Első fejezet – Kihágások

Hát sziasztok!

Itt az első fejezet!!! Kicsit rövid, mint a nyitó fejezetek általában, de lesz ez még hosszabb is. Aki olvassa a másik történetem, tudhatja milyen fejezeteket várhat tőlem. 

Kommenteket nagyon várok!! :D Jöhet hideg-meleg nyugodtan nem sértődöm meg! ;) És nyomogassátok a tetszik-nemtetszik gombokat is pls!

Pusssz, jó olvasást, és további szép estét mindenkinek!

-         Nem tudom elhinni! Hogy lehetnek ilyen szemetek? Esküszöm, már komolyan fontolgatom, hogy végleg lelépek! Máshol is vannak jó intézetek.

-         Ne hülyéskedj már, várható volt, hogy büntetést fogunk kapni, te is tudtad mivel jár mikor belekezdtünk az egészbe.

-         De egy fotózásért, ami végül is nekik is egy hírverés, ilyen balhét csapni! És pont szilveszterkor akarnak minket bezárni! Nem lehet igaz! Valahogy el kell jutnunk a bemutatóra… A szerződésben benne volt, hogy meg kell jelennünk.

-         Akkor majd kitalálunk valamit, van még egy kicsi időnk.

Ez Allie, a megtestesült higgadtság, ész és nyugalom. Fogalmam sincs, hogy miért barátkozik velem, és miért van benne minden rosszaságban. Most is az én ötletem miatt vagyunk bajban. Megkerestek egy parfümcégtől, hogy vállalnék-e egy fotósorozatot, és hogy tudnék-e még hozni táncosokat, én pedig belementem, legnagyobb meglepetésemre még Allie is vállalta. A képek rettentő jól sikerültek, nem csak szerintem, de a fotós és a megrendelő szerint is. A bemutatót szilveszter estéjén tartják, és nekünk ott kell lennünk, de az iskola vezetőségének a fülébe is eljutott a képek híre, és mivel nem kértünk engedélyt, vagy mit tudom én, büntetést kaptunk. Egy heti felfüggesztést, és nem hagyhatjuk el az iskola területét. Pedig muszáj lesz, ha nem teljesítjük a szerződésben foglaltakat beperelnek, tehát szöknünk kell, amiért újabb büntetés jár majd. Nem csak nekem, Allienek is, akit csak én rángattam bele az egészbe.

            Egy napunk van rá, hogy megszervezzük a szökést. Mivel nem járhatunk be az órákra, ezért a közös szobánkban gyakoroltunk, miközben a terven járt az agyunk. 

 A nap végére viszont még mindig nem tudtuk, hogyan csináljuk. Ennek több oka is volt. Először is minden ajtót és kaput csuknak, ergo már a koleszból is az ablakon kell kijutnunk, amit még nem olyan körülményes megcsinálni, viszont a kollégium kertjében éjjeli őrök és kutyák szaladgálnak este 10től, tíz előtt, viszont még hemzseg az iskola az emberektől, és a kijáratot is két portás őrzi. A kutyákat még ki lehet esetleg kajával játszani, de ki tudja, mennyire vannak jól kiképezve, ez már itt elég rizikós, az őrökről nem is beszélve, de ha el is jutnánk a kerítésig, azon már elég nehezen jutunk ki, mert átlagosan 2méter magas és semmi kapaszkodó nincs rajta. Csoda kéne hozzá, hogy találjunk egy kapukulcsot.

            Kissé letörve és a gondolatainkba mélyedve mentünk le vacsorázni. Többen odaültek mellénk enni, mint máskor, de egyiküket sem szívleltem. Ebben az iskolában mindenkit csak a kapcsolatok és a pénz érdekelt, a családomnak pedig mindkettőből sok kijutott. Váratlanul az intézet kevés fiú növendéke közül lépett az asztalunkhoz egy, és egy borítékot nyújtott át nekem.

-         Öm, kösz, ki küldte?

-         Fogalmam sincs. A kerítésen adta át egy nő nekem, azzal, hogy neked kell eljuttatnom, és ne nyissam ki.

-         Értem. – és elvettem a borítékot.

