózott le, hogy még egy ember vére tapad a kezemhez. Kivégeztünk egy fiatal lányt, aki lehet, hogy boldog volt, és volt családja, szerelme, munkája… Hirtelen elöntött a düh, de egy eddig ismereten erővel. Nekem is volt családom, célom. Úgy ahogy boldog voltam, de elvették tőlem és elvették Allietől is. Megkeményedett az arcom, és a szívem. A nőt a földre fektettem, majd a sokk alatt álló Alliet elvonszoltam a közeli fák mögé.
- Nincs mit tenni. – döbbentem rá. – Megöltük őket, mert vámpírok lettünk, és ezen nem hiszem, hogy tudnánk változtatni, de több ember nem halhat meg miattunk. Menjünk az erdőbe és keressünk valami búvóhelyet, hátha soha többé nem találkozunk emberrel. Rendben?
Allie csak könnyes szemmel bólintott és jött utánam. Sosem féltem a sötétben, de most kivételesen tetszett ez a napszak. Otthonosan mozogtam a fénytelen és egyre sűrűsödő erdőben, egyszer sem botlottam meg. Nem tudtam merre tartottunk, csak mentem előre, miközben újabb és újabb tulajdonságokat véltem felfedezni magamon. Élesebb a hallásom, Allie minden egyes mozdulatát és rezdülését tisztán ki tudtam venni magam mögött, élesebb lett a szaglásom is, mivel megéreztem az összes közelben megbúvó állat illatát is és kiélesedett a látásom is, mivel a vaksötét ellenére is láttam a fák és a bokrok körvonalait. Nem éreztem a szívem dobbanását, ami nagyon furcsa volt, talán mert ez minden ember része az élete kezdetétől. Nem volt szükségem levegőre sem, bármeddig is tartottam vissza a lélegzetem, nem éreztem az égető fájdalmat a tüdőmben, ami azt jelezné, hogy igényelné az oxigént. Ezen kívül gyorsabban mozogtunk, és nem éreztem fáradtságot sem. Összességében megvannak a vámpírlét előnyei is, már csak a napot és a vérengzési hajlamot kéne megszüntetni. Vajon létezik erre módszer?
Megtorpantam. Léteznek vámpírok. Léteznek rajtuk kívül is vámpírok. Ők tudják a választ, segíthetnek megkeresni a „gyilkosainkat” és válaszolhatnak minden kérdésemre. Meg kell találnunk őket, vagy legalább csak egyet! De merre keressem…
- Mi az? – kérdezte Allie mögülem.
- Találnunk kell egy vámpírt.
Kis szünet után reagált csak az egyszerű kijelentésemre. Biztos csak végigfutotta a gondolatmenetemet. Mindig egy rugóra járt az agyunk, kivétel persze, amikor nem, de az most nem számít.
- És mégis merre induljunk?
- Amerre a lábunk visz. Jobb ötletem nincs. – így hát tovább indultunk.
Sokáig, talán egész éjjel sétáltunk, és mentünk is volna tovább, ha nem botlunk bele egy vadászkunyhóba. Kétesek voltak az érzéseim a betöréssel kapcsolatban. Ha bemegyünk és van ott valaki, akkor minden bizonnyal megöljük, amit nem akarok. Ha betörünk és nincs bent senki, akkor viszont átvészelhetjük benne a nappalt, ki tudja, mennyi időnk van még napfelkeltéig. Jobb ötlet híján, füleltem egy darabig, hátha meghallok valamit, de mikor csak a síri csendet és az erdő zajait tudtam megkülönböztetni a légzésünktől.
- Menjünk be.
- Nem számít az betörésnek? – aggodalmaskodott Allie.
- Nem mindegy? Amúgy meg, ha kint maradunk elégünk a napon.
- Talán jobb lenne. – hajtotta le a fejét.
- Ilyet meg ne halljak még egyszer! – pirítottam rá, majd megfogtam a kezét és a házhoz húztam.
Az ajtó zárva volt, mint azt előre lehetett sejteni, de abban már nem bíztam volna, hogy megtalálom a pótkulcsot a lábtörlő alatt, vagy az ereszben, de láss csodát, mégis! Az ablak előtti virágcserép aljába volt egy apró kulcs eldugva. Diadalittas vigyorral az arcomon csúsztattam a zárba a kulcsot és nyitottam ki a fa ajtót.
Szia!
VálaszTörlésHú, meg WOW.:D
Kitágult pupillákkal olvastam végig, minden olyan nagyon durva volt, jó értelemben, mert wow.:D
Ezeknek a történéseiből egyikre sem számítottam, komolyan nem tudok mást mondani, de wow.:D
Nagyon, nagyon jó volt, szóval most olyan kíváncsiság kínoz a jövőjüket illetően, hogy jobb, ha megpróbálsz sietni.:D
Csókollak ^.^
Szia Killa!
VálaszTörlésOMG! OMG! Na, erre még én sem számítottam! Nagyon kemény, persze jó értelemben. Na, de hogy lehet ilyen jó írásod? :p A Rókavadászat sem volt semmi, de úgy látom, hogy ez se lesz piskóta. Kíváncsian várom a következő fejezetet. *-* Biztosan nagyon jó lesz (mint általában minden írásod)! :P
Puszi. <3
Ó anyááám xD nagyon jó rész volt ez is:) jól leírtad ezt a kezdeti vámpírságot:) nagyon jó,remélem hamar folytatod:)
VálaszTörlésPusz
Jajj brutál jó volt! Már nagyon kiváncsi vagyok Damon mikor fog feltűnni a képbe:D
VálaszTörlésPussz