Szokatlanul nehéz volt, és az írás sem volt ismerős a tetején. Francesca Saint-Justh volt csak a címzés, tehát tényleg nekem küldték. Felszakítottam a boríték tetejét és belenéztem. Egy levél volt benne, de ahogy kivettem, megcsillant valami a boríték alján, ami a súlyát adta a csomagnak. Egy kulcs. Kíváncsian nyitottam ki a félbehajtott papírt.

Sok sikert a kijutáshoz, a bemutatón találkozunk! Egy rajongód.

A meglepetéstől a szám is tátva maradt, és ezt Allie is észrevette.

-         Chessie minden oké?

Egy szó nélkül a kezébe nyomtam a levelet, majd miután elolvasta elé toltam a borítékot is. Hát az ő álla is leesett, majd mikor magához tért rám vigyorgott. Ezek szerint, van esély a szökésre! Teljesen feldobódtunk. Gyorsan befejeztük a vacsorát és a szobánkba vonultunk, vártuk, hogy mindenki lefeküdjön aludni.

            Hajnali 2 tájt kilopóztunk a folyosóra és a lehető legnagyobb csendben betörtünk a konyhára. A pudingokat meglátva eszembe jutott, hogy hátha az éjjeli őröket is meg lehet venni így, de gyorsan elvetettem a komolytalan ötletet. A húsos hűtőhöz mentünk, és kivettünk pár igazán nagy szelet marhahúst, amit egy hűtőtáskába tettünk. A szobába visszajutni már gyerekjáték volt.

            Másnap reggel sem kellett órákra mennünk, és azt hittem, sokáig alhatok majd, de már 7kor kopogtattak az ajtón. Félálomban, kócosan nyitottam ki, és a küszöbön egy alsóbb éves lány ácsorgott.

-         Jó reggelt. – köszönt halkan. – Az igazgatónő vár téged fél nyolckor az irodájában, a szobatársadat pedig pontban nyolckor.

Egy nagy ásítás közben rábólintottam, majd becsuktam az ajtót. Remek, ennyit a pihenésről. Felkeltettem Alliet és vonultam is a fürdőbe embert varázsolni magamból, de azért nem vittem túlzásba. Az igazgatónő egy undok béka, aki imádja a szüleim seggét nyalogatni, és pedig imádok neki minél több gondot okozni. Pedáns, elegáns régimódi vénasszony, ezt tudván egy szakadt csőfarmert, egy tornacipőt vettem fel, és egy kinyúlt toppot, ami így sem takart túl sokat. Tudván, hogy utálja, ha kilóg a lányok hasa, direkt tökéletesnek éreztem a ruhaválasztást, sőt kicsit lejjebb húztam a nadrágom. Egy alap sminket tettem fel magamra, ellensúlyként az igazgatónő maszkszerű technikájának, amivel a ráncait próbálja elrejteni. A haját mindig szoros kontyban tartja, mint a legtöbb balett-táncos, így hát természetesnek tűnt az, hogy én kibontva hagytam a hosszú és kissé most hullámos hajamat.

            Fél nyolckor léptem ki a szobából, nehogy időben érjek az iroda elé. 7:40-re sikerült egy emeletet elbandukolnom, és bekopogtam Madame Tallien igazgatónő szobájába, majd meg sem várva a szólítást, beléptem.

-         Jó reggelt igazgatónő. – köszöntem nagy vigyorral, amit még szélesebbre húztam, mikor megláttam a kinézetem által kiváltott arcát. Kis híja volt, hogy elröhögöm-e magam.

-         Üljön le.

Kérése parancs számomra, így belevetettem magam az íróasztal előtti puha székbe. Direkt széttett lábakkal és görbe háttal ültem, ezt ugyanis utálja, a minid egyenes tartású és nőies madame.

-         A szüleinek egyelőre nem szóltam a kihágásáról, és ha rendesen betartja a büntetését, és esetleg valami féle megbánást tanúsít, akkor köztünk maradhat az incidens.

-         Felőlem aztán megmondhatja nekik.

-         Ne feledje, hogy kivel beszél kisasszony! Már így is sokat elnéznek itt magának. Az órákon felesel, vagy épp nem jár be. A viselkedésével lejáratja az egész iskolát, és ezt csak azért tűrjük el, mert a szülei igen befolyásos emberek, ráadásul az egyik legtehetségesebb tanulónk. Ha változtatna a magatartásán iskola első is lehetne. Amikor felvételizett ide, már akkor minden tanár véleménye az volt, hogy magának az Állami Balettben a helye, de amióta idejár, és megismertük, már nem merne rá senki fogadni, hogy egyáltalán kijárja-e az utolsó évet. Szóval utoljára figyelmeztetem, még egy kihágás és többé nem tanulhat itt. Megértette?

-         Meg. Mehetek? – már annyira ismertem ezt a mondókát, mint a saját nevem. Minden alkalommal ugyan ezt kapom, de még sosem rúgott ki.

Felálltam, kimentem és rámosolyogtam a befelé igyekvő Allienek. Ő is ugyan azt fogja kapni, mint mindig. Miért barátkozik velem, ő jó kislány, minta tanuló, én csak rossz hatással vagyok rá, nem akar-e szobát váltani, stb… Kábé 5 perc múlva már Allie is csatlakozott hozzám, és kimentünk az udvarra sétálni egy kicsit. Szokatlanul enyhe tél volt ez az idei, most is nulla fok felett van a hőmérő és egy szem havat nem láttunk még, de azért egy óra alatt így is le lehetett hűlni. Visszatértünk a szobánkba és estig pihentünk.

            Nyolc körül elkezdtünk készülni a szökéshez és a bulihoz egyaránt. Megkértek minket, hogy táncos ruhába menjünk, így ezen nem kellett sokat gondolkodni, csak egy melegítőt vettünk rá a dresszekre. A hajunk kibontva hagytuk, tettünk fel egy kicsit erősebb sminket, és már indulásra készen is voltunk. A húsokat zacskóban vittük a kulcsot pedig a zsebembe süllyesztettem. A szobából kiléptünk a sötét folyosóra, és a lehető legcsendesebben leosontunk a földszintre, majd bementünk az egyik terembe, ami közel esett a bejárathoz, és szurkoltunk, hogy az ablak nyitva legyen. Kinéztem az üvegen, hogy nincs-e a közelben őr, vagy kutya, és mikor biztosra vettem, hogy tiszta a levegő, visszatartottam a lélegzetem és elfordítottam a kilincset, az ablak pedig kinyílt. Nagy kő esett le a szívemről, és az adrenalintól gyorsan mozogva kiugrottunk az udvarra. Már csak a kert és a kapu van hátra. Elindultunk át a füvön, hogy a kerítés mellett jussunk el a kapuig, de alig tettünk meg pár métert, mikor feltűnt egy elemlámpa fénye. A legközelebbi bokorhoz futottunk és megpróbáltunk csendben lihegni. Sikerült is volna, mert az őr nem vett észre, viszont az után kullogó kutya épp felénk tartott, hogy könnyítsen magán. Remek, ezt hogy fogjuk megúszni? Kezdtem kétségbe esni, de azért ne adjuk fel ilyen hamar! Kivettem a hűtőzacskóból egy nagy szelet marhahúst és azzal vártam a nagy dobbermant. Amikor fülelni kezdett, és gyorsabban kocogni felénk, akkor meglóbáltam a húst és tőlünk kicsit balra eldobtam a húst. Egy kritikus pillanatig úgy tűnt nem veszi észre, de aztán mégis irányt váltott és megtalálva a húst, lefeküdt mellé és rágcsálni kezdte. Legszívesebben nagyot sóhajtottam volna, de félő volt, hogy az őr még meghallja, így vártunk egy kicsit, míg eltávolodott majd futólépésben a kapuhoz siettünk. A kulcsot kikaptam a zsebemből, beleillesztette a zárba, ami ki is nyílt. Nem tudom, ki volt a segítőnk, de hálás vagyok most neki az egyszer biztos. Kijutva visszazártuk a kaput és futásnak eredtünk. Az utca sarkán megálltunk kifújni magunkat, és mikor felfogtuk mit vittünk véghez, nevetni és éjjenezni kezdtünk, majd fogtunk egy taxit és a buli helyszínére vitettük magunkat.